Mi az a Montessori pedagógia? Csinálhatom otthon?

Maria Montessori első sorban intézményeknek alkotta meg módszerét, melyhez didaktikai eszköztárat is készített, szigorú szabályokkal és struktúrával. Ezek használatához és a módszer alkalmazásához szükséges elvégezni a módszer képzéseit.

Ugyanakkor számos eszköz, főleg a 0-2,5 éves korosztálynak tervezettek elérhetőek otthoni célra, valamint szemlélete, filozófiája teljes mértékben alkalmazható otthoni környezetben, végzettség nélkül is.

Nézzük meg, hogyan!

Ha röviden kellene megfogalmaznom, azt mondanám, hogy a Montessori módszer a szeretet és az indirekt tanítás pedagógiája.

 Egyszerűen hangzik, hisz nincs más dolgom, mint megfigyelni gyermekem, lekövetni fejlődésének útját, megfelelő környezetet kialakítani neki, s kellően rugalmas határokat húzni köré. 

Mindezek mellett elengedhetetlen, hogy minden gyermeket egyedinek, önálló individuumnak tekintünk, s bízunk benne – elhisszük, hogy képes rá! 

Maria Montessori megalkotott egy filozófiát, ami mentén haladva mindig megtalálhatjuk a számunkra megfelelő megoldókulcsokat.

Úgy tartotta, ha minden ember a földön e szemléletmód szerint nevelne, megvalósulna a világbéke. Nem véletlen, hogy többször is jelölték Nobel-békedíjra. Egyik jelölésén mondott beszédének köszönhető, hogy több országban meghozták a világ első olyan törvényeit, melyek bántalmazásnak tekintik a gyermekek megütését családon belül, ami addig teljesen természetes dolog, a nevelés elfogadott eszköze volt.

A filozófia fontos elemei az empátia, a tolerancia, a gondolkodóvá és önállóságra nevelés, a kompromisszumkészség, s az egyénben rejlő potenciál kimaximalizálása. A filozófiát követve értelmetlenné válik a büntetés és jutalmazás eszköze, hisz természetes következményekkel dolgozunk, a gyermek jutalma, hogy megcsinálta, képes rá!

Számos segítséget ad nekünk Montessori, pl. megfigyelései alapján megállapított úgynevezett érzékeny periódusokat, melyek egyfajta nyitott ablakok a gyermek fejlődésének folyamatán. Ezekben az ablakokban szempillantás alatt képes elsajátítani az adott tudást, készséget, képességet.

Otthon is könnyedén észrevehetjük ezen periódusokat, legfőbb jellemzői a nagy ismétlésszám (pl. mindig lyukakba nyúlkál; mindig kalapál a kanállal, stb.) és az elmélyült figyelem (pl. meg se hall, annyira koncentrál a cipzár felhúzására).

„Segíts, hogy magam csinálhassam!” – mondta Montessorinak egy növendéke – erre törekszünk.

Szintén formálhatja szemléletünk azon megállapítása, miszerint gyermekeink 0-6 éves korban az úgynevezett abszorbeáló lélek időszakában vannak. Ebben az életszakaszban szivacsként szívják magukba a tudást, a tapasztalatokat, az őket körülvevő világból; éppen ezért fontos, hogy megfelelő környezet vegye körül őket. (Ha a környezete miatt túl sok kudarc éri, könnyen motiválatlanná, bizalmatlanná válhat.)

6 éves koráig tapasztalatszerzés útján tanul gyermekünk, ezért is fontos, hogy hagyjuk őt felfedezni, megtapasztalni az őt körülvevő világot minden jó és rossz részével együtt (sikerélmény, kudarcélmény, ez finom, ez fájt, stb.). A 6 éves korig begyűjtött tapasztalatokra, szülői mintákra, viselkedésjegyekre, megoldókulcsokra építi egész további életét. Sőt, ennél is meghatározóbb a 0-3 éves kor, amiről így vélekedik Montessori:

„Ha felmérjük annak a rengeteg változásnak, adaptációnak, vívmánynak, környezeti hatásnak az összességét, amely az élet első három évében végbemegy, akkor beláthatjuk, hogy működésbeli szempontból hosszabb időszakról van szó, mint amilyen hosszú az összes következő életszakasz együttesen számítva a harmadik életévtől a halál bekövetkeztéig. Ezért elmondhatjuk, hogy az élet három első éve éppoly hosszú, mint a teljes életünk.”

Nézzük meg egy példán keresztül, hogyan valósul meg mindez a gyakorlatban!

A Montessori pedagógiában célunk, hogy mindig tanítsunk valamit, hogy minden pillanatot megragadjunk a tudás átadására – a hibák is arra valók, hogy tanuljunk belőlük.

Nézzünk egy példát, aminek helyszíne az otthonunk, s induljunk ki a környezetből, ami körülveszi a szituációt.

Ha az otthonomat nem úgy alakítom ki, hogy a gyermek számára biztonságos legyen, nem tudom hagyni, hogy önállóan felfedezzen benne, tehát nem kapok reális képet arról sem, hogy valójában mi érdekelné – hisz mindig ott vagyok, mint irányító vagy segéd vagy tiltó.

Ugyanez a helyzet, ha a gyermek számára nem láthatóak és elérhetőek a játékai, eszközei, nélkülem nem tud haladni a fejlődése útján – ezért javasol a pedagógia nyitott polcokat, s az ő méreteinek megfelelő bútorokat.

Így valósul meg az előkészített környezet, amelyben én szabadon és biztonságban tudom hagyni, hogy felfedezzen, ő pedig szabadon mozoghat, s a valódi érdeklődési köreit, érzékeny periódusait felfedheti előttem. Ha nem megfelelő az előkészített környezet, elterelődünk, s nem tud megvalósulni a pedagógia.

Tehát egy megfelelően előkészített környezetben gyermekem 2 éves, nagyon szereti az étkezéseket és állandóan körülöttem zsizseg minden étkezésnél. Felismerem, hogy érdekli, érzékeny periódusa van a témára, ezért végig gondolom, hol tudok a tevékenységen belül önállóságot biztosítani neki (bízom benned, tudom, hogy képes vagy rá).

Kialakítunk egy polcot, ahol eléri a tányérokat, evőeszközöket, s megegyezünk, hogy mostantól ő teríthet, közben lefektetjük ennek szabályait (mire figyeljen, mire vigyázzon, stb.), kompromisszumot kötünk – mivel motivált, csinálni akarja, minden szabályt be akar tartani belső motivációból, tehát azonnal megtanulja a sorrendet, a szabályokat, melyek ezáltal belsővé is válnak.

A belsővé vált szabályt a gyermek be akarja tartani, ezért nélkülem is ennek megfelelően fog viselkedni, működni (nincs szükség büntetésre vagy jutalmazásra).

Egy délután éppen teríti az asztalt, mert tízóraihoz készülünk. Terítés közben eltöri az egyik tányért és sírva fakad.

A szemléletmód így valósul meg:

Azonnal abbahagyom, amit csináltam és rá figyelek. Megijedtél? Nem sérültél meg? – kérdezem őt, ezzel tudatosítva, hogy ő fontosabb bármilyen tárgynál, a tárgyak pótolhatók (ez nem egyenlő a pazarlással!). Akár el is mondom neki: te vagy a fontos!

Megnyugtatom, kapcsolódok hozzá, és amikor beáll a lelki béke, visszatérünk a történtekhez. Mindig kérdezek - a fókuszát ott tartom, s egyben gondolkodóvá nevelem!

Emlékeztetem és megnyugtatom: megértem, hogy szomorú vagy; néha a dolgok nem sikerülnek, ilyenkor tanulunk belőle és újra próbálkozunk. Így tanuljuk meg a dolgokat. (empátia) Megkeresem a pozitívat: nézd, a poharakat és a kanalakat milyen szépen az asztalra tetted (motiváció).

Visszatérünk a konkrét esethez: szomorú vagyok, hogy összetört a tányér, így egyel kevesebb maradt amiből ehetünk (tény, valóság). Legközelebb próbáld meg az asztalon tartani a tányért, rendben? Hogy fogod legközelebb csinálni, hogy ez ne forduljon elő? – pl. egyszerre egy tányért fogok vinni; megnézem, hogy a tényár alatt van e az asztal, mielőtt elengedem; stb. (szidás és büntetés helyett tanítom, a megoldókulcsok felé terelem).
Nem baj, hogy eltört a tányér, az a baj, ha otthagyjuk! Mit tegyünk most vele? – söpörjük fel (természetes következmény). Remek ötlet, hozd a seprűt és a lapátot! – majd együtt összesöprünk, s visszatesszük az eszközöket.
Kész vagyunk? – igen. Minden rendben? – igen. Akkor én folytatom a kenyér kenést, te pedig fejezd be a terítést kérlek.

Minél kisebb a gyermek, annál több időmbe és energiámba kerül a tanítási helyzetekre koncentrálás. Ilyenkor áll a házimunka, néha kaját rendelünk, kimerültek vagyunk, s a gyermek elől sem titkoljuk ezt: elfáradtam, kimerült vagyok, alvásra van szükségem; ettől épp ugyanúgy szeretlek! (tolerancia, empátia, együttérzés, valóság).

Ugyanakkor hosszú távon minden befektetett energiám megtérül, hiszen ha e szemlélet szerint haladok és tanítom gyermekem, már 2,5-3 évesen egy teljesen önálló, szabályokat betartó és elváró, empatikus, toleráns, önmagát és képességeit reálisan ismerő gyermekkel jóval könnyebb lesz az életem a kezdetekhez képest, s addigra én is rutinosan és könnyedén alkalmazom a Montessori módszer elemeit. 

„A gyermek különböző belső fogékonyságát követve képes az őt övező bonyolult környezetből kiválasztani azt, amire személyesen szüksége van a fejlődéshez. Fogékonysága határozza meg, hogy mire érzékeny, és mi hagyja hidegen. Amikor egy bizonyos érzékenység felébred a gyermeki elmében, ez úgy hat, hogy annak fényében világosan érzékel bizonyos tárgyakat, míg másokat egyáltalán nem vesz észre: így építi fel sajátos világát.” (Maria Montessori)

Montessori szemléletében megtalálhatjuk önmagunkat. Iránymutatásait és intuíciónkat követve megtalálhatjuk a nekünk legmegfelelőbb megoldókulcsokat, melyek mentén haladva boldog, önazonos szülővé válhatunk.

Ez az alapköve annak, hogy megvalósuljon a pedagógia, s nagy valószínűséggel neveljünk általa boldog, gondolkodó, önálló gyermeket, aki felnőtt korában is megtalálja majd a számára legmegfelelőbb helyet a világba – s önazonos lesz.

B.Szirtes Dóra
Montessori pedagógus, óvodapedagógus

osztonanyu.hu/
www.facebook.com/osztonanyu

Tetszett a cikk? Hasznosnak találod? Megköszönjük a megosztásokat!

Kövessétek az Édesanyák Facebook oldalunkat, csatlakozzatok az Édesanyák Szakértői Csoport elnevezésű zárt Facebook csoportunkhoz, melyben kizárólag szakértők válaszolják meg a szülők kérdéseit, vagy olvasgassatok itt, az Édesanyák weboldalon.