ADHD a hétköznapokban
Gyermekpszichiáterként gyakran találkozom vele, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük az ADHD-s gyermekeknek és családjaiknak. A tanulási problémák, a sorozatos iskolai kudarcok, a beilleszkedési nehézségek, az otthoni, végeláthatatlannak tűnő veszekedések a házifeladat megírás kapcsán vagy egyéb, a hétköznapi rutinnak számító feladatok küzdelmei, mint például az elhúzódó reggeli készülődés az iskolába, ezek mindennaposak az ADHD-s családok életében.
Azonban a tévhitek még mindig gyakoriak az ADHD-val kapcsolatban, pedig a korai felismerés kulcsfontosságú lehet. Így a cikkben szó lesz az ADHD felismerésének lehetőségeiről, a gyermekek iskolában tapasztalható viselkedéséről és néhány gyakorlati megoldásról ezek kezeléséhez.
Végül pedig felhívom a kedves Olvasó figyelmét az ADHD-s gyermekek pozitívumaira, melyeket kiaknázva, előnyt kovácsolhatnak állapotukból. A cikk megírása során interjút készítettem több felnőtt érintettel személyes élményeikről, melyekből a megfelelő helyen idézek.
Milyen az ADHD-s gyermek?
A hiperaktív gyermek a közhiedelem sztereotípiája szerint magatartásproblémás, verekedős, rossztanuló, izgága. Ez azonban korántsem írja le a valóságot, ugyanis az ADHD-t változatos tüneti kép jellemzi.
Az ADHD figyelemhiányos, hiperaktivitás zavart jelent, melyben három fő tünetcsoportot különítünk el: a hiperaktivitást, az impulzivitást és a figyelemzavart.
Az ADHD-s gyermekek viselkedése nagyon eltérő lehet az idegrendszer érintettségi fokának, a gyermek személyiségének és nem utolsó sorban a környezet elvárásainak és reakcióinak függvényében.
Létezik ugyanis ADHD-s személy, akinél inkább a hiperaktív-impulzív tulajdonságok dominálnak és nincsen jelentős figyelemzavara. Ez azt jelenti például, hogy kiskorától kezdve nagyobb a mozgásigénye az átlagnál, nehezen ül meg egy helyben, állandóan babrál valamivel, nehezen várja ki a sorát, sokat beszél, nehezen kezeli indulatait, nem tud veszíteni. Ez természetesen sokféle viselkedésproblémát eredményezhet. Mindezek mellett azonban lehet kitűnő tanuló is az iskolában, ha intelligencia szintje megfelelő és nincsen súlyos figyelemzavara.
A másik szélsőséges esetben nem a hiperaktivitás, hanem a figyelemzavar a domináns tünet. Ilyenkor annyit fogunk csupán tapasztalni, hogy nem megy jól a gyermeknek a tanulás. Annyira elvonják a figyelmét a külső ingerek, például az udvar zaja, a padtársak sustorgása vagy épp a saját gondolataik folyama, hogy nem tudják követni, hol tartanak épp az órán. Sokszor pontatlanul olvassák el a feladatokat és figyelmetlenségből hibáznak, nem pedig a tudás hiánya miatt. Ennek az az eredménye, hogy intellektusukhoz képest alulteljesítenek. Otthon azt lehet észre venni rajtuk, hogy szétszórtak, elfelejtik mit kell elvinni az iskolába, gyakran elhagyják holmijaikat vagy nagyon lassan készülődnek. Ez a megjelenési forma lányoknál gyakoribb.
E két szélsőséges (hiperaktív-impulzív és figyelemezavaros) típus mellett pedig a leggyakoribb, hogy valaki hiperaktív-impulzív és figyelemzavarral is rendelkezik egyszerre. Így a fent leírt tünetek együttesen, valamilyen kombinációban vannak jelen, kisebb-nagyobb mértékben, ugyanis a tünetek súlyossága nagy eltéréseket mutat.
A diagnózist akkor lehet felállítani, ha bizonyos számú tünet megfelelő gyakorisággal fennáll és mindezek több élethelyzetben is hátráltatják az illetőt. Ha az ADHD-t fel akarjuk ismerni, azt se felejtsük el, hogy a nemi sztereotípiáktól eltérően, akadnak ábrándozó, jó magaviseletű ADHD-s fiúk és nagyhangú, magatartásproblémás ADHD-s lányok is.
Összefoglalva tehát, ha egy gyermek viselkedésproblémákat mutat vagy nehezen megy neki a tanulás, jusson eszünkbe az ADHD, mint lehetséges ok. Természetesen sok egyéb tényezőre is gondolni kell ilyenkor, mint a különféle pszichés-, családi-, szociális- vagy gyógypedagógiai problémák. Látható tehát, hogy a diagnosztizáláshoz szakemberre van szükség, aki pontosan feltérképezi a tüneteket és felméri a sok-sok tényező leheteséges oki szerepét. A diagnosztikus folyamat során a szakember beszélget a gyermekkel, a szülővel, a pedagógusokkal és ezen információk birtokában von le következtetést, szükség esetén kiegészítő pszichiátriai, pszichológiai és gyógypedagógiai vizsgálatokat követően. A diagnózis felállítása gyakran megkönnyebbülést hoz, amit egy érintett interjú alany is megerősít.
"Eleinte társult hozzá némi szégyenérzet, de viszonylag hamar elmúlt, azóta inkább segít abban, hogy elfogadjam magamat."
A pedagógusok szerepe
A tipikus viselkedés felismerésében és a gyermekek mindennapi nehézségeinek kezelésében a pedagógusoknak óriási szerepe van. Gyakran látjuk, hogy a problémamentes óvodai életet követően, az iskolába kerülve jelennek meg az ADHD-s gyermek nehézségei, mivel itt már sokkal több elvárásnak kell megfelelniük. A legtöbb 6-7 éves ADHD-s gyermek számára lehetetlen feladat többször 45 percet csendben végigülni és figyelni. Egyszerűen nem elég érett hozzá az idegrendszerük. Ilyenkor nagyon sok múlik a pedagógusok hozzáállásán, mivel sok esetben ezek a gyerekek rögtön bekerülnek egy "fekete bárány" szerepbe, amit aztán az iskola végéig nem tudnak levetni magukról.
A sorozatos negatív visszajelzések megerősítik a gyerekekben a nemkívánatos viselkedést, negatív önképet alakítanak ki bennük és ez mind a tanulásukat, mind az osztályba való beilleszkedésüket megnehezíti. Hosszú távon pedig kimutatható, hogy az ADHD-s kamaszoknál és felnőtteknél az átlagnál gyakrabban alakulnak ki hangulati- és szorongásos problémák, deviáns viselkedés és bizonyos függőségek. Mindez megelőzhető, ha a gyermek időben kap megfelelő segítséget mind iskolai, családi és orvosi, pszichológiai oldalról.
Egy ADHD-s felnőtt így fogalmaz iskolai élményeiről:
"A legnagyobb nehézséget vélhetően az impulzivitás okozta/okozza, mert a hiperaktivitás nem volt nagyon vészes (bár futva közlekedtem a folyosón, folyamatosan mozgásban voltam, hintáztam a széken, valahogy ez kezelhető keretek között maradt). A figyelmetlenséget pedig vélhetően a magas intellektusom és a teljesítmény szorongás kompenzálta. Az impulzivitásom miatt viszont gyakorlatilag folyamatosan beszéltem általános iskola végén is még az órákon a mellettem/körülöttem ülőkkel, az nagyon éles emlékként van meg, hogy minden évben nekifutottunk, hogy akkor lesz padtársam, aztán októberre már egyedül ültem a folyamatos beszéd miatt - Illetve természetesen a jó tanulmányi eredményeim ellenére sok olyan emlékem is van, hogy elfelejtettem/otthon hagytam/elvesztettem dolgokat. Pl. a gimnáziumban a harmadik héten vesztettem el az iskola logójával ellátott tornafelszerelést, és a hátralevő 4 évben nem is volt ilyenem...
Az impulzivitásom miatt viszont sokszor nehéz volt az érzelmeimet kezelni, s bár nem voltam verekedős, ellenben kiakadni nagyon tudtam, és akár úgy is fogalmazhatnék: hisztizni is. Nagyon sokszor volt az az élményem, hogy én „nem vagyok elég jó”, mert figyelmetlen voltam, és nem vagyok képes jobban összeszedni magam, vagy mert lusta vagyok, holott az inkább azért vélhetően a rossz monotóniatűrést jelentette. Szóval a másodlagos érzelmi problémákban nagyon sokat segített volna, ha pl. a szüleim és a tanáraim értik, hogy ez nem azért van mert én rossz, hanyag, akaratgyenge vagyok, hanem valami, ami velem született, és ami tényleg nehéz."
"Az impulzivitás miatt baráti kapcsolatok sérültek, a szórakozottság miatt túl sok időm ment el a kötelességekre, amit lehet hogy jobban ki tudtam volna használni, és az önértékelésem ezek miatt nem volt túl jó. Igazából önismeret segített volna."
"Igazából az iskolában még nem volt nagy probléma, viszonylag strukturált közeg vett körül és elég szorongó és perfekcionista is voltam, és ott meg volt adva hogy mit kell csinálni, egyértelműbb volt. A munka és a felnőtt élet megszervezése nehezebb."
Mit tehet a pedagógus, ha felmerül, hogy egy gyermek ADHD-s?
Először is érdemes a szülővel megbeszélve, szakemberhez irányítani a gyermeket, aki felméri, hogy mi áll a viselekdésprobléma vagy a tanulási nehézség hátterében. Ha kiderül, hogy valóban ADHD-s gyermekkel van dolgunk, több praktikum is eszünkbe juthat. Fontos, hogy kezeljük rugalmasan a helyzeteket! Egy ADHD-s kisgyermektől nem várhatjuk el ugyan azt, amit a többiektől, például nem fogja tudni nyugodtan végig ülni az órákat. Ezért adhatunk neki olyan feladatokat, amikor felállhat, mozoghat, például kérjük meg, hogy törölje le a táblát, mossa el a szivacsot vagy locsolja meg a virágokat.
Valakinek az segít a koncentrálásban, hogyha babrálhat valamivel, mint például egy stresszlabda. Van olyan speciális iskola, ahol a gyerekek egy nagy gumilabdán rugózva ülik végig az órákat. Az osztály együtt is végezhet rövid mozgásos játékokat egy-egy feladat elvégzése között és vannak kifezejetten a figyelem fejlesztését célzó mozgásos játékok is.
Kitalálhatunk kifejezetten a tananyaggal kapcsolatos játékos, mozgásos feladatokat is. Ezeket a legtöbb gyermek élvezni szokta és amellett, hogy segít az ADHD-soknak, közösségi élményt teremt, fokozza az együttműködést és a motivációt a tanuláshoz. Az interneten keresgélve rengeteg ilyen figyelemfejlesztő vagy csapatépítő játékok lehet találni.
Főként az alsós korosztályban hatékony módszer az osztály szintű pontozás és jutalmazás. Az ADHD-s gyerekekben erős a versenyszellem, ezért ez jól tudja őket motiválni. A viselkedésterápia alapja, hogy olyan dolgokért adunk jutalmat, amivel kapcsolatban változást szeretnénk elérni.
Állítsunk fel kevés (2-4), egyszerű és pozitívan megfogalmazott szabályt, mint például:
"Csak a tanár engedélyével hagyom el a helyem" vagy "szépen viselkedem az osztálytársaimmal".
- Rendszeresen - ideális esetben naponta kétszer, de ha kell, még gyakrabban - adjunk visszajelzést a gyermeknek az aznapi viselkedéséről, és mindig dícsérjük meg, ha betartotta a szabályokat!
- Ne várjunk el száz százalékos teljesítményt! Ha hibázik, ne vegyük vissza a megszerzett pontokat, mert az már egyszer járt neki.
- A lépcsőzetes jutalamzás során kitalálhatunk a gyermekkel együtt egy nagyobb célt, amihez pontokat kell gyűjtenie. A jutalom mindig legyen a gyermek számára motiváló!
- Igyekezzünk meglátni, mik a gyermek erősségei, emeljük ki a pozitív tulajdonságait, adjunk minél több lehetőséget, hogy ezeket megmutathassa, gyakorolhassa!
- Amikor nem figyel ránk egy feladat elmondása közben, figyelmeztessük őt külön, akár menjünk oda és érintsük meg a vállát!
- Alsósok esetében ellenőrizzük, hogy feljegyzett-e mindent az üzenőfüzetbe!
- Ne csak a tanulást, de a beilleszkedését is segítsük elő csoportos feladatokkal, adjunk neki felelősségteljes szerepeket, péládul segítsen ő másoknak valamiben, amiben jó, mivel ez kompetenciaérzést és önbizalmat ad nekik.
Persze jogosan merülhet fel a kérdés, hogy a mai állami oktatási rendszerben mindezt hogyan valósítsuk meg, de megnyugtatásképpen, én azt látom, hogy ha már egy-két dolog megvalósul a fentiekből vagy az általános hozzáállásunk megváltozik, már azzal is meglepően nagy változásokat tudunk elérni. Az ADHD-s személy egy idő után maga is megtanulja kezelni nehézségeit, idővel a tünetek intenzitása is csökken, de ehhez jó ha van egy támogató környezet.
Egy interjúalany válasza, mit tesz ő maga felnőttként, hogy könnyebb legyen:
"Nem kifejezett ADHD technika, de igyekszem az időbeosztáshoz technikákat alkalmazni (pl.naptár, feljegyzések), meditálni, jógázni, sportolni, eleget pihenni, hogy fókuszáltabb legyek. Jártam sokáig terápiába, hogy jobban tudjak az impulzivitásommal együtt élni – leginkább a magánéletemben, de a munkában is."
AZ ADHD pozitív oldala
Végezetül beszéljünk az ADHD előnyeiről! Az előbbieket olvasva, talán meglepő lehet a kijelentés, hogy van, aki szeret ADHD-s lenni, de több kutatás és sok-sok személyes beszámoló igazolja, hogy az ADHD előnyökkel is jár.
A figyelem szórtsága összefügg azzal, hogy ADHD-s embereknek igen jó az asszociációs képessége. Ahogy egyesek fogalmaznak, "mindenről eszükbe jut ezer más dolog", ezért adott esetben ugyan nehéz lehet követni őket, ugyanakkor ötletgazdagok, kreatívak és egyedi meglátások, sajátos megoldások jellemzik őket. Impulzivitásuk folytán gyorsan és sokat tudnak beszélni, ami bizonyos helyzetekben és munkakörökben kifejezetten előnyös lehet.
Nyíltak, szókimondók és jó humorúak, ami miatt pozitív benyomást keltenek mások számára. Jó vezetőkké válhatnak, mivel szeretnek versenyezni, a középpontban lenni és komplex problémákat megoldani. Energikusak, mozgékonyak és nagy a teherbíró képessségük. Ezért van az, hogy nem kevés sikeres hiperaktív sportolót ismerünk. Intelligenciájuk sokszor átlagon felüli, így, ha megtanulják kezelni figyelmi nehézségüket és rendszerezni életüket, kiemelkedő ereményeket érhetnek el. Egy magyar tanulmány szerint az ADHD-s személyeket magas fokú empátia, szociális érzékenység és segítő attitűd jellemzi. Jellemző az individualizmus és az önzés elutasítása, a fejlett igazságérzet, őszinteség, becsületesség, a tekintélyelvűség elutasítása, emellett nagy küzdőképesség és álhatatosság.
Az előnyökkel kapcsolatban interjúalanyaim szavait idézem:
"Őszintén hiszek abban, hogy általában, ami egyfelől a hátránya egy embernek/dolognak, az másfelől az előnye. Így van az impulzivitásnak olyan része, amit nagyon is szeretek: pl. hogy nagyon tudok lelkesedni, nagyon gyorsan, ha valamit jó ötletnek tartok, akkor elkezdek rajta pörögni és hihetetlen energiákat tudok beletenni. Illetve így, hogy jobban képes vagyok az elárasztó érzelmeknek nem azonnal engedni, de detektálni és integrálni azokat, valójában ezt is jó dolognak tartom, hogy ennyire intenzíven élem meg az érzelmeimet, és ennyire könnyen hangolódom rá másokéra is. E mellett – bár sajnos ez jelentős mennyiségű halogatást követően tud bekövetkezni – abszolút tudok a felnőtt ADHD-sokra jellemző „hiperfókusz” állapotába is kerülni, munka jellegű dologgal kapcsolatban is."
"Az impulzivitás miatt ki tudok állni a véleményemért (néha nem teljesen tervezetten... de tud jól kijönni), bátrabb vagyok, a kreativitásom, spontaneitásom jobban tud érvényesülni, a pörgősségem miatt jó csapatjátékos vagyok."
A cikk végére álljon itt egy személyes megjegyzés. Őszintén szólva, sokszor irigykedem egy-egy ADHD-s ismerősömre, amiért olyan energikusak, pörgősek és lelkesekek tudnak lenni. Ahogy azt is szeretem bennük, hogy szókimondók és őszinték. Mellettük aztán nem kell azon gondolkodni, vajon mire gondolhat a másik. Nem beszélve arról, hogy sokszor szórakoztatóak és humorosak is.