Stresszmentes nyarat kívánunk - gondolatok az óvodakezdés előtt

Kedves Édesanyák, szeretnék mindannyiunknak szép, stresszmentes nyarat kívánni, elsősorban a gyerekeknek, a szüleiknek, jelenlegi és jövőbeli nevelőiknek…

Kívánni néhányatoknak az utolsó ilyet, mielőtt közösségbe megy a kisgyermeketek, néhányatok számára pedig megkönnyíteni az átmenetet, ami a bölcsitől való búcsúzást és az oviba való megérkezést jelenti majd.

Bölcsőde vezetőként /a kicsikkel és családjaikkal napi szinten is csoportban együtt dolgozva/ és szülő-kisgyermek konzulensként is, gyakran a saját bőrömön is érzem, milyen sok nehéz gondolat, bizonytalanság övezi ezt a változást.

Mennyi szorongás, izgalom és félelem jelenik meg Bennetek: vajon mikor teszek jót, hogyan támogathatom a leghatékonyabban a gyermekemet ebben a helyzetben? Megjelenik az a kérdés is, vajon Nekem mit jelent majd ez a változás? Én mitől, miért félek, mi ez a szorító érzés a torkomban?

Ha otthonról indul a kisgyermek az oviba, nagy valószínűséggel az Édesanya maga is egy nagy változás előtt áll, vissza fog térni a munka világába, tanulmányokba kezd, vagy a félbehagyottakat folytatja újra.

• Új élethelyzetben kell majd helyt állnia, úgy, ahogy eddig még nem, a gyermekét más gondjaira bízva.
• Megfelelni kisgyerekes szülőként a munkaerő piacon, helyt állni a kollégák között.
• Hogyan alakul majd, ha eleinte folyton beteg lesz a kicsi, hogyan tolerál a munkahely?
• Milyen lesz anyukaként azon szorongani egy meeting közepén, hogy a reggeli rosszkedv egy betegség előjele volt-e, mikor hívnak, hogy belázasodott a kicsi, mennem kell érte? Ki hozza, ki vigye, hogyan oldom meg a nevelés nélküli napokat…

Megannyi előre megválaszolhatatlan helyzet, kérdés.

A pszichológia ezt életciklus váltásnak nevezi, amelyet a szakma fogalmai szerint normatív /előre kiszámítható módon érkező, de mindenképp megjelenő/ krízis állapot övez. Ezeket a helyzeteket a családi dinamikában is nagy átrendeződés kíséri, sokunkban ez is növeli a stresszt, hiszen valami új, szokatlan, eddig nem tapasztalt fog következni. Az otthon helytálló édesanya visszatér a munka világába, az édesapa, jó esetben más szereplők, nagymamák, több feladatot kell, hogy vállaljanak a sikeres logisztika érdekében.

Hogyan menedzseljük jól ezeket a változásokat? Hogyan kérjünk jól segítséget, hogyan fog zajlani ez az átszerveződés?

Ezek a szorongató felnőtt érzések megjelennek a gyerekekben és a családi együttlétekben is, sokszor ki nem mondottan, de árnyékként lebegve a nyári bárányfelhők közt. Ezeknek a félelmeknek az elengedésében és a feltöltő nyári napok megélésében szeretnélek Benneteket segíteni. 

Abban a helyzetben, ha a kisgyerek otthonról indul a „nagy útra”, nem volt bölcsődés, már az intézménybe való jelentkezés is egy sor új dilemmával jár. A szóba jöhető ovik kiválasztása, rangsorolása, a beadandó papírok körüli aggodalom, a „jajj, le ne késsek semmilyen határidőt”,  a lesz e férőhely a kiszemelt oviban /ha abban a helyzetben van valaki, hogy akár válogathat több intézmény között/, a nyílt napok időpontjainak egyeztetése, a megtekintett helyek összehasonlítása, a „kedvesnek tűnt e az óvónéni”, a „te mit hallottál erről, vagy arról az oviról, óvónőről” kérdéskör dilemmái… Mind-mind óriási, fenyegető káoszként jelenhet meg körülöttünk.

Nehéz meghallani az intuitív, belső hangokat ebben a nagy zűrzavarban, pedig sokat segíthet, ha engedjük, hogy a megérzéseink segítő gondolatokat súgjanak nekünk. Sokszor sokkal fontosabb, hogy mi mit érzünk a nevelővel kapcsolatban, akinek átadjuk majd az anyai kompetenciák egy részét, (legalábbis az oviban töltött időre), mint az, milyen a híre az intézménynek, vagy frissen felújított-e az óvoda kertje, épülete.

Ha bölcsődés a kisgyermek, ezeket a köröket nagyjából már megfutottuk, talán ad egy pici előnyt, hogy már van némi rálátásunk az intézményválasztás és a szociális színtéren való nevelés buktatói között való eligazodásra. Talán néhányan a kis bölcsis csoportból egy oviba is indulnak, talán akad egy két nagyobb tesó is, ahonnan életközeli tapasztalatokkal is gazdagodhatunk, ezek a gondolatok nyugtatóan hathatnak ránk.

Az otthonról óvodát kezdő gyerekek először válnak el a biztonságot jelentő, szoros, úgynevezett mikrokörnyezetből, és kell majd helytállniuk az első szociális közegben, helyszínen. Minden édesanyában, családban megjelennek a gondolatok, vajon hogyan fogja viselni a gyermekünk és hogyan fogjuk ezt viselni mi.

• Hogyan tudunk jól reagálni, ha sír a gyermekünk az elválásnál?

• Az egész napunkat beárnyékolja-e majd vajon a sírós elválás?

• Tudunk-e jól helyt állni a munkahelyen, ha napközben folyton a kisgyerekünk jár majd a fejünkben?

• Ha nem jár, nem vagyunk-e rossz szülők, nem érzi-e majd a kisgyermek, hogy cserben hagytuk őt?

• Rá tudjuk-e bízni más gondjára, elhisszük-e, hogy ők is jól tudják szeretni, gondozni a legféltettebb kincsünket?

• Meg tudják-e hozni a nevelők vajon azokat a döntéseket vele kapcsolatban, amiért eddig egyedül én voltam felelős?

• Hogyan tudjuk mi megélni, hogy másnak adjuk át a döntés jogát?

• Hogyan gondolnak ránk szülőként, ha a gyermekünk viselkedését figyelik majd a szakemberek?

• Kap-e olyan szintű támogatást az érzelmi nehézségekben, vagy az önellátás kapcsán a kisgyermekünk, amit itthon megszokott, hogyan vigasztalják, segítenek-e majd neki cipőt felvenni, mosdót használni, minden más területen úgy lesz-e ott is, mint itthon?

• Ha nem, vagy nem teljesen úgy lesz, hogy tud majd alkalmazkodni ehhez a gyermekünk?

• Ha szomorú, fáj neki valami, bántják a társai, vajon kap-e segítséget, vagy egyedül kell már megküzdenie az éppen csak oviba kerülő gyermekünknek a nehéz érzésekkel?

Megjelennek és szorongást okoznak a gondolatok, bennünk és általunk a kicsikben is. Ha az édesanya vagy édesapa maga is küzd még nehéz emlékekkel az óvodás korból, az szintén nehezíti a helyzetet. Ha a jó emlékek, barátkozások, egy kedves óvónő képe jelenik meg, az segítő, támogató hatású, ilyenkor magunk is könnyebben tudjuk a többi kisgyerekkel felhőtlenül játszó, az árnyas udvaron a sok játék közt önfeledten szaladgáló, barátkozó, a „tyúkanyó típusú” óvónénit mesélés közben figyelő kisgyermekünket látni a jövőben.

Gyakran a késztetés, hogy jól felkészítsük a kisgyereket az ovikezdésre, arra sarkall minket, hogy szinte egy felkészítő táborként gondolunk az előttünk álló nyárra.

Jó szándékkal kérdezgetjük, szülőként, családtagként, felnőttként, hogy „várod már az ovit? Nem félsz tőle? Ott már ügyesen, egyedül kell használnod a kanalat, nem lehetsz pelusban, nem cumizhatsz! Hiszen nagylány/nagyfiú vagy már….” Sokszor, akár naponta, sokféle kontextusban előkerülhet az ovi emlegetése. Akár egy teljesen hétköznapi, játszótéri, bolti, vagy otthoni helyzetben is elő előkerülnek a mondatok,” te már nagy vagy ehhez a viselkedéshez, ha így viselkedsz az oviban, annak nem fognak örülni”. Akaratlanul is egy félelmetes, nem elfogadó légkört festünk előre, amiben növekszik a szorongás. És ha ezek a gondolatok csak bennünk, belül vannak, ki sem mondjuk őket, sajnos akkor is hatnak, titokzatos módon a gyerekeink pontosan érzik és reagálnak is rájuk.

Sajnos ez az életkor még beleesik a klasszikus értelemben vett dackorszak időszakába. Fontos azonban tudnunk, hogy ilyenkor a nyomás, az „erőltetés” nagyon gyakran kontraproduktív, visszájára fordítja a dolgokat és pont a várt eredmény ellenkezője következik be. Esetleg megjelenik egy regressziós viselkedés változás, amikor akár már az elhagyott cumi, pelenka is vissza kell, hogy kerüljön, mert a szorongás miatt a kisgyerek úgy reagál, hogy ő bizony inkább mégis kisebb gyermeki módon működne, viselkedne.

A pelenka elhagyása nagy kérdés sok ovi előtt álló családban.

A legtöbb oviban, bár a törvényi feltételek nem írják elő a felvétel követelményei közt a szobatisztaságot, erőteljesen kommunikálják már a beiratkozáskor, hogy bent nem megoldható a gyerekek tisztába tétele. Ennek oka sajnos az ovik részéről a különböző tárgyi, személyi követelményeknek való megfelelhetetlenség, nem a gyerekek, szülők vegzálása.

Az a tapasztalat, hogy a legfőbb nehézséget ez a kérdéskör okozza a családoknak, és az esetleg erre még nem érett kisgyermeket is gyakran nagy nyomás éri ezzel kapcsolatban.

Az ovi előtti tavasz, nyár jó alkalmat kínál a pelus levételének elérésére, de mindenképp érdemes figyelni, észlelni, érzékelni a kisgyerek állapotát a folyamatban, és akkor belekezdeni a bilivel való ismerkedésbe, mikor annak a gyermek részéről is eljön az ideje. Eddigre valószínűleg mindenki beszerzett már kis bilit, WC szűkítőt, színes, mintás „kisgyerekbolondító” alsóneműket. A szociális mintát, családtagokat wc használat közben látó kisgyerek is már elérkezik az érdeklődésnek, a mintakövetésnek abba a szakaszába, amikor már nem idegenkedik attól, hogy megpróbálkozzon ezeknek a használatával. Ha a könyvesboltban, könyvtárban beszerzünk néhány szobatisztasággal kapcsolatos mesekönyvet és ezek választhatóan szem előtt vannak, valószínűleg bekerül majd a beszélgetések, mesék közé is ez a téma.

Óvva intenék azonban mindenkit attól, hogy szülőként, esetleg külső nyomásra magunk kezdjük erőltetni ezt, hiszen a feljebb már megjelent dac miatt ez akár hosszú hetekre, esetleg hónapokra vetheti vissza a folyamatot, vagy még rosszabb esetben akár visszatartási problémákat is hozhat.

Kínáljuk fel a lehetőségeket, egyszer-egyszer kérdezzünk rá, kipróbálná-e a kisgyerek a wc, bili használatot, szeretne-e fehérneműben lenni, meséljünk-e bili-mesét, de ha nemleges a válasz, várjunk még kis ideig. Játszhatunk bilizőset, macikkal, babákkal, lehet kis, akár „obszcén” humort belevinni ezekbe, ami mindig nagyon jó feszültségoldó. Ha ellenkezik a gyermek, érdemes utána gondolni, mi okozhatja a rossz érzéseit, gyakran olyan apró banalitások is megjelenhetnek hátráltató tényezőként, mint egy nem megfelelő egyensúlyi helyzet, egy megbillenéstől, belepottyanástól való félelem, vagy a lehúzáskor zúduló víz erős hangja. Sokszor segít, ha ezek az aggodalmak kimondhatók, a kicsi megélheti, hogy a szülei értik őt, kiküszöbölik a szorongást kiváltó mozzanatot és máris elindulhatnak a siker útján.

Sokszor látunk akár kisebb megtorpanást, visszaesést is a folyamatban előrébb tartó már gyerekek részéről is. Nagyon fontos itt a szülői önuralom, a megpihenésre, kisebb megállásra való hajlandóság, mert ezzel segíthető a továbblépés, az erőltetés nagyon sokszor hosszabban meglévő, jelenlévő problémákat is okoz.

A másik nagy kérdés, hogy milyen módon kommunikál a gyermek, mennyire jól tudja kifejezni az igényeit, szükségleteit. Ha kissé nehezebben indul meg a beszédfejlődés, előfordul, hogy az épp csak hároméves gyermeknél még tapasztalhatóak elmaradások. Ha ilyesmit tapasztalunk, még a nyári hónapokban is érdemes akár szakember segítségét kérni, van-e a háttérben bármi olyan ok, ami a kését okozza. Általánosságban elmondható azonban, hogy a képernyő idő mellőzése, a sok szabad levegőn való mozgás, a zene, mondókázás, a sok-sok élő mesélés, éneklés támogatóan hat a beszédkészség fejlődésére. Ha a kisgyerek el tudja mondani, mit szeretne, miben kér segítséget, sokkal kevésbé lesznek frusztrálóak számára az óvodába való beilleszkedés hetei, hamarabb alakulnak majd ki a kapcsolatai felnőttel, kortársakkal egyaránt.

A cumi kérdéskört említeném még utoljára.

Sok kisgyerek nehezen válik meg a vigasztaló, érzelmi biztonságot, megnyugvást adó kis tárgytól, a cumitól.

A megszületéstől és az első éveiben a száj körüli terület a legfontosabb, legelsőként „élesedő” érzékelési zóna, ami a szoptatást, a táplálást segíti, majd összekapcsolódik a megnyugvás, a komfortérzet, a biztonság megélésének érzésével. Sok kisgyerek a megnyugtatási technikák közt még a bölcsődés kor végén, az oviba készülődés idején is főként csak ezt használja elsődleges megnyugvási pontként. Érdemes sok, sok módon támogatni egyéb önnyugtatási technikák használatát, ezek jól taníthatóak. A nyári hónapok alkalmasak lehetnek a cumitól való búcsúra, a hiányérzet megszűntetését célzó más módszerek megtalálására, finom, érzelmileg erősen támogatott begyakorlására, hogy ne az elválás, az oviba kerülés pillanatait nehezítse majd meg ezeknek a tanult módszereknek a hiánya.

Az óvodába készülő kisgyereknek valójában a megélt biztonságérzetre, sok-sok feltöltő érzelmi kapcsolódásra, játékra és pihenésre van szüksége a szeptemberi kezdés előtt.

Leginkább ezekkel tudjuk jól felkészíteni őt a sikeres beilleszkedésre. Ha sokat mesélünk, pancsolunk a nyáron, ha megengedhetőek a lassú, harmonikus reggelek, az együtt tevékenykedés a családban, ha sok, élményekben gazdag időt töltünk el közösen, ha a kisgyerek és a szülő megélheti a harmonikus együttlétet, ezek mind olyan muníciót adnak, melyek könnyebbé teszik majd a szeptembert, az elválást.

Ha szóba kerül az óvoda, a pozitív élmények kiemelése, a sok kis barát, a rengeteg érdekes játék, a gyerekekkel közös programok, a kedves, gyerekek felé szeretettel forduló felnőttek említése produktív lehet. A kicsik számára az óvoda, mint fogalom nem sokat mond. Meséljünk sokat, rajzoljuk le, milyen egy szoba, milyenek a kis bútorok, milyen játékok várják ott őket, hogy a kert egy játszótérhez hasonlít, hogy rossz időben van egy tornaszoba, ami olyan, mint egy játszóház, hogy kis asztalkáknál együtt ehetnek a többi kicsivel…  Idézzünk fel kellemes, vidám emlékeket a saját ovis korunkról, vagy kis rokonok, barátok ovis élményeiről. Ezek kissé kézzel foghatóbbá, ismerősebbé, közelebbivé, kevésbé félelmetessé tehetik a bekövetkező eseményt.

Ami a legfontosabb, biztosítsuk róla, hogy a reggeli elválás nem örökre szól, hogy a nap végén anya, vagy apa visszajön hozzá, és együtt mennek majd haza. Még nagyon nehéz lehet elképzelni most, de a kisgyermekek nagyon rugalmasan, tapasztalati úton megtanulják ezt az első hetekben, hamarosan visszaszerzik majd a biztonságérzetüket, megnyugszanak majd és a mosolygós, felszabadult vidám reggelek is elkövetkeznek majd újra.

Remélem, sikerült megfogalmaznom néhány segítő mondatot. Ha ezek mentén indulnak el a gondolataink, tudunk beszélni a szorongásokról, kimondhatóvá válnak az eddig meg nem fogalmazott aggályaink, ezzel már elindultunk azon az úton, ami a stresszmentes nyári hónapokhoz vezet majd.

Ehhez kívánok mindenkinek sok erőt, feltöltő élményt, szoros öleléseket, meséket, piknikeket a kertben, parkban a takarókon, önfeledt fürdést, buborékfújást, fűben heverészést, homoktorta készítést.

 

Herbák Rozália

ISZCSK , bölcsődevezető, védőnő