Téma - Pénzügyek/ állami támogatások

Válás utáni CSOK igénylés
#CSOK Tisztelt Szakértők! 2011-ben elváltunk a férjemmel. Kettő közös gyermekünk született akik most 14 és 12 évesek. A bíróságon akkor az alábbi megállapodás született: A gyerekek elhelyezése az édesanyánál történik meg, közös szülői felügyelet fenntartása mellett. Azóta mind a ketten új házasságban találtuk meg a boldogságot, nekem született még egy kislányom. Szerencsére nagyon jó a két család kapcsolata, mindent megbeszélünk, ünnepeken összejárunk. Mi...
CSOK-os inatlanba családtag bejelentése
#CSOK #bejelentés Üdvözlöm egy kis segítséget szeretnék kérni. Használt lakásra igényeltük a csok-ot. Úgy emlékszem, hogy volt ( van ) olyan kritérium, hogy màst nem jelenthetek be ( tartózkodási helyre) a lakásomba. Ez valóban így van? Testvéremet és 3 éves kislányát jelenteném be ( ovi miatt). Illetve még ez is lenne a kérdésem, hogy elég lenne-e a gyereket bejelenteni hozzám vagy kell az egyik szülő is? Nagyon köszönöm válaszukat előre is.
Válás és falusi csok
#válás #ingatlan Sziasztok. Szeretném segítségetek kérni abban, hogy felváltva gondozás megállapításánál igénybe vehetem-e a falusi csok-ot, hogy el tudjak költözni a közös használatú ingatlanból? Jelenleg mindketten ebben az ingatlanban vagyunk, de én szeretnék másik ingatlanba költözni amihez ez az összeg jól jönne. Köszönöm
Hitel visszafizetés válás után
#válás #babaváróhitel #másodikbabaùton Kedves Szakkèrtők! 26 éves, lassan két gyerekes anyuka vagyok. A férjemmel 3 éve házasodtunk össze. Van egy két éves kislànyunk, és hamarosan megszületik a második. Házfelùjìtásra 2 hitelt vettünk fel. Az egyik a babaváró, 10 millió (az első lányom megszületése után) a második egy lakás felújításos 6 milliós hitel. Aminek még csak az első felét kaptuk meg. A helyzet az, hogy én elakarok válni! A kérdéseim ezekkel kapcsolatosak....
Elválunk. Mi történik a CSOK-kal és a Babaváróval?
#válás, #csok, #babaváró, #visszafizetés Kedves szakértők! Probléma amiben segítséget szeretnék kérni CSOK visszafizetésére, babaváró hitel visszafizetésre, ezekkel terhelt ingatlan eladására vonatkozna, válás esetén. Szóval adott egy ház, amit használtan vettünk 2017-ben fele-fele arányban a férjemmel 2 gyermeket vállalva CSOK-ot igénybe véve. A vétel ár az én saját 1/1 tulajdonú lakásom eladásából, a CSOK-ból, illetve banki lakáshitelből tevődött. Az első...
Falusi CSOK igénylése
#falusicsok Kedves Szakértők! Falusi csokot szeretnénk igénybe venni 3 gyerkőcre. Feltétele ha jól tudom, hogy egyikőnknek 2 év folyamatos tb-vel kell rendelkezni. A kérdésem az lenne hogy ebbe mi számít bele? Én gyesen voltam 2017-2020.03.ig, mert most átadtam apának a legkisebb gyerkőcünk után a gyed miatt. Apa a mostani munkahelyén több mint egy éve van, előtte munkanélkülin volt nem teljesen 3 hónapot( onnan került a jelenlegi mhelyre). Előtte ugyancsak...
Babaváró hitel és válas esetén történő visszafizetés
#válás #babaváró Kedves Szakértők! Férjemmel eléggé jó a viszonyunk, majdnem mindenben egyet is értünk, kivéve a lakhatás kérdését. Azon viszont sajnos február óta folyamat veszekedés megy. Jelenleg kinn lakunk tanyán - véleményem szerint olyan körülmények közt, ami tarthatatlan. A gyermekünk jelenleg 6 hónapos, de közben 3 hónapos terhes is vagyok. Udvar rendezetlen, üvegszilánkok, törmelékek. Vagyis egyáltalán nem gyerekbiztos. Ezen ő nem változtat, már 1 éve,...
Mit tehetünk?
#babaváró #hitel #bank Kedves Szakértők! Babaváró hitel megkapása után a gyermek születésének lejelentésekor valóban mindhármunknak egy lakcímen kell laknunk a lakcímkártyánk alapján is? A szerződésünkben és a törvényben is az van, hogy "[anya és apa] vállalják, hogy LEGALÁBB EGYIKÜK a kölcsönkérelem benyújtását követően született vagy örökbefogadott gyermekeiket a nagykorúvá válásukig, de legfeljebb a kölcsönszerződés megszűnéséig a saját háztartásában neveli." ...
CSOK igénylés 5 éven belül?
#csok #költözés #5évenbelül Kedves Szakértők! 3 éve vettük fel a 3 gyerekes CSOK-ot (10+15) újépítésű házra, a három babából egy született meg. Nem telt le az 5 év. Hogyan tudnánk megvenni egy nagyobb, felújítandó házat? Beforgatási kötelezettség ilyenkor van? Nem gond, ha a kinézett, felújítandó ház olcsóbb, de nagyobb? Ha önként visszafizetjük a támogatást, akkor csak a CSOK-ot vagy a CSOK-os hitelt is vissza kell fizetni, hogy utána újból fel tudjuk azt venni...
CSOK visszafizetés
#csok #visszafizetés #költözés Kedves Szakértők! 2018-ban vásároltunk egy ingatlant, amire felvettük a CSOK támogatást, meglévő 1 gyermekre. Azóta született még egy gyermekünk és nemsokára szeretnénk elköltözni. Ebben az esetben, ha önkent visszafizetjük a támogatást, az új ingatlanra megkaphatjuk 2 gyermekre? Vagy hogyan járnánk a legjobban? Köszönöm a segítséget.