Gondolatok a karácsonyi ünneplés hagyományairól, fontosságáról, megfelelési vágyunk felülírásáról, határszabásról

A karácsony egy többnyire nagyon várt ünnep, szülőként a gyermekünk csillogó tekintetét várjuk a legjobban, eszünkbe jutnak a saját gyermekkori emlékeink, amelyektől felmelegszik a szívünk és szeretnénk mi is hasonlóan szép, meghitt, szeretetteljes, ünnepi hangulatot varázsolni saját otthonunkba. Persze ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor ez a kép nem teljesen fedi a valóságot, hiszen a készülődésbe is rengeteg feszültség, bosszúság keveredik, és a saját szorongásaink, magunkkal szemben támasztott elvárásaink is megnehezítik ezt az időszakot.

Úgy gondlom másként ünneplünk, ha kisgyermek születik a családban és megint másként, ha már nagyobbak a gyermekek, hiszen életünk során megtapasztaltuk már, hogy az idő előrehaladtával az ünneplés átalakul, változik, de ezzel nem halványul a fénye. Azzal, hogy változást generálunk, átalakítunk valamit, ami sokáig egy megszokott menetben zajlott, még nem feltétlenül rossz felé haladunk, hanem egy másfajta jót hozhat az életünkbe.

Minden családban más hagyományok vannak, mindenkinek más jelent megérkezést az ünnepbe, ezért érdemes arra fókuszálni, hogy számunkra és a szűk család számára mi lenne az elfogadható, a valóban örömteli élményt adó menetrend, illetve mik a karácsony központi elemei.

• Valóban hatféle sütemény elkészítésére van szükségünk vagy inkább a nagymamánk receptje alapján készített bejglire, amit majd később a csemeténkkel fogunk megsütni, ezzel új hagyományt teremthetünk. Ez alapja lehet egy jó szokás kialakításának, a nagyi receptjét tovább adhatjuk majd az új generációknak, és a közös sütés alkalmaival az évek során újabb, illetve színesebb történeteket mondhatunk egymásnak. Mennyivel másabb íze lesz az ilyen mesemondó bejglinek évek múlva, mint a hatféle süteménynek!
   
• Biztos, hogy mindent nekünk kell elkészíteni, vagy megengedjük a párunknak is, hogy besegítsen, illetve megfogalmazzuk egyértelműen, hogy miben segíthet a másik családtag, ezzel pedig megkímélhetjük őket a gondolatolvasás elsajátításától, magunkat pedig egy játszma bosszúságától?
   
• Tényleg fenekestől fel kell forgatnunk a házat, vagy búcsút tudunk inteni annak a képnek, hogy anyaként mindent megcsinálunk és bezuhanunk az ünnepi asztal mellé?
   
• Vajon hány ajándék az optimális, tényleg szükséges halmozni a tárgyi dolgokat, vagy ehelyett kézzel készített gasztroajándék is megteszi, vagy egy közös családi fénykép?
   
• Tényleg szükséges leennünk mindent az asztalról, vagy lehet azt mondani, hogy “köszönöm nem kérek több…”; “Köszönöm elég volt, finom volt a…”?
   
• Valóban újra fel kell szállni a megmondós körhintára, vagy bele kell mennünk a magyarázkodásba, hogy mi másként szemléljük és éljük meg a világ eseményeit? Megtehetjük azt is, hogy csendben maradunk vagy egyszerűen rövid választ adunk, amivel kivonjuk magunkat egy hosszú, parttalan vitából.
   
• A karácsony valóban a rengeteg ajándékról vagy a hatalmas evésről kell, hogy szóljon? Lehet teret engedni a közös családi történeteknek, a nagyszülők, szülők gyermekkori emlékeinek, az őseinktől hallott kedves történeteknek, amelyek építik a gyermek önbizalmát, identitását is. És természetesen, ha vallásosak vagyunk, és hitünk szerint elfogadjuk azt, amit a Biblia tanít nekünk, akkor merjünk róla mesélni.

Érdemes végiggondolni, hogy a saját magunkban felállított mércénk honnan ered, kinek akarunk ezzel megfelelni és, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy valóban meg akarunk felelni ennek az elvárásnak?

Az ünneplés mikéntjét mi szülők alakítjuk ki és nem feltétlenül kell rögtön jól csinálni mindent, ha valami nem sikerült, akkor jövőre átformálhatjuk. A két szülő hozott mintái, elképzelései alapján alakul majd ki a közös családi ünneplés, a nukleáris család ünnepe, amiben minden családtag benne van.

Mivel ez az ünnep több napból áll, így nem kell egy estére szorítani minden látogatót, engedjünk teret a kisebb, meghittebb együttléteknek is, közös játéknak, kedves múltidéző beszélgetéseknek, karácsonyi történeteknek.

Lehet határt húzni saját magunk számára is és a környezetünk számára is. Nem kell mindennek megfelelnünk, lehet alakítani a szokásokon, hagyományokon!

Persze néha nehéz a másikból jövő feszültséget tudatosan magunkon kívülre helyezni, nehéz felmérni, hogy a vita rólunk szól, a probléma belőlünk jön, vagy a másik értett félre valamit, a másik szeretetigénye áraszt el bennünket.

A tervezgetés és az együtt töltött beszélgetések során jogunk van kifejezni saját igényeinket, kéréseinket, véleményünket, DE tegyük azt úgy, hogy abba burkoltan se fogalmazzunk bele ítélkezést, ne minősítsük a másikat és ne azzal a szándékkal kezdjünk bele a mondanivalónkba, hogy “győztesként”, “megmondó emberként”, “bölcs öregként” szeretnénk kijönni belőle. A másiknak is joga van a saját véleményéhez, látásmódjához és ezt tartsuk mi is tiszteletben, hiszen a tisztelet elengedhetetlen kelléke a békés együttélésnek.

Amikor tervezünk, az ünnepre készülünk gondolatban, amikor jönnek az előre látott stresszt okozó képek, akkor próbáljunk meg hátra lépni egy lépést és csak azt a feladatot vegyük magunkra, ami feltétlenül szükséges. Kommunikációs palettánkat pedig merjük kiegészíteni a tiszteletteljes határszabással!

A minket elárasztó megfelelési vágyat pedig tegyük mérlegre, ugyanis a gyermekünk csillogó szemeibe mi tükröződünk vissza, mi szülők, a saját hibáinkkal, történeteinkkel, szeretetünkkel, bizalmunkat, emberi tulajdonságainkkal együtt. Ők a biztonságot, szeretetet, dicséretet, ölelést, kedvességet, támogatást látják bennünk és az elég jó anyát, apát várják tőlünk!

Dobosné Bús Ágnes
tanácsadó szakpszichológus
 

Szakértőnk decemberben az Anyakép Facebook oldalán foglalkozik a karácsonyi készülődéssel.