Gyermekeink beszédfejlődése, avagy hogyan sajátítják el a gyerekek az anyanyelvet?

Az anyanyelv elsajátítása egy hosszú, apró részletekből felépülő, hosszú, többtényezős folyamat.

Hosszúságát tekintve elmondható, hogy már magzati korban megkezdődik, és bár olyan 3 éves korára a legtöbb gyermek már összefüggően beszél, de még hatalmas minőségi és mennyiségi ugrás történik 7 éves korig is, majd a kamaszkorban is.

Az apró részleteket tekintve: bámulatos, ahogy a sírástól kezdve kicsi, néha alig észrevehető lépésekben eljut a gyermek a többezer szavas szókincsig, az összetett, bővített mondatok alkotásáig, a hibátlan grammatikáig és artikulációig.

A több tényezőt tekintve pedig: rengeteg dolognak van szerepe a beszédfejlődésben, kezdve az ép idegrendszerrel, beszédszervekkel, hallással. Másrészt a beszéd a kommunikációnak csak egy része, érdemes mindig így tekinteni rá: verbális kommunikáció, melynek van adó és vevő része is.

Ezek a beszédprodukció és a beszédpercepció (beszédészlelés és beszédértés). A beszédprodukciónak a verbalitáson túl vannak nonverbális, de vokális vonatkozásai is (hangszín, hangsúly, hangerő, hangmagasság, beszédtempó, ritmus, fluencia).

Na, de hogyan is alakul ki mindez?

A magzatnak már kb. 16-20 hetes korára kialakul a hallószerve, így elkezdi hallani a magzatvízen keresztül a benti és a kintről beszűrődő hangokat. Ezek közül kiemelkedik az édesanya hangja, melyet születést követően is megismer, minden más hang közül ezt részesíti leginkább előnyben. Ezen kívül felismeri, megnyugtatja őt más, közeli személyek gyakran hallott hangja is, pl. édesapa, testvér, nagymama, stb. Zenét, ének vagy mondóka dallamát is felismerheti. A szopóreflex is megjelenik már a 20-28. hét között. Lehet látni már olyan jó minőségű ultrahang képeket, ahol a magzat az anyaméhen belül már szopja az ujját. Ez a beszéd szempontjából azért fontos, mert a megfelelő szopás a száj és környéke izmait erősíti, ügyesíti, melynek szerepe van a későbbi helyes artikuláció (és evési funkciók) kialakulásában.

Megszületést követően az első lélegzetvétel, mikor először telik meg a tüdeje levegővel, ezzel együtt záródik az ún. Botallo-vezeték (mely magzati életben összeköti a tüdő kisvérkörét a nagyvérkörrel, amíg nem történik gázcsere a tüdőben), változó reakciókat vált ki a babákból, legtöbbjük kisebb-nagyobb sírással reagál, van, aki csak „nyekken” egy kicsit, ez az első hangadás. Ezt követően szokás mondani, hogy az újszülött elsődlegesen sírással kommunikál. Ez valóban így van, fő jellegzetessége, hogy eleinte eléggé egynemű a sírás, de pár hét elteltével differenciálódik, és egyre inkább meg lehet különböztetni, hogy miért sír a baba, pl. álmos, éhes, fáj neki valami. De emellett érdemes kiemelni, hogy nem kizárólag sírással kommunikál a baba, hiszen ez alapvetően vészjelzésre szolgál. Érdemes figyelni a viselkedését, pl. a korai éhségjeleket jól lehet látni, illetve az álmosság is igen látványos.

Kb 2-3 hónapos korban, ahogy fokozatosan kinyílik a baba számára a világ, megjelenik a gagyogás első szakasza (gőgicsélés), mely univerzális jellegű. Ez azt jelenti, hogy a világ minden pontján, nyelvtől függetlenül minden babánál ugyanúgy zajlik. Mindenféle hangot hallathatnak a babák, jellemzőek pl. a torokhangok is. Ilyenkor mindenféle kísérletezés hallható, gurgulázás, magánhangzót elnyújtott hangoztatása, sikongatások is. Gyerekenként változó, hogy mennyire aktívan gyakorolja ezt.

Fél éves kor körül fokozatosan redukálódik a hangkészlet az anyanyelvre jellemzőkre, mert a baba ezekre kap megerősítést, hiszen ezeket hallja környezetében. Ez a gagyogás második szakasza, mely már nyelvspecifikus. Ekkorra az is kialakul, ha különböző nyelveket hall, akkor előnyben részesíti az anyanyelvét. Emellett elkezd magánhangzókat összekapcsolni mássalhangzókkal, megjelennek a szótagok. Ekkor a baba már képes egyszerű ajak- és nyelvmozdulatokat is utánozni, pl. szájtátás, csettintés, prüszkölés, brümmögés, később puszicuppantás.

Nagyjából 8-10 hónapos kor között indul be az ún. ciklizálás, amikor egy szótagot ismételget a baba (pl. dedede, mamamama). Ezekből alakulnak ki az első szavak később, melyeknek a környezet tulajdonít jelentést eleinte. Univerzális első szavak, a legkönnyebben ejthető hangkapcsolatokból alakulnak ki, pl. mama, baba. Ez időben nagyjából 1 éves kor körülre tehető. Emellett tipikus jelenség az echolálás, vagyis amikor visszhangszerűen próbálja ismételni a hallottakat a baba. Ahogy megtanulja ezeknek a jelentését a környezet adta visszacsatolásokból, utána elkezdi önállóan is használni, megnevezni egy-egy személyt vagy tárgyat pl. ci=cica, í-ta=hinta. Ezzel párhuzamosan alakul általában a mutatás, illetve a hangutánzás is.

Ezt követően egyénileg változó dinamikával indul a szókincs bővülésnek. Van, aki az első szavakkal is hosszasan megváratja szüleit, ami mindaddig rendben van, amíg a beszédértése és a nonverbális kommunikáció jól alakul. Más gyerekeknél megjelenik pár szó, aztán akár el is tűnik egy-egy, átmeneti stagnálás is lehetséges, aztán később beindul a szókincsgyarapodás. Egyeseknél ez egy egyenletes folyamat, és olyan gyerekek is akadnak, akik gyorsan nagy szókincsre tesznek szert.

A 18 hónapos védőnői státuszban szereplő 5-10 szó jó támpont, de csak átlagot mutat. Ha még nem mond egy szót sem a gyermek, de a korábbi szakaszokon szépen végigment, akkor nem feltétlenül kell aggódni. És olyan gyerek is akad, aki ilyenkorra már akár mondatokban beszél.

Nagyon izgalmasak és jól megfigyelhetők a babanyelvi jellegzetességek ebben az életkorban: sok kisgyerekre lehet azt hinni, hogy még csak gagyog vagy „halandzsázik”, holott már használ szavakat, csak azok még nehezen felismerhetők, beazonosíthatók. Tipikus jelenség a szavak rövidítése, amikor is a szóból csak az első vagy csak az utolsó szótag marad meg pl. ja=labda, pa=lámpa. Jellemző az egyszerűsített kiejtés hangok vagy szótagok kihagyásával pl. vijja=villamos. Gyakori a fordított sorrend akár szótagok, akár hangok szintjén pl. pőci=cipő, dőz=zöld.

Előfordul még a túláltalánosítás jelensége (pl. minden bácsi „apa”), vagy a túlkonkretizálás (pl. csak a szomszéd a „néni”), továbbá a hangutánzóval való azonosítás (pl. vava=kutya). A beszédhangok közül ilyenkor még sok kialakulófélben van, ezért ezeket kihagyja, vagy más hanggal/hangokkal helyettesíti a gyerek, esetleg még torzan ejti ki. Mindezek a jellemzők ebben az életkorban még egy-egy hangnál keveredhetnek (pl. jóka=róka, vödö=vödör, kald=kard). A kisebb hangkészlet miatt előfordulhat azonos alakúság, pl. ka=kakas, kacsa, kuka).

A kutatások azt mutatják, hogy kb. az 50 szavas szókincs az a határ, ahol elkezdenek megjelenni az ún. vertikális szerkezetek, vagyis amikor már legalább 2 szót összekapcsol a gyermek mondatként. Ekkor még gyakori, hogy mindez mindenféle toldalékolás nélkül történik meg, pl. „Aja gyeje”=anya gyere, „Pe tátá”=Peti sétál. Mindez már 1,5 éves kor körül is megjelenhet, de a többségre inkább a 2. szülinapja körül lesz jellemző. Akiknek lassan indul a szókincs bővülése, azoknak is ekkortájt várjuk az ún. szókincsrobbanást. Előfordul olyan fejlődési dinamika is, hogy sokáig nem mond szavakat a gyermek, majd 2 éves kor körül egyszercsak, szinte egyből mondatokban kezd el beszélni. 

A mondatok megjelenésével fokozatosan hosszabbodnak a szavak, egyre több szót tehet egymás mellé a gyermek, megjelenik a toldalékolás, jellemzően az elsők között van a birtokos jel és a birtokrag, a tárgyrag, a többes szám jele és a helyragok. A szókincsben lényeges változás, hogy a főneveken kívül egyre több ige is megjelenik, valamint melléknevek, számnevek, határozószavak.

Körülbelül 3 éves korra szokott kialakulni az összefüggő beszéd, amikor is már összetett, bővített mondatokban képes beszélni egy kisgyerek, mindezt grammatika használatával, de a hibázások még ilyenkor élettani jellegűek. Ugyanez igaz a beszéd tisztaságára is, az egyes beszédhangok többnyire következetes kihagyása, helyettesítése vagy torzítása még természetes jelenség. Az összefüggő beszéd kialakulása környékén szokott még egy élettaninak tekinthető jelenség lejátszódni, ez az ún. nonfluens beszéd, amikor akadozik a beszéd folyamatossága, pl. szótagismételgetés, vagy a szókezdő hang elnyújtása hallható. Ez olyan, mint a dadogás, mégsem az, mert ahhoz görcs és pszichés szorongás (pl beszédfélelem) kapcsolódik.

A nonfluens beszéd az esetek többségében spontán rendeződik, főleg ha nem hívjuk fel rá a gyermek figyelmét semmilyen módon. Ritka esetekben viszont akár ebből is kialakulhat a későbbi tényleges dadogás, de ettől függetlenül, nagyobb életkorban is megjelenhet. Nagyjából 3 éves korra tehető, hogy a gyerekek önmagukról egyes szám első személyben beszéljenek, aminek személyiségfejlődési oka is van (énkép kialakulása), valamint nyelvi háttere is. Bármilyen hátráltató tényező elnyújthatja ennek a kialakulását (pl. megkésett beszédfejlődés, kétnyelvűség, egyéb fejlődési zavarok).

Nagyon érdekes a kiejtés és a grammatika elsajátítása folyamatának az a jellegzetessége, amikor eleinte egy gyermek mindent helyesen utánoz le, majd idővel, ahogy elkezdi felismerni a szabályokat és alkalmazni azokat, akkor átmenetileg több (nyelvtani) hibával beszél, majd amikor teljesen elsajátít minden szabályt és kivételt, újra helyesen mondja az adott szót (pl. alszik-alud).

Másik izgalmas jelenség, hogy a gyermek eleinte nem észleli saját kiejtésében azt, hogy nem tisztán mondja az adott szót és azt sem, hogy a környezete által használt szó ezzel nem azonos pl. Ez szisza? Igen, ez szisza. (cica) Később már észleli az eredeti és a mások által helytelenül ejtett szavak közti különbséget, de a sajátját még mindig nem tudja megkülönböztetni, pl. Ez szisza? Nem, hanem ez szisza.

A folyamat vége, amikor már a saját kiejtésében is képes azonosítani, hogy helytelenül ejti ki. pl. Ez szisza? Nem, de nem tudom úgy mondani.” Ez a képesség nagyjából 5 éves korra alakul ki, többek között ez az egyik oka annak, hogy korábban nem kezdünk bele a gyermek artikulációjának a javításába. Grammatikát érdemes nondirekt módon javítani (pl. A baba ott feküd. Igen, a baba ott fekszik.), de ha csak néhány hibáról van szó, az általában spontán módon korrigálódik.

A grammatikailag helyes beszédet szintén nagyjából 5 éves korra várjuk, kivéve az a-az névelők és a –ban, -ben helyragok helyes használatát, amiket legkésőbb 7 éves korban már fontos tudnia a gyermeknek helyesen alkalmazni. Ugyanekkorra várjuk a tiszta artikuláció kialakulását, melyet már kb 5 éves kortól logopédiai terápiával meg lehet támogatni. Mindez az iskolakezdés szempontjából kiemelten fontos. Ugyanis az írott és olvasott nyelv elsajátításához szükséges, hogy a gyermek képes legyen az adott betűhöz a megfelelő beszédhangot kapcsolni. Ha csak egy-két hang kiejtése okoz nehézséget (pl. r), az nem jelenthet akadályt, de ha több hang is, illetve a beszédhiba nem következetes, akkor az sokban tudja nehezíteni az olvasás és írás tanulásának folyamatát, valamint valószínűsíti, hogy egyébként is nehézkes lesz mindez, ha a hallott-beszélt nyelv elsajátítása is problémás.

A beszédfejlődésben még kiemelendő a kamaszkor, amikor a pubertás következtében jelentős átalakulás következik be az agyi struktúrákban, ennek következtében pedig az absztrakt gondolkodásban és a nyelvhasználatban is, mindez igen jelentős minőségi ugrás.

Bira Tímea
Gyógypedagógus, logopédus


Tetszett a cikk? Hasznosnak találod? Megköszönjük a megosztásokat!

Kövessétek az Édesanyák Facebook oldalunkat, csatlakozzatok az Édesanyák Szakértői Csoport elnevezésű zárt Facebook csoportunkhoz, melyben kizárólag szakértők válaszolják meg a szülők kérdéseit, vagy olvasgassatok itt, az Édesanyák weboldalon. 

Szakértő cikkei