Hogyan segíthetjük gyermekünk beszédfejlődését?

Egy átlagos gyermeknek semmi különösre nincs szüksége az anyanyelv elsajátításához, elegendő hozzá a beszélő környezet. A nyelvészeti elméletek szerint a nyelvelsajátítás képessége automatikusan „kioldódik” a hallott beszéd hatására, ez univerzális jellegzetesség, vagyis nyelvtől teljesen független.



Van azonban néhány dolog, amivel valamennyi többletet adhatunk mindehhez:

Előnyös, ha értelmes, rövid mondatokat (kevés bővítménnyel) használunk, főleg amíg kisebb a gyermek. Ahogy elsajátítja az összefüggő beszédet, érdemes ehhez illeszkednünk, de a barokkos körmondatokat kerüljük, érdemes a lényegre és a pozitív kijelentésekre törekedni. Mindig a teljes szót mondjuk ki, pontos artikulációval és helyes nyelvtanhasználattal. Egy dolgot vagy egy személyt lehetőleg mindig azonos néven nevezzünk meg. A gyermek bárhol is tart a beszédfejlődésben, a szülő (és a közvetlen környezete) helyes beszédpéldája igen fontos.

Érdemes arra is figyelni, hogy a gyermekhez nem kell állandóan beszélni, ebben is van egy optimum, amit a szülő érezni fog, ha figyel a gyermek reakcióira, hogy ne ingerelje őt túl verbálisan. Érdemes a párbeszédre törekedni, már a gagyogó babával is, hiszen a kommunikáció kétoldalú folyamat.

A gyermek számára nagyon fontos, hogy mindig minden körülmények között megértsük bárhogyan is fejezi ki magát. Mindez a beszédtől független, inkább a teljesen kommunikációra értendő, vagyis mindegy, hogy egy gyerek hogyan fejezi ki magát, ha bármilyen módon próbál jelezni valamit (pl. sírva, mutogatva, nyögve), fontos, hogy mindig vevő felek legyünk erre, értően viszonyuljunk hozzá, mert ez adja meg számára a kommunikációban való kompetencia érzetét, ami a későbbi továbbfejlődésre is ösztönzi őt.



Ha a gyermek valamit helytelenül ejt ki, vagy nem megfelelően toldalékolt, abban az esetben mindig pozitívan erősítsük meg, és csak egy mintát adjunk neki a helyes kiejtésről vagy toldalékolásról. (pl. „-A baba alud. –Igen, a baba alszik.” vagy „-Itt van a pájna. –Igen, itt van a párna.”) Külön ismételtetni a helyes alakot nem szükséges, és túlságosan nehéz és frusztráló is lehet a gyermek számára, főleg 5 éves kor alatt. (Bár egyes gyerekek akár már 3 éves kortól képesek lehetnek erre.)

Egész komoly többletet tud hosszú távon adni a beszédfejlődésben a jól megalapozott és felépített gyermekirodalmi nevelés. Ebben egyrészt fontos a megfelelő szülői példamutatás, másrészt hogy mindig életkornak megfelelő legyen a „kapott gyermekirodalom” mennyisége és minősége.

Az irodalmi élmény alapvetően egy esztétikai élményt nyújt a befogadó fél számára, majd ezen a folyamaton keresztül ér el később más területeken különböző eredményt, pl. a mesék igen komoly pszichés hatása, a szókincs és nyelvi kifejezőkészség bővülése. Mindezek miatt érdemes a kisbabáknál énekkel és mondókákkal kezdeni az irodalmi nevelést, ezekre a legfogékonyabbak a dallamuk, ritmikájuk, a hozzájuk tartozó mozgások miatt.

A későbbiekben, egyéni nyitottság alapján 1-2 éves kor között már versikéket, nagyon egyszerű kisgyermek- és kisállattörténeteket is meghallgatnak. Általában ezek összetettsége, terjedelme fokozatosan szokott nőni, de majd csak 4-5 éves kor körül érik meg a gyermek a „tündérmesékre”, legyen az népmese vagy műmese.

Az oktató könyvek is jók lehetnek, fontos, hogy kielégítsük a gyermek tudományos érdeklődését, de ezek mellett mindig érdemes meghagyni a klasszikus mesélést is, mivel ezek alakítják az ún. kettős tudatot, ami a mesélés alatt van jelen, ez adja a képzelet alapját („belső képkészítés”), mely nyelvi szempontból nagyon fontos az olvasás értésének kialakulásához. Emiatt is inkább a minél későbbi, illetve megfelelő keretek közé helyezett képernyőnézést javasoljuk.

Másrészt gyakori a nem megfelelő beszédpélda, a túl gyors tempó, a szájmozgás és a szöveg szinkronjának hiánya, előnytelen az egyoldalúság (a gyermek passzív), illetve ha a háttérben megy, akkor a hallott beszéd észlelését, érthetőségét is rontja.

Kisebb gyerekeknél érdemes kiváltani mindezt bábozással, bábelőadással, diafilmnézéssel, kép nélküli hangoskönyv- és/vagy zenehallgatással.

Nem gondolnánk elsőre, de valójában logikus összefüggés van a táplálkozás és a beszéd között, hiszen a beszédszervek azonosak a tápcsatorna első szakaszával. Mindkét művelethez megfelelő izomtónus és koordináció szükséges.

Ezért is előnyösebb az artikuláció tisztasága szempontjából az (igény szerinti) szoptatás, a pótlás szoptatásbarát eszközből (pl. svéd itató, ujjetetés, szoptanít), a rágás mielőbbi elsajátítása (blw módszer, vagy 9 hó körül kezdeni a darabos hozzátáplálást), valamint a szoptatásbarát itatók használata(pl. pohár, nem csőrös itatópoharak).

Sajnos más eszközök nem tudják biztosítani az optimális ajak- és nyelvhelyzetet, ezért akár egy komplex problémakört ki tudnak alakítani (nyelvlökéses nyelés, torzított artikuláció, fogsorzáródási rendellenesség, szájlégzés, megnagyobbodott orrmandula, zárt orrhangzósság, akár testtartási eltérések, később az alsó állkapocs ízületének kopása, fájdalma).

Sokszor felmerül az ujjszopás kérdése, ami szintén nagy károkat okozhat. Ezzel kapcsolatban azonban érdemes leszögezni, hogy igény szerinti, hosszan tartó szoptatás esetén az ujjszopás általában csak egy rövid ideig tartó, átmeneti jelenség, mondhatni fiziológiás jellegzetesség. (Kivételek természetesen mindig adódnak.)

A cumiról, ujjszopásról való leszokás kapcsán viszont általában azt szoktuk javasolni, hogy nagyon gyengéden, óvatosan próbálkozzunk ezek elhagyásával, érdemes inkább kivárni, míg a gyermek saját maga akarja elhagyni, leválasztódni. Ugyanis ha ő még nem kész rá, akkor nagy eséllyel csak „tünetváltás” történik, vagyis megmarad az orális „rossz szokás”, csak valami társadalmilag elfogadottabb mederbe terelődik, vagy kevésbé feltűnő tevékenységbe megy át (pl. körömrágás, ceruzarágás).

A megfelelő beszéd elsajátításához a legeslegelső tényező, aminek lehetőleg épnek kell lennie, az a hallás. Megfelelő hallás nélkül nehéz jól elsajátítani az anyanyelvet. Hallásprobléma esetén minden nyelvi oldal és szint sérülhet: egyrészt a nyelv receptív oldala, vagyis a beszédészlelés (pontatlan a beszédhangok felismerése, megkülönböztetése, sorrendjük megítélése), és a beszédértés is; valamint a nyelv produktív oldala is, beleértve a helyes artikulációt, a megfelelő szókincset, grammatikát, mondatalkotást, társalgást. Az első hallásszűrés már újszülött korban megtörténik a BERA objektív hallásszűrő vizsgálattal.

A későbbiekben a védőnői státuszokon történik további hallásszűrés. A klasszikus audiometrián lehet a legrészletesebb képet kapni a hallásállapotról, vagyis hogy mely hangmagasságon (frekvencián) milyen hangerőtől (decibeltől) hallja meg a hangot a gyermek. (Ennek a módszernek a nehézsége, hogy szubjektív módszer, függ a gyermek együttműködésétől).

A beszédfejlődés egyes jellegzetességei alapján lehet köveztetni arra, hogy a baba, vagy kisgyermek hallása nem megfelelő: vékony, magas hangú, nyávogásszerű sírás; a gagyogás silánysága, vagy teljes elmaradása, a ciklizálás teljes kimaradása, az első szavak megjelenésének hiánya, sikítva artikulálás, suttogott beszéd esetén a reakció hiánya, erőteljesen a beszélő szájára irányuló tekintet. Ezek a súlyosabb hallássérülés tünetei, felismerése nagyon fontos, hogy minél korábban megtörténjék, hogy ne sérüljön ennek következtében a beszédelsajátítás folyamata, illetve minél hamarabb megtörténjen a baba vagy kisgyermek szakszerű ellátása a megfelelő hallókészülékkel vagy cochleáris implantátummal.

Enyhébb esetekben általában a fül-orr-gégész és/vagy az audiológus nem talál nagymértékű eltérést, ennek ellenére a gyermek a megkésett beszédfejlődés tüneteit mutathatja, gyakran beszédértési problémákkal együtt, tipikus tünet itt is a suttogott beszédre történő reakcióhiány, a szájra irányult tekintet, továbbá tipikus tünet a zöngés hangok kiejtésbeli zöngétlenítése, a makacs, nehezen javuló beszédhibák (magánhangzók is), lassan bővülő szókincs, nehezen kialakuló grammatika, gyenge beszédészlelés.

Ezeknél a gyerekeknél az ok gyakran valami kevésbé ártalmas vagy feltűnő dolog: súlyosabb allergia, ősztől tavaszig tartó folyamatos megfázások, gyakori felső légúti megbetegedések, idült fülkürthurut és/vagy (savós) középfülgyulladás. Itt gyakran 20-30 decibeltől már hallanak (általában a mélyebb frekvenciákat érinti, mert vezetéses halláscsökkenés), de sajnos ez az enyhe csökkenés is elég ahhoz, hogy megnehezítse nem csak a beszédtanulást, de a későbbi tanulási folyamatokat is (olvasás, olvasásértés, helyesírás).

Nagyon fontos a megfelelő hurutoldás minden esetben: a szakszerű orrszpré és orrszívás alkalmazása, nagyobbaknál az orr irrigálása, valamint a Proetz-kezelés, szükség esetén megfelelő műtét (orrmandula kivétele, tubus beültetése a dobhártyába).

Tehát beszélő környezetben minden gyermek képes elsajátítani az anyanyelvét, amihez elengedhetetlenül szükséges a megfelelő hallás, valamint előnyös a helyes beszédpélda, válaszkészség, pozitív hozzáállás, a gyermek életkorához illeszkedő gyermekirodalom, valamint a minél inkább természetes táplálás.
 

Bira Tímea
Gyógypedagógus, logopédus


Tetszett a cikk? Hasznosnak találod? Megköszönjük a megosztásokat!

Kövessétek az Édesanyák Facebook oldalunkat, csatlakozzatok az Édesanyák Szakértői Csoport elnevezésű zárt Facebook csoportunkhoz, melyben kizárólag szakértők válaszolják meg a szülők kérdéseit, vagy olvasgassatok itt, az Édesanyák weboldalon. 

Szakértő cikkei