Jog

Apa nem jelenik meg a láthatásokon

#gyámügy
Kedves Szakértők!
A gyerekeim apjával 3 éve élünk külön, 2 éve született bírósági végzés a gyermekek elhelyezéséről, amit idén nyáron kénytelenek voltunk változtatni. Nyáron történt újra szabályozás, mert a gyerekek nagyon megsínylik/sínylették a láthatásokat. Ügyvéddel mentünk, érdemben mégsem értünk el sokat, a bíró is igyekezett minél hamarabb lezárni az ügyet. Az időszakos nyári láthatásokat sikerült annyiban megváltoztatni, hogy nem 2x2 hetet vannak ott a gyerekek, hanem 1 hét apánál, 2 hét itthon. Hiába minden igyekezetünk, apa a bíróságon, gyámhatóságnál "harcol" hogy minél több időt legyenek nála a gyerekek. Pszichológusi szakvéleményünk is volt, mégsem értünk el vele semmit. Sajnos egyáltalán nem együttműködő. A kommunikáció is kimerül részéről a fenyegetés, megfélemlítésben. Egyszerűen nem tudunk vele semmit kezdeni. A gyerekek pedig egyre inkább ellenkeznek a láthatások ellen (6 és 4 évesek) pedig igyekszem őket mindig megfelelően felkészíteni, de lássuk be, apa kiszámíthatatlansága miatt lehetetetlen.

Nincs a gyerekeivel, általában lerakja őket a nagyszülőknél. A nyári szünetben 4 hete volt, amikor a gyerekeivel lehetett volna, de összesen pár napot volt velük. (A közösségi médián keresztül látható volt)

Nincs igazán szoros kapcsolata a gyerekeivel, mert soha nem foglalkozott velük. Ez egyre inkább érezhető is. Illetve, ami nagyon fontos még, de nem tudom bizonyítani, és így bizony nem foglalkozik vele senki, hogy a kicsit, aki fiú, többször is megverte ő és a nagyszülő is. Ezt a gyerekek mesélték.

Félreértés ne essék, nem akartuk kényszeríteni apukát a láthatásokra, de néhány éve annyira megromlott a viszony köztünk, hogy többször kérte a gyerekek védelembe vételét megalapozatlanul. A dokumentáció folyamatosan zajlik, képernyő fotók, stb.

Folyamatos, visszatérő promblémánk, hogy az édesapa rendszeresen késik a láthatásokról (1-2 órákat, vagy nem is jön aznap amikor kellene). Nem tudunk programot szervezni, mert a láthatásos hétvégék abban merülnek ki, hogy ő rá várunk. Emiatt kétszer indítottam végrehajtást a gyámhatóságnál az elmúlt fél évben.

Az első alkalommal az ügyintéző, mivel apuka nagyon szánta bánta a késéseit, megkért, hogy vonjam vissza a végrehajtást, hátha megijedt és nem fog késni. Nem így történt, a nyáron már ott tartottunk, hogy az adott kezdési napon sem volt hajlandó megjelenni, mindenféle kifogással. Így nemrégiben ismér eljárást indítottam a gyámhatóságnál. Az ügyintéző behívott néhány napja személyesen, mivel apuka kétszeri felhívásra sem jelent meg, illetve mivel én a késések ellenére átadtam a gyerekeket (akik nyilván felkészülve várják az apjukat) így úgymond, én elfogadtam a késését, nem végrehajtható, nem kap büntetést. Az eljárást megszűntették ismételten.

Azonban azt a tanácsot kaptam, hogy amennyiben ismételten késik, nyugodtan menjünk el otthonról, ne adjam oda a gyerekeket. Valóban csak így tudom megfogni őt? Nagyon rossz a a viszony köztünk, sokáig igyekeztem tolerálni a magyarázkodásait, késéseit, a gyerekei semmibevételét. Gyerektartást sem akart fizetni, úgy kellett letiltatnom és behajtatnom a felgyűlt tartozását.

Kérem segítsenek, mert úgy érzem a hatóságok csak leráznak, elküldenek, de számunkra így élhetetlen ez, hisz sosem tudjuk, hogy megjelenik vagy sem. Nagyon nehéz így a gyerekeket is felkészíteni a láthatásokra.
Segítségüket előre is köszönöm!

Szakértői válaszok

2db válasz elérhető

A tartalom megtekintése csak a tagok számára elérhető.

Csatlakozás
Van már fiókod?
Bejelentkezés