Női körök létjogosultsága a 21. században
A következő cikkben Török-Kaló Judit, a FamiLián Családtámasz alapítója, válaszol a női körökkel kapcsolatos kérdésekre és párhuzamosan egy tárnoki női csapatot mutatunk be nektek.
Judit, mond el kérlek, hogy milyen formái vannak a női köröknek és, hogy tud megvalósulni a gyakorlatban?
Szinte végtelen a lehetőség: a kézműves-, és egyéb hobbi köröktől kezdve a spirituális, vallási körökön át, a női élet mérföldköveihez kapcsolódó szokásokig, szertartásokig bármi képezheti alapját a rendszeres, alkalmi, vagy akár egy egyszeri női körnek.
Nem segít a járványhelyzet és a karantén. De jobb híján most online körök, vagy kisebb létszámú találkozások tudnak létrejönni. Illetve lazításokkal, meg a jóidő bekeszöntével a szabadtér körök is beindulhatnak.
Grafika: Szentesi-Kiss Edina; Instagram: szer.intem
Van létjogosultságuk a 21. században a női köröknek és egyáltalán mire valók? Milyen célt szolgáltak egykor és most?
Bár első hallásra e felgyorsult világban talán sokakban (nemtől függetlenül) olyan gondolatok merülhetnek fel, hogy ez milyen felesleges, meg minek... De ugyan miért volna kevesebb létjogosultságuk ezeknek most, mint régebben?
Tovább megyek: mikor, ha nem ebben a rohanó 21. században lenne igazán szükség az összetartásra - amikor az emberek egyre elszigetelődve, ellentmondó infók közt bizonytalankodva, gyakran (fizikailag és/vagy minőségi lelki támogatás nélkül) magukra hagyva élnek?
Korábban a nők rendszeresen összejártak, meghitt és biztonságos környezetben beszélgettek, adták át a tudást egymásnak. Támogatták egymást a mindennapokban, és akkor is, ha valamelyiküknek nehézségei akadtak. Figyeltek a másikra, megtartotta a közösség az épp szükséget szenvedő tagjait is, ellátták a gyengélkedőket – vagy akár a kismamákat, frissen szült anyukákat, idősebb tagokat.
És mi van manapság a „legcivilizáltabbnak” mondott helyeken? Már kiskortól az ömlik az emberekre, hogy „csináld magad”, „oldd meg egyedül”, „ha nem megy minden flottul neked, akkor a hiba csakis benned van és kevesebb/béna/rossz/stb vagy”.
Ez vajon milyen hatással van az amúgyis nehéz helyzetbe került személyre? Építő jellegű? Főleg ha rendszeresen és több oldalról kapja… Jellemzően pont onnan, ahonnal a támogatást várná.
Lehetne úgy is, hogy „Nem vagy egyedül!”, „Mondd, milyen segítség esne jól, mire lenne szükséged?”. Vagy akár csak „Itt elmondhatod, meghallgatunk és nem ítélkezünk feletted.”
De ehhez több irányból kell változnunk: sokkal elfogadóbbak lehetnénk egymással ÉS magunkkal szemben is. Megnézni a helyzetet a másik szemszögéből, meghallgatni őt, és ha nem is feltétlen értünk egyet vele (vagy amit/ahogy csinál), de elfogadhatjuk, hogy ő így érzi magát.
Ugyanez igaz magunkra, mert sokan bizony keményen eldorgáljuk magunkat - a kapcsolódás, önelfogadás helyett. Magunkkal is végizongoráázhatjuk a fenti folyamatot: megnézni külső szemlélőként magunkat, hogy akkor, abban a helyzetben, azzal a tudással és eszköztárral miért úgy döntöttünk. Talán nem állt rendelkezésünkre a megfelelő információ. Talán fáradtak, kimerültek, csalódottak, bizonytalanok voltunk, vagy épp hormonjainktól táncoltatva egyszerűen nem tudtunk jobban dönteni. És érvényes időnként dühösnek lenni, mérgesnek, szomorúnak, elkeseredettnek. Érvényes hezitálni, elgyengülni, elrontani, hiszen emberek vagyunk. Te is, én is, az anyukánk is, nagyanyáink is (meg persze a férfi felmenőink is, de most ugye női körökről beszélünk :)
Mennyivel boldogabbak lehetnének már kislány koruktól a lányok, nők, ha nem kéne folyton MEGFELELNIÜK mindenkinek. Hanem azt tanulnánk meg, hogy szerethetők vagyunk úgy is, ahogy vagyunk. Tökéletlenül. Néha hibázva. Néha akár kicsit lustán. Néha fájva. Akárhogy. Önmagunkért. Nos, ezt adhatja egy jó női kör.
A fentiekről számolt be nekünk 8 tárnoki nő is, akik gyermekeik kapcsán találkoztak egy helyi baba-mama klubban és először közös grill partikat, a gyerekeknek farsangot, Halloween bulit, „játszórandikat“,szerveztek - ahogy ők nevezik – viszont mára már ennél sokkal többről szól a kapcsolatuk. Megkérdeztük őket is milyen formában szoktak találkozni és milyen hagyományokat őriznek együtt a körben.
Hajni:
„Gyerekek nélkül havonta egyszer elmentünk este 7 körül egy étterembe és ettünk, ittunk, dumáltunk, nevettünk egy jót. Elképesztő módon feltöltött. Ezeket a kimenőket BadMomsEvent-eknek neveztük. A komatál a csapat létrejötte óta megvan, azóta minden újabb csemete születésekor alkalmazzuk.“
Cs. Anna:
„Gyerekek nélkül ritkán, de azért azt is megoldjuk. Jó idő esetén a BadMoms is megoldott valaki teraszán is.
Ami nagyon szuper még, ez leginkább a karantén alatt alakult ki, hogy bevásárolunk egymásnak szükség esetén, vagy a kamra készleten osztozunk, ha valakinek vasárnap este 8-kor kell valami, biztosan akad valakinél.”
Ildi:
„Talán még nem említették a recept cserét a többiek. Nagyon jó ötleteket kaptam. De a Covid alatt többször volt a "rendelek a Tescoból, Ikeából, akárhonnan, kell-e valakinek valami" üzenet. Készítettünk közösen mézeskalácsházat, de volt olyan is, hogy "sütögetni tervezünk, ki jön", és spontán üzenetből egy tök nagy közös kerti parti alakult.
Vicces info: azóta megalakult az Apasegély messenger csoport is, ahol az apukák szoktak csevegni, támogatni egymást, és néha gyerekvigyázás címszó alatt egy-egy finom sört, bort meginni.„
Judit, szerinted miért érdemes egy női körhöz tartozni és mit ad számodra ez a kapcsolódás nőtársaidhoz?
Részben már érintettem ezt is feljebb, de fokozható ez még: hogy kihozzuk egymásból az állatot. Azt, ami igazán mélyen van, aki TE vagy; és hogy segítsünk levetni a felesleges, már nem segítő állarcokat, hátizsákokat.
Hogy is értem ezt? Érezted nőként, hogy valamit csak azért csinálsz, mert elvárják tőled? Vagy nem mersz NEM-et mondani, csak mert úgy érezted, „úgy illik, ezt várják”? Hogy kislányként is akkor kaptál elismerést, ölelést, ha úgy viselkedtél, úgy öltöztél ahogy a felnőttek elvárták? És hogy máig sokszor tudatlanul is előjön ez benned, mélyen? Vagy hogy bizonytalankodsz, pedig ott lennének a jó megérzések, ösztönök, kreativitás – de a környezetedtől kritikát, „úgyse sikerül”, „nem így szokás”, „az lehetetlen” és hasonlókat kapsz?
A női körökben ezeket le lehet rakni. Már kint, a küszöbön. Cél, hogy egy minden tagnak biztonságos, meghitt légkört teremtve őszinték lehessünk egymással. Merjük felvállalni, merjük élni, amit érzünk, ami bennünk van – és egymást támogatni. És merjük meglátni, meghallani, elfogadni a másikat.
Kíváncsiak voltunk vajon tárnoki női körünk mit gondol a fenti kérdésről. Íme az ő válaszaik is:
Hajni:
„Imádom ezt a társaságot és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy tagja lehetek. Olyan nincs, hogy egy anyuka bedobjon egy problémát , egy kérdést , egy dilemmát és ne találjunk rá közösen megoldást. Mindenben segítünk egymásnak és mindenben számíthatunk egymásra. Ha bármilyen lelki támaszra van szükségünk vagy csak arra, hogy megnyugodjunk, hogy nem egyedül szenvedünk egy bizonyos problémával ( #momlife ), ebben a csoportban mindig együttérző és vicces társakra találunk.”
Cs. Anna:
„Nekem nagyon sokat adott, hogy Budapestről Tárnokra költözve, amikor itt még csak Hajniékat ismertük, nem éreztük elveszve magunkat. A nagyobb fiúnk még Budapesten született. Nem volt a környezetünkben más kisgyermekes család, elveszve és egyedül éreztem magam sokszor. A most született kicsivel már más lesz a helyzet. Van kivel játszani, beszélgetni, mindig lehet néhány biztató szóért kihez fordulni. Bármi kérdésre, kételyre, felvetésre érkezik megoldás, segítség valahonnan.
Számomra nagyon pozitív, hogy bár mindannyian más személyiségek vagyunk, az ország minden területéről, sőt még határon túlról is, más-más neveltetéssel, mégsem tapasztalható, semmi cicaharc, durci, nézeteltérés. Mindenki tiszteletben tartja a másik felfogását, látásmódját.“
Kitti:
„Nekem is nagyon sokat jelent ez a csapat, amikor 6 évvel ezelőtt kiköltöztünk Tárnokra, nem igazán éreztem még otthonunknak ezt a helyet, nem ismertünk senkit, nem voltak barátaink, de amikor rá 2 évre megérkezett Bence és elkezdtünk a helyi baba-mama klubba járni, akkor kinyílt a világ. Ott ismertük meg egymást a csajokkal, és alakult meg a mi kis csapatunk. Onnantól kezdve éreztem, hogy nem vagyok egyedül a mindennapokban.
Tényleg bármilyen témában fordulhatunk egymáshoz, nincsenek tabuk, ítélkezések, ebben a csapatban mindig támogatásra, segítségre találok, vagy ha éppen megnyugtatásra van szükségem, akkor is bátran fordulok a csajokhoz.
A közös programjaink engem mindig feltöltenek energiával, rengeteget nevetünk, beszélgetünk, hálás vagyok, hogy a csapat tagja lehetek.“
Anikó:
„Személy szerint mindamellett, hogy bármiben számíthatunk egymásra, legyen az egy olyan apró dolog, mint hogy elfogyott az élesztőd vagy nagyobb, mint pl kórházba került valamelyik szeretted és kell egy gyors fuvar, mindig megnyugtat a tudat, hogy amikor felmerül egy-egy dilemma tudom, hogy nem vagyok egyedül vele. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család vagy még jobb, mert mi választottuk egymást. Az összejöveteleink vidámak és hangosak, hol a gyerekzsivajtól, hol a felnőttek önfeledt nevetésétől. #BadMomsEvents“
Zsófi:
„Mi is a nagyvàrosból költöztünk Tàrnokra, hogy a gyerekeink kertes hàzban cseperedhessenek. Aktìv tàrsasàgi életet hagytunk magunk mögött. Miutàn belecsöppentünk a csoportba, a férjem nagyon találóan ìgy fogalmazott: "Ideköltöztünk a vilàg végére, és itt mindenki milyen jó fej". Olyan összetartó közösségnek lehetünk tagjai, mintha mindannyian egy középiskolàba jàrtunk volna, segìtjük és tàmogatjuk egymàst.
Nekem a közös bandàzàsok jelentik a szìnfoltot a hétköznapokban, hétvégéken. Rengeteg segìtséget is kaptunk - és igyekszünk adni is - a csoportban, mint példàul: mit tegyek ha a gyerekemet megharaptàk a bölcsiben, túl sok lett a süti a csalàdi szülinapkor, és el kell pusztìtani, vagy hogy nem fér be az új kanapé a bejàrati ajtónkon. Vicces szituàciók, amikre nem is gondolsz, aztàn a lehető leggyorsabban kell megoldanod. De valaki biztosan tudja a vàlaszt, bàrmi is legyen a kérdés, hiszen olyan sokszìnű foglalkozàsokat űznek a lànyok, hogy az szintén megér egy misét.
Különbözőek vagyunk, és mégis ugyanolyanok. Kisgyerekes családok. És az a komatàl! A legjobb dolog szülés utàn! Örömmel főzöm én is, alig vàrom a következőt.“
F. Anna:
„Pontosan azt adja a társaság, ami miatt szerettük volna, hogy "vidéken" cseperedjenek a gyerekeink. Nem csak nagyobb teret, kertet szerettünk volna, hanem a lehetőséget arra, hogy megtanítsuk a gyerekkel, hogy kisközösség részének jó lenni, ha segítünk másokon, akkor ők is segítenek majd. Kicsit a régi értékekhez való visszanyúlást. Jó együtt nevetni a balul elsült mindennapokon, sokszor átlendít a tudat, hogy "nem vagyok egyedül" a nehézségekkel.“
Ildi:
„Mindig is fontosak voltak a barátok nekem, szüleimmel is sokat jártunk baráti összejövetelekre, amit nagyon szerettem. Reménykedtem, hogy nekünk is lehetőségünk lesz egy hasonló kör kialakítására. Habár az elmúlt években több "régi" barátunk Tárnokra költözött, mégis ez a kis csapat is fontos nekem. Ha elmegyünk sétálni az utcán, valószínüleg találkozunk valakivel, és dumálunk egy jót, míg a gyerekek is együtt szórakoznak. Ha épp karanténba kerülünk nem kell aggódni, hogyan jutunk tejfölhöz vagy gyógyszerhez, mert mindenki segítőkészen ugrik és támogat.
Mindannyian kicsit mások vagyunk másképp szervezzük az életünk, másképp gondolkodunk, de egy közös, ha társaságra, támogatásra, egy-két bátorító szóra vagy nevetéssel teli kikapcsolódásra van szükségünk ettől a kis csapattól biztos megkapjuk.“
Dóri:
„Erre a kérdésre oldalakon keresztül tudnék válaszolni, de ha egy példával szeretném szemléltetni a helyzetet az a következő lenne:
Ahogy bővült a családunk kinőttük a házunkat, és nagyobba szerettünk volna költözni, mivel Tárnokon nem volt semmilyen számunkra megfelelő eladó ingatlan, néztünk mindenhol a környéken, de valójában szóba sem jöhetett, hogy elköltözzünk és nemcsak Tárnok bája miatt, hanem elsősorban a csoportunk miatt. El sem tudtam volna képzelni, hogy itt hagyjam a lányokat.
Ez az egyik legjobb közösség ahová valaha is tartoztam, mindig mindenben segítjük és támogatjuk egymást, legyen az “lelki” segítség, meghallgatjuk egymást, nem ítélkezünk - szerintem ez a legfontosabb, szerintem ez a legkülönlegesebb a csoportunkban - ha tudunk tanácsot adunk, együtt ötletelünk. A segítség sokszor fizikai, kinek van otthon tojásfestéke, vagy arrébb kéne vinni két elképesztően nehéz virágládát és lesz belőle egy kerti parti, megy valaki a gyógyszertárba, tényleg bármi és bármikor.
Visszatérve az ítélet mentességre, sosem félek elmondani a lányoknak semmit. Nem félek, hogy majd elítélnek miatta vagy rossz véleménnyel lesznek rólam. Mindünkben van egyfajta szolidaritás, tudjuk, hogy a gyereknevelés a való életben, a dolgos hétköznapokban sokszor a túlélésről szól, és olyan megoldásokat hoz, amelyekre mi magunk sem vagyunk feltétlenül büszkék, de ilyenkor ezt bedobjuk a csoport chatbe és elfogadást, támogatást, megértést, humort kapunk, ami segít elviselni a legnehezebb helyzeteket is. Akármikor akárkivel találkozom a csoportból, legyen az szándékos vagy véletlen, biztos, hogy feldobja a napomat. A minden havi BadMoms közös vacsorák pedig mindennél többet érnek. Büszke vagyok a csoportunkra, hálás vagyok, hogy a tagja lehetek!”
Judit elmondása alapján nem elég gyakoriak még Magyarországon a női körök, de szerencsére egyre több kezdeményezés alakul. Miskovics-Kobza Meső egy csodát teremtett, fogalmazott Judit, női kör vezetőket képez, hogy minél több nőhöz jusson el a lehetőség, hogy megtalálja önmagát és egy támogató környezetet.
Zalaegerszegtől Debrecenig, Pesttől Pécsig napról napra bukkannak fel az igény hatására az újabb női körök. Reméljük a lányainknak, unokáinknak már az lesz a természetes, hogy eljárnak ilyen helyekre és egy boldogabb, békésebb, kiegyensúlyozottabb női generációt nevelhetnek fel.