Család és párkapcsolat

#anyós #kontrollálniakarom #elszeretialányom #nembíromtovább

Tisztelt Szakértők!

Anyósommal van a baj, illetve egy ideje inkább úgy érzem velem/bennem van a hiba. Megpróbálom jól összefoglalni: 7 éve ismerem, kapcsolatunk látszólag jó, kiegyensúlyozott, de a felszín alatt én sokszor sok mindenben nem értek vele egyet (túlféltő, minden lében kanál, mindent ő akar irányítani stb) szóval szerintem a háttérben rivalizálunk mi már egy ideje. Úgy gondolom ő "haragszik" amiért "elvettem tőle" a kedvenc fiát, ezt mondta kb 2 éve: "Mióta vele vagy, velem kevesebbet beszélget, korábban mindent nekem mesélt el, de hát ez a dolgok rendje".

A kislányom most 14 hónapos. 2hós koráig anyósékkal éltünk. Egy alkalommal, mikor felajánlotta hogy elviszi sétálni babakocsival én ezt megtiltottam! (Éppen főztem, a lányom kendőben rám volt erősítve). Azzal érveltem neki, hogy szeretném megtanulni miként oldjam meg a hétköznap dolgait segítség nélkül. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, más okom is volt: nem bírtam volna elviselni, hogy a kislányom vele van... ha ölbe vette sokszor attól is rossz érzés fogott el... Összevesztünk mindezen, elköltöztünk én szüleimhez. 1 hónap múlva elvittük hozzájuk a lányomat, majd ezt követően minden héten/2hetente. Ilyenkor több órát velük töltött a pici (házat újítunk fel a közelben, ott dolgoztunk férjemmel ez idő alatt). Most így 1 év elteltével a viszony olyan, mint az elején: látszólag jó, de a felszín alatt én sokszor forrok.

A problémám: úgy érzem állandóan kontrollálnom kell anyósom viselkedését ( másnál ezt sosem érzem...). Bármit tesz a lányommal keresem a lehetőséget, hogy belekössek, kijavítsam. Alig várom hogy okot adjon arra, hogy megbántsam. Már eljutottam oda, hogy ezeket beismerjem, tudom nagyon gáz vagyok... De ha vele/nála van a lányom megőrülök, a pánikroham kerülget. Mondok példákat: idegesít hogy mindig ő szerepel, elveszi a játékait, hogy majd a mama megmutatja hogy kell, etetésnél nem hagyja hogy egyedül eszegessen, 'jajj megfulladsz kisleányom felkiáltással' elveszi a falatot és ő adja neki oda, mindent énekelve, visongva közöl, zsong az agyam nap végére tőle, és rá is szólok legtöbbször: ne vegye el az ételt, hagyja már játszani stb.

Rájöttem mi zavar a legjobban: ha ölbe veszi!!! Sokszor felkéredzkedik vagy tőlem is átkéri magát a lányom... de úgy látom anyósom is szereti, már-már erőlteti az ölbeni játékokat és ilyenkor úgy sajog a szívem. Úgy érzem én csak nézem milyen jól mulatnak, miközben kitaszítanak az anya szerepből, ő ölelgeti, puszilgatja, hurcolja, én meg kullogok utánuk mint egy trónfosztott... úgy érzem el akarja venni tőlem, az állandó visításával magához édesgetni, elszakítja tőlem, mikor ott vagyunk.

Attól tartok már túlnőtt rajtam ez a probléma.. állandó gyomorproblémáim vannak miatta... és közben meg a lányom szereti ezt a mamát, így elszakítani nem akarom őket!
Hozzátenném még, hogy szeret engem a kislányom, kötődve nevelem, minden jelzésére igényére figyelek és válaszolok, ez mindig is így volt, sokat játszunk, megvan a minőségi idő, mai napig iszsz, szoptatott pici lány. Amúgy édesanyámmal is kb úgy viselkedik, mint ezzel a mamával (átkéredzkedik akár tőlem is, mindig ölbe akarja vetetni vele magát stb..) de ez fele olyan rossz érzéssel sem tölt el, mint anyósom esetében...
Mi lesz ennek a vége? Hogy trenírozzam magam hogy ne érezzem mindezt? Már rettegek, hogy ha jön a tesó (kb 1 év múlvára szeretnénk) akkor végleg elszereti tőlem a lányom, míg a kórházban vagyok, vagy utána 'majd a mama foglalkozik veled, anyának a tesóval kell lennie' címszóval (egy településen élünk most már, ráadásul 2 év és ő nyugdíjba megy, tehát lesz ideje engem helyettesíteni. )
És gyűlölöm, és haragszom magamra, amiért mindezt érzem, és rettegek leginkább hogy elveszítem a lányom itt a nagy gyűlölködésben...