Alvás

3 hónapos baba alvása

#kéz #felébreszt #pólya #alvás
Kedves Szakértők!
Kisfiam 3 hónapos. A kezdetektől mellettem aludt, ugyanis nagyon szerettem volna fekve szoptatni, összebújva aludni, de 8. hét után kénytelenek voltunk meghozni azt a döntést, hogy az ágyunk végénél elhelyezett kiságyba tegyük aludni éjszakára, ugyanis alig tudtam mellette aludni. Minden neszre, moccanásra felkeltem, ha picit sikerült elszenderülnöm, akkor is nagyon felszínesen aludtam. Ráadasul a fiam nagyon hangosan alszik (ha éppen alszik) sokat feszeng, dobálja a kezeit, amivel folyamatosan felébreszti magát (is).

Mindezt már többször említettük a gyerekorvosnak és a védőnőnek, de senki nem mondott rá semmit. Az utolsó napokban, míg velem aludt rájöttem, hogyha lefogom a kezeit, akkor nem kelti fel magát és sokkal kipihentebben ébred. Ami elég rosszul hangzik, de volt az a pont, hogy csak így tudtunk mindketten kicsit aludni.

A kiságyban altatással semmilyen nehézségünk nem akadt (legnagyobb meglepetésünkre) és az előzőekből tanulva - miszerint a kezei ébresztik fel - elkezdtük estére pólyázni (kezekkel együtt) és volt egy jó pár nyugodt éjszakánk egyszeri ébredéssel. Amikor megetettem és aludt tovább. Mesés időszak volt!

Azonban az elmúlt 3 hétben a pólyázós csoda találmányunk a végét járja. A kisfiam most már addig küzd (legtöbbször álmában) míg valahogy a kezét a szájába nem teszi.
Èrtem, hogy 3 hónaposan ez természetes, hiszen ilyenkor fedezik fel a kezüket. De mivel kezdetektől probléma, hogy a kezei felkeltik, ezzel most már tényleg szintet léptünk..
Abszolút nem zavar, hogy napközben tömködi a kezét, had ismerkedjen. Közben legtöbbször ülök mellette és törölgetem a nyálát. (Ugyanis már teljesen kikezdte a kis arcbőrét, hogy a nyálas kezével dörzsöli az arcàt non-stop. Kenegetem az arcát anyatejjel és bio kókuszzsír és shea vaj keverékkel.)

Tehát a problémánk, amivel Önökhöz fordulok:
Mind a nappali, mind az éjszakai alvások alkalmával a kisfiam általában kialvatlanul ébred, mivel vagy kiküzdi a kezeit a pólyából, még legtöbbször álmában vagy a pólyán keresztül kezdi tömködni a kezeit a szájába és ha még nincs ébren, akkor ezzel végképp felébreszti magát, majd amíg a keze bármilyen ponton a fejéhez èr, nem tud visszaaludni (se magától, se altatással).
Megfigyeltem, hogy a kifejezetten hüvelykujja (vagy bármelyik másik ujja) nem érdekli, általában a kis tenyere alján a párnácskát probálnà szopizni. Kezdetben ilyenkor etetni próbáltam, de egyértelműen jelezte, hogy nem éhes. Illetve a keze tömködését közvetlen etetés után is ugyanúgy folytatja este és nappal is.
Egyébként egyáltalán nem bánnám, ha szopná az ujját, de sajnos tényleg úgy látom, hogy nem az lenne a célja. Valamint különböző formájú és méretű cumikat is próbálok a szájába adni, de mind teljesen hidegen hagyja.

Tudom, hogy ebben a korban már inkább lefelé kéne szokni a pólyázásról. Pròbálkozunk, hogy csak az egyik kezét tesszük a pólyába, a másikat szabadon hagyjuk, hátha megszokja, hogy ott a keze, de semmi változást nem látunk. Ugyanúgy felkelti magát a kezével.
Borzalmas látni, hogy fáradtan kel szinte minden alkalommal, nem tudja rendesen kialudni magát. Én pedig nem tudok minden alvás alkalmával mellette ülni/állni/feküdni és fogni a kezeit vagy figyelni, hogy ne érjen velük az fejecskéjéhez. Meg nem is gondolom, hogy ez lenne a megoldás.
Nagyon szeretném már elhagyni a pólyát, de úgy érzem, hogy meg vagyunk rekedve ezen a ponton. Szeretném a segítségüket kérni, merre induljunk, hogy végre mindannyian tudjunk pihentetően aludni.

Néhány adat, ami lehet, hogy fontos:
A kisfiam 39. hétre született, programozott császármetszéssel. 54 cm-rel es 3265 grammal. Vegyes táplálású baba (anyatej+tápszer). Alváskor a hátán fekszik. Kanadában élünk.

Szakértői válaszok

Még nem érkezett válasz a kérdésre.