Pénzügyek/ állami támogatások

Válás utáni CSOK igénylés

#CSOK

Tisztelt Szakértők!
2011-ben elváltunk a férjemmel. Kettő közös gyermekünk született akik most 14 és 12 évesek. A bíróságon akkor az alábbi megállapodás született:

A gyerekek elhelyezése az édesanyánál történik meg, közös szülői felügyelet fenntartása mellett. Azóta mind a ketten új házasságban találtuk meg a boldogságot, nekem született még egy kislányom. Szerencsére nagyon jó a két család kapcsolata, mindent megbeszélünk, ünnepeken összejárunk.

Mi szeretnénk venni egy házat, igénybe szeretnénk venni a CSOK-ot. Voltam a bankban, ahol azt mondták mivel közös felügyeleti jog van, így egyikőnk sem veheti igénybe. Ezzel el is küldtek. Az lenne a kérdésem hogy kellene megváltoztatni a bíróságon a megállapodást hogy igénybe vehessük a 3 gyerekre?

Velem vannak a gyerekek közös lakcímen, én kapom a családi pótlékot is. Mindent a gyerekkel kapcsolatos dolgokat én intézek, én fizetek. Apukájukkal egyeztetve.

Volt férjem nem kívánja igénybe venni, támogatna bennünket és elfogadná a másik megállapodást. Ha újra bíróságra megyünk, esetleg arra is lenne mód, hogy mi 2 gyerek után vennénk igénybe és ha nekik is születne később közös gyermekük, akkor ők is igényelhetnék 2 gyerek után?
Nagyon köszönöm a segítséget!

Szakértői válaszok

1db válasz elérhető

A tartalom megtekintése csak a tagok számára elérhető.

Csatlakozás
Van már fiókod?
Bejelentkezés