Gyermekkori agresszió – a szülők egyik legnagyobb próbatétele

A (kis)gyermekkori agresszió egy valamiben biztosan különbözik a későbbi agresszió formáitól: általában nem szándékos, sokszor nem is tudatosul, és a leggyakrabban meghúzódik mögötte egy alapérzelem, amire reagál a gyermek.

A cikkben az 1–6 éves kor közötti gyermekekre vonatkozó információkat gyűjtöm össze. Azokat az időszakokat érintem, amikor jellemzően elkezdenek közösségi életet élni, megtanulnak konfrontálódni, és megtapasztalják az elutasítást vagy a várakozás élményeit.

Mit is jelent ez?
Hogyan küzdhet meg vele a szülő?
Hogyan kommunikáljunk erről a gyermekkel?
Mit tegyünk, ha mást vagy saját magát bántja a bölcsődés vagy óvodás gyermekünk?

Ezekre a kérdésekre igyekszem választ adni.

Háromgyermekes anyukaként magam is sokszor találtam már szemben magam azzal, hogy az alapvetően szelíd, általában szabálykövető gyermekeim egy-egy váratlan helyzetben a szokásuktól eltérően mégis odacsapnak a másiknak, hirtelen kiabálnak, vagy felborítják a másik játékát, összefirkálják a testvére rajzát.

Ezek – annak ellenére, mennyire intenzív viselkedésformák – a legtöbb esetben a legáltalánosabb, legegészségesebb jelei egy gyermek fejlődésének.

A kezdetek

Már kétéves kortól megfigyelhető a gyerekeknél az ún. instrumentális agresszió, ami kifejezetten valamilyen célból alakul ki (pl. egy játék megszerzése, egy személy figyelmének kivívása stb.).

Ebben az életkorban nagyon lényeges kérdés, hogy melyik játék kié – nem véletlen, hogy gyakran hallani: „enyém”. Ez az egyik legfontosabb „feladata” a gyereknek: minél több mindent birtokolni.

A másik forma az ellenséges agresszió, amely már személy ellen irányul, és direkt célja a másik bántása. Ez inkább óvodáskor végén vagy iskoláskor elején gyakoribb.

Fontos tudni, hogy egyik sem kőbe vésett. Az instrumentális agresszió életkorilag szinte szükségszerű forma, amely a gyermek fejlődésével (beszédfejlődés, értelmi fejlődés) enyhül vagy megszűnik.

Az agresszív gyerekeknél gyakori közös jellemző, hogy egyfajta belső vagy külső konfliktust élnek meg, amit hirtelen agresszióval próbálnak kezelni. Vannak hajlamosító tényezők is – például idegrendszeri éretlenség, érzelmi éretlenség vagy fokozott ingerlékenység.

Összességében elmondható:

inkább fiúkra jellemzőbb a fizikai agresszió,
minél kisebb a gyermek, annál gyakoribbak ezek a viselkedésformák.

Ami nem agresszió

Nem agresszió az a fajta viselkedés, amely csupán utánozza az agressziót – például amikor a fiúk kardoznak vagy „harcolnak”. Ilyenkor nem az a céljuk, hogy bántsanak másokat.

Ez:

fantáziajáték,
ismétlődő szerkezetű (a jó győz, a rossz veszít),
a képzelet fejlődését segíti,
és addig tekinthető egészségesnek, amíg valóban játék marad.

Gyakran az agresszív viselkedés megjelenése nem más, mint „összegyűlt feszültség” levezetése.

Amikor önmagát bántja

Talán az egyik legnehezebb helyzet, amikor azt látjuk, hogy a gyermek saját magának árt: tépi a haját, üti a fejét a falba, veri az arcát vagy a lábát (nagyobbaknál akár falcolás is megjelenhet).

Ez különösen nehéz, mert a saját testrészeit nem tudjuk „elvenni” tőle, így nem mindig lehet azonnal megelőzni a cselekvést.

A kisgyermek nagyon hamar megtanulja, hogy bizonyos viselkedésekkel reakciókat vált ki a környezetéből. Ez alapján tájékozódik arról, mit hogyan tud elérni.

Fontos azonban kiemelni:
nem minden önbántás manipulatív vagy tudatos célú.

Sok esetben a háttérben:

szorongás,
félelem,
frusztráció,
beszédképtelenségből fakadó tehetetlenség áll.

Ha nem tudja szavakkal kifejezni a frusztrációját, és nem akar mást bántani, akkor előfordulhat, hogy önmaga felé fordítja az indulatát.

Az ilyen helyzeteket soha nem szabad bagatellizálni.

Mit tehetünk?

Néhány alapvető hozzáállás és technika, amely segíthet:

Kommunikációs alapelvek

Fogadjuk el az érzéseit.
„Látom, mennyire fontos neked az a játék.”
Ne kérdőjelezzük meg az érzés komolyságát.
Ne nevessük ki.
Ne reagáljunk túlzó büntetéssel.
Reagáljunk azonnal, ha a helyzet megengedi.
Ne minősítsük.
Ne mondjuk rá: „rossz gyerek”.
Nevezzük meg az érzelmet.
„Most mérges vagy, mert a testvéreddel foglalkozom.”

Játékötletek a feszültség levezetésére

Pusziszörny – játékos, szeretetteljes „támadás”.
Várépítés és rombolás – kontrollált rombolás, újraépítés.
Trambulin, hinta, futás – nagymozgás a szabad levegőn.
Tematikus rajzok – „Hogy néz ki a düh?”
Birkózás, csikizés – játékos „agresszió” (csak ha a gyermek élvezi!).
Beiktatott, kizárólagos közös idő – dedikált anya- vagy apa-idő.

Mikor kérjünk segítséget?

Az agresszió kezelése rendkívül széleskörű téma. Ha úgy érzik, hogy egy viselkedésforma:

tartósan fennáll,
egyre súlyosabb,
vagy a családi működést komolyan megterheli,

akkor érdemes pszichológus segítségét kérni.

Könyvajánló – szakirodalmi háttér

Dr. Aletha J. Solter: A bölcs baba
Pataky Nóra: Viselkedésproblémák kezelése óvodáskortól serdülőkorig
Deliága Éva – Lovász Hajnalka: Mit kezdjünk az agresszióval?
Ana Serna: Ég veled, harag, szia, önuralom!
Aurélie Chien Chow Chine: Gaston érzelmei – Dühös vagyok
Lori Lite: A dühös polip
Saját tapasztalat, szakmai tevékenység

Szántó-Kiss Zsófia tanácsadó szakpszichológus

Tanfolyamok, rendezvények