Az elmúlt másfél év sokunk életét megváltoztatta és új kihívások elé állított mindannyiunkat. Az átalakuló világban nagy szükségét éreztük, hogy olyan témákban készítsünk elérhető tartalmakat, amelyek a szülőket leginkább érintik. Ezen célból készítjük el az ingyenes, online elérhető Live Hétvégéket, amelyeken aktuális problémákat dolgozunk fel és hiteles szakértők, sokan gyakorló szülők is egyben, válaszolják meg a hozzánk érkező, legégetőbb kérdéseket.
Az esemény hátterében a közel 50.000 főt számoló Édesanyák Szakértői csoport áll, amely Magyarország első, a várandósság, a gyermeknevelés, - gondozás és családi ügyintézés szinte minden szegmensének szakértőit összefogó támogató csoportja.
Az Édesanyák Live előadásait élőben nézheted feliratkozás után.
Nincs lehetőséged minden előadást követni, illetve szívesen visszanéznéd majd a videókat?
Válaszd a Prémium tagságot, mellyel 1 évig hozzáférésed lesz az eddigi összes Édesanyák Live felvételéhez (több mint 160 videó), az Édesanyák Lexikonhoz, mely választ ad a szülők leggyakoribb kérdéseire - kizárólag szakértői válaszokkal!
Bira Tímea gyógypedagógus-logopédus társaságában beszélgettünk a gyermekkorban előforduló beszédhibákról. Első körben a beszédfejlődés lépcsőit néztük meg röviden illetve a lehetséges fejlesztéseket. Majd bővebben érintettük a gyakori beszédhibákat, mint például megkésett beszédfejlődés, dadogás, pöszeség. Ezzel kapcsolatban beszéltünk a szűrésekről és az elérhető fejlesztésekről, terápiákról. Àtbeszéltük, hogy maga a logopédia szakterülete milyen kompetenciákkal bír, mit vizsgál. Végezetül pedig a kevésbé gyakori beszédhibákról ejtettünk szót.
Várandósság, szülés vagy szoptatás után az anyák teste megváltozik. A mell az egyik olyan testrész, amely ezalatt az idő alatt változásokon megy keresztül.
Dr. Varga Zsombor, sebész- plasztikai sebész, volt a vendégünk és körüljártuk egy kicsit a mellkorrekció témakört. Kezdésként egy kicsit a műtét kizáró okairól és az elővizsgálatokról beszélgettünk, majd részletesen érintettük a mellfelvarrás, mellkisebbítés, mellnagyobbítás műtéteket, azok technikai hátterét, kivitelezését, kockázatait. Beszéltünk műtét utáni komplikációkról, szépséghibákról és ezek orvoslásáról. A beszélgetés során kitértünk a műtétek és a szoptatás és babatervezés kapcsolatára is.
Ajibola Rita Wanda, pszichológus, pár- és családterapeuta és kulturális antropológus volt a vendégünk és az anyai kibontakozásról beszélgettünk. A kérdéskör, amit Wanda körbejárt az az volt, hogy anyaként hogy járhatjuk mégis a saját utunkat. Ehhez megvizsgáltuk, hogy milyen tényezőket kell az egyéni fejlődés során figyelembe venni. Érintettük a külföldön élő nők helyzetét is. Mennyire tudnak érvényesülni idegen környezetben, anyaként. Végül megvizsgáltuk a vállalkozások létjogosultságát, a karrierépítést az egyéni fejlődésben.
Kovács Ildikó, önvédelmi szakértővel beszélgettünk a gyermekkori konfliktusokról. Mit tehet a szülő ha a gyermeke agresszív vagy éppen túlságosan visszahúzódó és hagyja, hogy mások bántsák? Mi a helyes reakció adott szituációban a szülő részéről? Átbeszéltük, hogy a különböző szerepben lévő gyermekeknek mi a helyes reakciója, tehát mit tehet a támadó, az áldozat és a megfigyelő egy adott szituációban. Mi lehet a kiváltó oka ha egy gyermek túlzottan erőszakos vagy agresszív, ugyanez egy visszahúzódó, bizonytalan gyerek esetén? Miért fontos az önvédelem tanulása és miből áll? A beszélgetésben a fenti kérdésekre kaphattok útmutatót tőlünk.
Tamás Anna, kötődő nevelés oktató és leendő pár- és családterapeuta volt a vendégünk a beszélgetésben. Az előadásban Anna elmondta milyen összefüggés van a korai kötődés és a felnőttkori kapcsolatok között. Beszélt nekünk arról is, hogy mit jelent a gyermekkori kötődés és milyen igényei vannak egy gyereknek a kötődés kialakulásához. Röviden érintettük a kötődés típusait, azok jellemzőit. A beszélgetés második felében rátértünk a biztonságos kötődés párkapcsolati jellemzőire, elméleti alapjaira és a párkapcsolati viselkedésre. Végezetül pedig a felnőttkori kötődési stílusokról beszélt nekünk Anna.
Az Édesanyák Live Hétvége előadásait élőben nézheted feliratkozás után.
Nincs lehetőséged minden előadást követni, illetve szívesen visszanéznéd majd a videókat?
Válaszd a Prémium tagságot, mellyel 1 évig hozzáférésed lesz az eddigi összes Édesanyák Live felvételéhez (több mint 160 videó), az Édesanyák Lexikonhoz, mely választ ad a szülők leggyakoribb kérdéseire - kizárólag szakértői válaszokkal!
Dr. Benkovics Júlia, Horváthné Rényei Szabina és Dr. Vecsei Anna voltak a vendégeink a beszélgetésben. Először átbeszéltük mikor nehezített egy fogantatás, kiket érint valamint mennyire gyakori nőknél és férfiaknál. A beszélgetés második felében a társadalmi elvárásokról, környezet befolyásáról, tabusításról hallhattok fontos megközelítést. Végezetül pedig a veszteségek feldolgozásáról és hatásairól beszélgettünk egy újabb várandósságra nézve. A beszélgetés legvégén pedig szakértőnk személyes érintettségével és tapasztalatával ismerkedhettek meg.
Ajibola Rita Wanda, pszichológus, pár- és családterapeuta és kulturális antropológus volt a vendégünk és a vegyes házasságokról valamint a magyar párokról külföldön témában beszélgettünk. Elsőként az etnikai háttér szerepét vizsgáltuk a párválasztásban majd azt, hogy mennyire befolyásol egy kapcsolatot ha egy harmadik országban él a pár. Számít-e a földrajzi távolság a családtól? Ki lehet alkalmas és kevésbé alkalmas egy vegyes kapcsolatra?
Mi alapján lehet besorolni ezeket a kapcsolatokat és meg lehet-e jósolni a kimenetelüket? Fontos-e a másik kultúra ismerte? MIn múlik a kapcsolat sikeressége? Magyar pároknál külföldön, hogy alakulnak a kapcsolatok? Gyermekvállalás után több e vajon a vegyes házasságoknál a széthullás?
Ilyen és ehhez hasonló érdekes kérdéseket beszéltünk át az interjú során.
Jeckel Eszter, Krajnyákné Csorba Fanni és Szabó Zsuzsi társaságában fejtegettük a témát. Első körben magával a kifejezéssel és annak jelentésével, kategorizálásával, jellemzőivel foglalkoztunk, majd a felnőttkori kapcsolatokra, gyermeknevelésre gyakorolt hatásáról beszélgettünk. Beszéltünk a változtatás lehetőségéről, az önmunka fontosságáról és végezetül szemléltetésként néhány példát is hallhattok.
Jeckel Eszter, Dayfly Kriszti és Szirtesi-Nagy Réka voltak a vendégeink a beszélgetésben. Röviden átbeszéltük a kiégés tüneteit, az anyai kiégés jellemzőit és azt, hogy miben mutatkozik meg. MIért veszélyes és milyen következményei lehetnek ha kiég egy anya? Milyen gyakorlatokat vagy kérdéseket tehetünk fel magunknak, hogy megtudjuk hol tartunk jelenleg a kiégésben? Végezetül pedig a megelőzéshez hallhattok ötleteket.
Andráska Zsófia és Kövesi Mariann társaságában beszélgettünk a gyereknevelési mintákról. Első körben a transzgenerációs mintákról és azok hatásairól esett szó, majd rátértünk a magzati kori és újszülött mintákra is. Ezt követően a minták átírásáról, a hiedelmekrol, küldetésekről és engedélyekről esett szó. Végül pedig a saját utunkról, gyermekeinknek adott mintákról és arról esett szó, hogy merre kezdjük a változást.
Krémer Sára, természetes csecsemőhigiénia és szobatisztasági szakértő, volt a vendégünk a téma kapcsán. Először is átbeszéltük mit is jelent a természetes csecsemőhigiénia, kinek ajánlott és mikortól lehet elkezdeni. Miről szól a módszer, milyen jelekre figyelnek a szülők, használnak e pelenkát, mi történik éjszaka? Ezeken a kérdéseken túl még beszéltünk a módszer és a korai szobatisztaság kapcsolatáról is és olyan kérdésekre kaphattok választ, hogy mi a célja az EC-nek és mit ad a családoknak?
Az Édesanyák Live előadásait élőben nézheted feliratkozás után.
Nincs lehetőséged minden előadást követni, illetve szívesen visszanéznéd majd a videókat?
Válaszd a Prémium tagságot, mellyel 1 évig hozzáférésed lesz az eddigi összes Édesanyák Live felvételéhez (több mint 160 videó), az Édesanyák Lexikonhoz, mely választ ad a szülők leggyakoribb kérdéseire - kizárólag szakértői válaszokkal!
Szirtesi-Nagy Réka karrier coach társaságában beszélgettünk, ahol rengeteg fontos tippet kaphattok álláskeresés és karrierváltás szempontjából. Először is választ kaptok arra mi a különbség egy karrier coach és egy karrier tanácsadó között vagy arra is beosztottként vagy vállalkozóként érdemesebb tervezni. Részletesen beszéltünk a karriertervezés menetéről, hogy milyen kérdéseket érdemes megválaszolni magatoknak. Ehhez segítségül kaptok kérdéseket a beszélgetésben. A beszélgetés második felében az önéletrajzról és az állásinterjúról volt szó bővebben. Milyen a jó önéletrajz formailag és tartalmilag, általános vagy pozícióra szabott legyen, tartalmazzon képet és személyes adatokat? Hogyan lehet állásinterjúra készülni? Milyen kérdések fordulhatnak elő? Ezekre milyen jó választ lehet adni? Végül pedig Réka mutatott néhány önéletrajz mintát is.
B. Szirtes Dórát és Szujó Bernadettet kérdeztük a testvérkapcsolatokról és a testvérek közötti féltékenységről. Saját tapasztalataink, hiedelmeink, mintáink befolyásoló tényezőként hatnak arra, hogy mikor és hány gyermeket szeretnénk vállalni. A testvérek közötti kapcsolatra az egész család hatást gyakorol, sőt befolyásoló lehet a születési sorrend is, hiszen azáltal automatikusan kapunk egy szerepet és feladatot. A fentieken túl gyakorlati példákkal is szemléltették szakértőink, hogy hogy hatnak különböző élethelyzetek a testvérkapcsolatokra. A beszélgetés végén pedig a felnőttkorra gyakorolt hatását vizsgáltuk és levontunk néhány következtetést.
Andráska Zsófia, Kozák-Ágó Szilvia és Szabó Zsuzsanna vettek részt a beszélgetésben nemcsak szakértőként hanem érintettként is. Átbeszéltük mit keres egy anya egy új kapcsolatban és mennyire nehéz társat találni, milyen kifogások vagy hiedelmek társulnak a társkereséshez elvált anyaként. Mire érdemes gondolni egy kibontakozó kapcsolatnál, mikor és hogyan mondjuk el a gyerekeknek? Hogyan alakítsuk ki az új rendszert és a szerepeket? Az exekkel hogyan kommunikáljunk az új partnerről? A beszélgetésben sok hasznos, gyakorlati tanácsot is kaphattok.
Tudjátok-e mit jelent az, hogy egyszerűbb gyermekkor? Miről és kinek szól? Hogyan segíti a gyermekek fejlődését?
A módszer 5 fő lépésből áll, tárgyak egyszerűsítése, családi ritmus, családi szokások kialakítása, média és lelki láz.
B. Szirtes Dóra és László Zsuzsi segítségével mutattuk be a módszert és vettük át mind az 5 lépést. Hasznos tippekkel, gyakorlati példákkal lehettek gazdagabbak a beszélgetés által.
A szülést követő 1-2 órás időszakot aranyórának nevezzük, amely összesen 9 szakaszból áll. Ezekről a szakaszokról beszélt nekünk Lénárd Orsi, szülésfelkészítő dúla és szülő-csecsemő konzulens. Részletesen hallhattok az aranyóra fontosságáról, anya-baba-apa hármasra gyakorolt hatásáról, a császármetszést követő aranyóra megvalósulási lehetőségeiről. Orsi elmondta, mi történik akkor ha nincs lehetőség aranyórára, milyen hatásai lehetnek és beszélt nekünk a bababarát kórházak jelentőségéről is. Egészen biztosan tartogat mindenki számára valami újat a felvétel.
Az Édesanyák Live előadásait élőben nézheted feliratkozás után.
Nincs lehetőséged minden előadást követni, illetve szívesen visszanéznéd majd a videókat?
Válaszd a Prémium tagságot, mellyel 1 évig hozzáférésed lesz az eddigi összes Édesanyák Live felvételéhez (több mint 160 videó), az Édesanyák Lexikonhoz, mely választ ad a szülők leggyakoribb kérdéseire - kizárólag szakértői válaszokkal!
Verdes Dóra, laktációs szaktanácsadó és szülő-csecsemő konzulens, egy részletes előadást készített nektek a szoptatás során gyakran előforduló problémákról és azok kezeléséről.
A bevezetésben a sikeres szoptatást segítő tényezőkről esik szó, majd a leggyakoribb problémákat veszi sorra a tünetekkel, lehetséges okokkal és a megoldást, illetve megelőzést segítő praktikákkal:
Rigóné Tavaszi Piroska, gyógytornász, manuálterapeuta, mentálhigiénés szakember, tartott nekünk előadást a szülés utáni életminőség javításával és a regeneráció fontosságával kapcsolatban. Egy rövid statisztikai áttekintés után, a szülést követő panaszokat tekintve, az életminőség változásainak kockázati tényezőiről beszélt Piroska. Majd ezt követően a szülési izomsérülések gyakoriságáról, típusairól, vizsgálatáról, kezeléséről és a prevencióról. A nem megfelelő regeneráció hosszútávú hatásairól zártuk a beszélgetést.
Kepes-Végh Júlia, Pozitív Fegyelmezés oktatóval készült beszélgetésünk kifejezetten gyakorlati példákkal építettük fel. Így szerettük volna bemutatni nektek, hogy is néz ki a mindennapokban a módszer. Rövid bevezetésként Juli elmondta a Pozitív Fegyelmezés lényegét és azt mikortól ajánlott elkezdeni, majd rátértünk a szituációs példákra. Sorra vettük az ellenkezést, kiborulást, osztozkodást, játszótéri konfliktusokat és az evés,alvás körüli játszmákat.
Krajnyákné Csorba Fanni és Szotak Katica beszélgetésében megismerhetitek az érzelmi intelligenciát kicsit közelebbről. Tudjátok-e mit jelent az hogy érzelmi intelligencia és miért fontos? Ismeritek- e a pillecukor tesztet és annak tanulságait? Miért fontos az önismeret és az empátia és ennek mi köze van az intelligenciához? Miért szükséges és hogyan segíthetjük gyermekeink fejlődését ezen a területen?
Ezekre és sok más kérdésre kaphattok választ a felvételből.
Kis-Kovácsné Vancsa Barbi, gyógypedagógus-etetés terapeuta és szülő-csecsemő konzulens jelölt, tartott előadást az étkezés körüli önszabályozásról. Bevezetésként az önszabályozás képességéről, támogatásáról és a szülői szenzitivitás fontosságáról hallhattok összefoglalót. Majd specifikusan az étkezésben történő önszabályozásról esett szó. Az evés szabályozásáról, az étkezés közbeni interakciókról és az asztal körüli játszmákról beszélt nekünk Barbi, nemcsak elméleti anyagot átadva hanem rengeteg gyakorlati tapasztalatot és tippet megosztva.
Rózsa Ibolya, laktációs szaktanácsadó, beszélt nekünk a szoptatás fontosságáról, jelentőségéről és a gyermekágyban gyakran felmerülő kérdésekről. Megtudhatjátok, hogy szülést követően mire számíthattok a szoptatás és az anyatej tekintetében és ez hogy alakul az első 4-6 hétben, majd az azt követő pár hónapban. Néhány tévhitről, elavult tanácsról is volt szó. Ibolya elmondta mire érdemes figyelni és mik azok a jelek amikor segítséget kell kérni ezt pedig kitől tegyétek
B. Szirtesi Dóra és Fejér Noémi szakértőink társaságában beszélgettünk a határszabás kérdéséről. A felvételből megtudhatjátok mit gondolnak a szakértők a 0. lépésnek, mikortól beszélünk határszabásról, miért szükséges és hogyan tudjuk gyengéden meghúzni a határokat gyermekeinkkel. A könnyebb határszabáshoz sok gyakorlati tippet is hallhattok és mit érdemes változtatni magunkon és a hozzáállásunkon.A beszélgetés utolsó részében a szabályalkotás folyamatáról és a családra kiterjesztett határszabásról esett szó.
Borosné Bognár Petra, csecsemő és kisgyermeknevelő, hordozási tanácsadó, előadásában hallgathatjátok meg a bölcsi kezdés előtt leggyakrabban felmerült kérdéseket és tévhiteket. A bevezetésben az 1 éven túli hosszan szoptatás jótékony hatásairól beszélt nekünk Petra. Majd a leszoktatás indokoltságáról bölcsi kezdés előtt, a csoportban való altatásról és evésről hallhattok többet. Petra ismertetett velünk egy általa készített statisztikát arról, hogy vajon befolyásolja e a szoptatás a beszoktatás sikerességét. Végezetül pedig a bölcsire készüléshez és a beszoktatás időszakához is kaphattok tippeket.
Az Édesanyák Live előadásait élőben nézheted feliratkozás után.
Nincs lehetőséged minden előadást követni, illetve szívesen visszanéznéd majd a videókat?
Válaszd a Prémium tagságot, mellyel 1 évig hozzáférésed lesz az eddigi összes Édesanyák Live felvételéhez (több mint 160 videó), az Édesanyák Lexikonhoz, mely választ ad a szülők leggyakoribb kérdéseire - kizárólag szakértői válaszokkal!
Egyre többször találkozunk szülők részéről azzal a kihívással, hogy szeretnének szakítani a hozott kommunikációs mintáikkal, hogy a gyereknevelés és a családi kommunikáció szeretetteljes lehessen. Csordás Izabella és Tarkovács Cecília beszélgetésében megismerkedhettek az erőszakmentes kommunikáció lépéseivel, alappilléreivel. Gyakorlati példákkal mutatják be szakértőink, hogyan lehet adott szituációkat kezelni a módszerrel és ogyan lehet a dackorszakban használni a kommunikációs megoldásokat. Meghallgathatjátok miért fontosak az énüzenetek, a szükségletek megosztása, kielégítése és hogyan használhatók párkapcsolati kérdések tisztázására.
Baranya Ágnes és Dr. Vecsei Anna tartottak előadást nekünk a gyakori húgyúti és hüvelyi fertőzésekről. A felvétel első felében a visszatérő húgyúti fertőzésekről a második felében pedig a hüvelyi fertőzésekről hallhattok összefoglalót és megtudhatjátok mik a hajlamosító tényezők, melyek a betegségek tünetei, milyen kezelési és megelőzési lehetőségek vannak.
Dr. Márkus Anita, gyermekgyógyász főorvos, neonatológus és laktációs szaktanácsadó, előadásában meghallgathatjátok mire érdemes készülni, amikor a gyermek közösségbe kerül. Milyen felső légúti, gyomor és bélrendszeri, és kiütéses fertőzésekkel találkozhatnak a gyerekek ezeknek milyen tüneteik és kezelési lehetőségeik vannak? Az előadás végén pedig a megelőzési lehetőségekről és röviden a kötelező oltásokról hallhattok.
Ilyés Annamária laktációs szaktanácsadó vezetett be minket a tandem szoptatás rejtelmeibe. A kis korkülönbséggel született gyermekek nevelése már magában elég sok kihívást jelent, de ennek ellenére is megvalósulhat az igény szerinti szoptatásuk. Ancsa beszélt nekünk a tandem szoptatás előnyeiről, a várandósság alatti szoptatásról, a szülés után felmerülő kérdésekről, kihívásokról és az éjszakai szoptatásokról két kicsi gyermekkel. Tippeket, tapasztalatokat, megoldási javaslatokat hallhattok egy-egy helyzetre.
Dr. Berecz Bernadett előadásában arról beszélt, hogyan hordozzunk, amikor hideg van. A felvételből megtudhatjátok, mire kell figyelni, amikor hideg időben hordozzátok a babákat, milyen lehetőségeitek vannak a hordozáshoz használható téli kiegészítők választásában. Mit adjatok a babára és mit viseljetek ti magatok hordozás közben. Hogyan érdemes öltözködni esőben, csúszós időben, és ha tényleg nagyon hidegre fordul az idő, és mit tehettek ha a baba fázós, de nektek melegetek van.
Dobos Zsuzsanna, Katona Katalin és Kocka Alexandra, szexuálpszichológusok voltak vendégeink a témában. A bevezetőben a nemi szerepekről, szexuális orientációról, nemi identitásról volt szó és hiteles weboldal ajánlásokat is kaphattok a témában. Ezután a feminizmusról és annak a nemi szerepekhez való kapcsolatáról volt szó. A beszélgetés második felében a nemi szerepek párkapcsolatra gyakorolt befolyásárol, szerepek változásáról, eltolódásáról, ütközéséről és a szülői mintákról, szexuális felvilágosításról és annak hiányáról esett több szó. Végezetül pedig a családi életciklusokról beszélgettünk, szerepekről, rendszerről, mintákról, serdülőkori leválásról.
Bira Tímea, Bürger-Grimm Krisztina és Szőke Melinda beszélgettek velünk a fejlesztés és terápiás lehetőségekről, melyik mire való, mikor van vagy mikor nincs rá szüksége a gyermeknek. Szóba került a szülői és szakemberi kompetencia fontossága, tudatos szakember választás és kiegészítő terápiák is. A szakember választáshoz kaptok egy kis mankót is kérdések formájában, melyeket a fejlesztés/terápia előtt tehettek fel. Számba vettük a szűrési lehetőségeket és az állami finanszírozású, illetve magán úton elérhető fejlesztéseket, terápiákat.
Nagy Karolin volt a vendégünk a téma kapcsán, aki egy komplex szemlélettel közelíti meg a túlevés, túlsúly, testi tünetek kérdéskört. A test és lélek egységéről, határokról beszélt nekünk Karolin. A nézőpontváltásról, testi tünetek kezeléséről és a valódi okok felderítéséről, tudatos gondolkodásról hallgathattok meg többet. Sok példát, gyakorlati tapasztalatot hozott be a beszélgetésbe is Karolin, hogy minél érthetőbb legyen miről is volt szó.
Baranya Ágnes, szülésznő, előadásában hallgathattok meg érdekességeket a terhességi vércsoport-összeférhetetlenségről. A bevezetőben röviden a vércsoportokról és az Rh-tulajdonságokról beszélt Ági, majd az immunizáció előfordulásáról és a megelőzésről, annak szükségességéről. Továbbiakban az oltóanyag működési mechanizmusáról, céljáról megelőző kezelésről, kockázatokról és ellenanyagszűrésről esett szó.
Fejér Noémi, tanácsadó szakpszichológus, társaságában beszélgettünk a traumákról és azok életünkre gyakorolt hatásairól. Első körben a trauma fogalmi hátteréről és típusairól hallhattok, majd az életünkre és testünkre gyakorolt hatásairól. A traumás reakciók kialakulásáról és az elfelejtett, emlékként nem élő traumákról is szó esett. A beszélgetés során többször hozott nekünk gyakorlati példákat is Noémi, szemléltetve a gyermekkori traumák későbbi hatásait. Végezetül pedig a traumafeldolgozás fontosságára is felhívtuk a figyelmet.
Az Édesanyák Live előadásait élőben nézheted feliratkozás után.
Nincs lehetőséged minden előadást követni, illetve szívesen visszanéznéd majd a videókat?
Válaszd a Prémium tagságot, mellyel 1 évig hozzáférésed lesz az eddigi összes Édesanyák Live felvételéhez (több mint 160 videó), az Édesanyák Lexikonhoz, mely választ ad a szülők leggyakoribb kérdéseire - kizárólag szakértői válaszokkal!
Adorján Barbara, Bira Tímea és Pintérné Csikós Tímea voltak vendégeink a témában. Sorra vettük mik a szenzorosság és izomtónus problémák, ezeknek milyen tüneteik vannak, a mindennapokban hogyan jelenik meg, milyen kivizsgálási lehetőségek vannak, milyen terápiák érhetőek el és egy későbbi viselkedésbeli probléma, hogyan utalhat egy izomtónus vagy szenzoros problémára.
MIt jelent a perinatális gyász és miért kell erről beszélni? Hogyan zajlik egy ilyen gyászfolyamat és mik a jellemzői? Miben tér el ez a gyász a többitől? Mi zajlik le az anyában és az apában? Milyen és meddig tart az egészséges gyás és mikortól beszélhetünk patológiás gyászról? Mi segítheti a gyász folyamatát és a környezet milyen szerepet játszik a gyászban? Ezekre a kérdésekre kaptok választ Horváthné Rényei Szabina, tanácsadó szakpszichológustól és dúlától.
Varga-Szabó Barbara, csecsemő- és gyermekápoló, szakértőnk előadásában hallgathatjátok meg a leggyakrabban előforduló otthoni baleseteket. Kisgyermekes családokat érintő helyzeteket vázolt nekünk Barbi egy szuper előadás keretében. Hallhattok a légzésfigyelőről és annak helyes használatáról, légúti idegentestről, lenyelt idegentestről, fejsérülésről, égési sérülésekről, mérgezésekről, horzsolásokról, metszett, szúrt és vágott sebekről. Minden témakörben elmondta Barbi a helyes ellátást és azt is melyik igényel orvosi beavatkozást.
Polgárdi Pető Szabina, dúla, előadásában hallgathattok meg többet a vajúdás alatti táplálék és folyadékpótlás szükségességéről. Egy rövid történelmi bevezető után arról miért tiltják még ma is sok helyen a vajúdó nő evését ivását, Szabina hosszasan beszél arról is miért van szükség táplálék és folyadék fogyasztásra és mi történik a szervezettel, ha nem kap elég energiapótlást vagy dehidratált állapotba kerül. Az előadás második felében pedig konkrét példákkal szemlélteti szakértőnk mit érdemes és mit nem érdemes inni és enni a vajúdás aktív szakaszában. Végezetül pedig egy néprajzi levezetést hallhattok arról, hogy miért nem támogatják a kórházak sok helyen a vajúdó nő evését és ivását.
Horváthné Rényei Szabina, tanácsadó szakpszichológus és dúla, társaságában beszélgettünk röviden a veszteségről és az ezzel járó gyászról. Egy babát elvesztő nő érzelmi megélése az új várandóssággal kapcsolatban nagyon különböző lehet minden esetben. Gyakran felmerülnek kérdések szülői kompetenciájukat megkérdőjelezve. Ha tudni szeretnétek mit gondol és tanácsol pszichológus szakértőnk nézzétek meg a felvételt, melyből azt is megtudhatjátok mi segítheti a várandósságot és milyen mérföldkövek és megélések lehetnek.
Az Édesanyák Live előadásait élőben nézheted feliratkozás után.
Nincs lehetőséged minden előadást követni, illetve szívesen visszanéznéd majd a videókat?
Válaszd a Prémium tagságot, mellyel 1 évig hozzáférésed lesz az eddigi összes Édesanyák Live felvételéhez (több mint 160 videó), az Édesanyák Lexikonhoz, mely választ ad a szülők leggyakoribb kérdéseire - kizárólag szakértői válaszokkal!