A csecsemőkori érzelemszabályozás fejlődése és az anya-gyerek kapcsolat
Az olyan gyakori csecsemő- és kisgyerekkori problémák, mint az elalvási és átalvási nehézségek, a vigasztalhatatlan sírás, a totyogók heves dacolása vagy amikor nem eszik a gyerek, mind az érzelem- és viselkedésszabályozás témájához tartoznak. Az alvás, evés, megnyugvás helyzeteiben a gyermek valójában saját érzelmeit és alapvető fiziológiai működését tanulja szabályozni a szülővel való kapcsolatán keresztül.
Az első évek erről szólnak. Az elakadások szinte mindig az érzelemszabályozásban meglévő elcsúszásokat jelzik. A nehézségeken való túljutásban pedig mindig az anya-gyerek kapcsolat megerősítése segíthet. Nézzünk rá a csecsemőkori érzelemszabályozás jelentőségére és hogy milyen szerepet játszik ennek fejlődésében az anyával való kapcsolat.
Ha a kisgyermek fejlődésére gondolunk, az az anyával való kapcsolatba ágyazottan megy végbe. Élete legelső pillanatától kölcsönviszonyban, az anyukájával való szoros közelségben létezik. Lelki, érzelmi szinten figyelemre, megértésre, elfogadásra van szüksége, fizikai szinten pedig szintén intenzív gondoskodás, megtartás kell neki.
Az érzelmi kapcsolat és táplálás legalább olyan fontos, mint a fizikai és a kettő szorosan összekapcsolódik. Minél kisebb a gyermek, annál nagyobb szüksége van arra, hogy az édesanyja (és más gondozók) segítsenek neki szabályozni a testi, idegrendszeri és érzelmi állapotait. Egyedül még nem képes rá.
Ahogy a gyermek növekszik, az anya-gyerek kapcsolat szintjén a legszorosabb testi-lelki közelségből a távolság, a függőségből a leválás és önállósodás felé, az egységből a szeparáció felé halad a gyermek.
Eközben értelmileg, fizikailag és érzelmileg is egyre összetettebb és önállóbb képességekre tesz szert a gyerek. Ezek a fejlődő képességek teszik lehetővé, hogy az anyai gondoskodásról leváljon az egyén, túlnőhessen a róla gondoskodó anyai/családi közegen, amikor a kapcsolat elérte a célját, elkísérte őt az érettséghez fizikai és érzelmi szinten is:
Ekkor megszületik a magát fizikai és érzelmi egyensúlyban tartani képes, egyenrangú kapcsolódásokra, együttműködésre, a világ felfedezésére, tanulásra, alkotó tevékenységre képes és motivált személyiség.
A függőség-függetlenség, az autonómia, a nagyobb egész részeként létezés, az élet iránti bizalom az életet végigkísérő fő kérdések. A csecsemőkori fejlődés különböző szintjein is a fő feladat ezeknek a kérdéseknek a megoldása.
Nézzük meg, mi jellemzi a csecsemők érzelmi állapotait.
A baba érzelmi és fiziológiai állapotainak jellemzője: diffúz testi érzetek és érzések
A baba kezdetben nem tudja, hogy ő éhes, álmos, megijedt, fázik, örül, kíváncsi vagy nyugtalan. Nincs fogalma arról, mit érzékel testi, lelki szinten. Nem tud az átélt érzeteinek és érzelmeinek jelentést adni. Nem képes az érzeteket, érzelmeket elválasztani egymástól. Időérzék híján ezen állapotok végességéről sincs fogalma, tehát amit éppen átél, az egy kifeszített akár örökké tartó pillanat a számra az első időszakban.
Nincs fogalma arról sem, hogy mi tudja ezekből az állapotokból az egyensúlyba ismét visszarendezni őt. Minél kisebb annál kevésbé képes a kibillenésből a egyensúlyi állapotba önmagát visszarendezni a gondozó segítsége nélkül.
Az összes érzet és érzés, a hiány és a túltelítődés, pozitív és negatív állapot egymással összegabalyodott rendezetlen módon kavargó élményként éri. Ezek diffúz érzések még.
Nem rendelkezik még azzal a tudati központtal, ami ezeket az érzéseket saját magához tartozónak tekinti. Nincs egy központi belső rendező elv, amely ezeket az élményeknek jelentést ad, elrendezi, a hasonló élményeket összekapcsolja, ok-okozati kapcsolatot állít fel köztük.
Elképzelhetjük magunkat magatehetetlenül feküdni egy sötét térben egy sor fura testérzettel a hasunkban, mellkasunkban, tarkónkban, anélkül, hogy bármi fogalmunk lenne arról, hogy hol vagyunk és mi zajlik bennünk. Valószínűleg mindannyian kintről várnánk segítséget, világosságot, valakit, aki megnyugtat, elmagyarázza, mi történik velünk és bennünk, megnyugtatna, hogy biztonságban vagyunk, és amit érzünk, az rendben van, és segítene megmozdulni.
Az éretlen kisbaba hasonlóan éli meg a számára ismeretlen külső és belső valóságot. Éretlen idegrendszerével nagyon könnyen kibillen az egyensúlyából, megijed, túlingerlődik, elfárad, éhes lesz, és mindezek az érzetek és érzések elárasztják őt. Nem tud velük mit kezdeni.
A baba legfőbb képessége a kifejezés. A belső állapotait külsővé teszi sírással, mozgással, arckifejezéssel. Direkt módon, közvetlenül és szabadon nyilvánítja meg ezeket.
Elemi szükséglete hogy megértő, elfogadó és támogató reakciót kapjon ezekre. A baba jelzésére adott anyai reakció az a külső szabályozó elv, ami elrendezi, jelentéssel látja el, egyensúlyban tartja a kisbaba állapotait.
A folytonos, megbízható, konzisztens és érzékeny, a baba valóságára ráhangolódó reagálás az anya részéről az, ami a naponkénti sok ismétlődés által hosszú hónapok és évek alatt fokozatosan lehetővé teszi, hogy a kisbabán belül kialakuljon az a központi tudat, amely
mindezen érzeteknek és érzéseknek értelmet ad: „aha, ezt már éreztem, tehát éhes vagyok most is.”
ami segít, hogy a baba magához tartozónak tulajdonítsa saját állapotait: „aha, ez az érzés itt a mellkasomban bennem van, hozzám tartozik, az enyém”.
ami értelmet ad a baba által átélt érzéseknek: „aha, ez a bizsergető érzés a pocakomban az éhség”.
ami okkal és következménnyel kapcsolja össze: „aha, már régen ettem, és most majd szopizni fogok és jóllakom”
ami a negatív állapotokat összeköti a nekik megfelelő pozitív állapotokkal (félelem-biztonság, kitettség-védelem, éhség-jóllakottság) és ezáltal szabályozhatóvá teszi ezeket: „aha, megijedtem, de anya mindjárt megnyugtat”
Az anyai ráhangolódás hiányában a baba nagy mértékű frusztrációt, szétesést él át rövid távon. Ha pedig hosszútáván rendszeresen nem kap megfelelő választ és tükrözést. akkor a felnövekvő gyereknek nehézségei lesznek az érzelem- és viselkedésszabályozásban. Ez nem azt jelenti, hogy mindig tökéletesen kell az anyának a babára hangolódnia. Elég, ha az esetek többségében képes erre valamilyen mértékben. A félreértések, az elcsúszások velejárói a kapcsolatoknak, sőt szükségesek a baba önállóságának és frusztráció tűrésének fejlődéséhez. Tehát elég, ha elég jó anyák vagyunk.
Az anyával való kapcsolat tehát a pillanatokban ölt testet. Nem egy általános, elvont kapcsolatról beszélünk, hanem az anya és baba közötti interakciók végtelenszer ismétlődő láncolatában kibontakozó kapcsolatról. Az interakciós, hétköznapi kapcsolati élmények azok, amelyekben anya és baba egymásra hangolja figyelmi és érzelmi állapotait, egymáshoz igazodnak. Arcukkal, hangjukkal, a szemkontaktussal, testükkel, a szavak, érintések által. Az anyával való ilyen kapcsolódásokban építi fel a baba önmagáról alkotott képét és ebből épül fel a kötődési kapcsolat minősége is.
A kötődés akkor lesz biztonságos, ha abban szinte minden érzés, élmény (negatívak is) megoszthatóak az anyával, azaz az anya képes látni, elfogadni és reagálni a gyermek legtöbb érzelmi élményére, szándékára. Ez pedig az érzelemszabályozás fejlődésének alapfeltétele is. A kötődés és az érzelemszabályozás fejlődése tehát kéz a kézben járnak gyermekkorban.
Nézzük meg, hogyan alapozódik ez meg a mindennapi helyzetekben!
Mindennapi gondozási helyzetek
Kezdetben a mindennapi gondozási helyzetek, az alapvető fizikai szükségletek kielégítésének helyzetei mint az etetés, szoptatás, játék, altatás, öltöztetés, pelenkázás telítődnek érzelmi, kapcsolati elemekkel. A baba sír, nyüszüg, mosolyog, bekakil, keresi a szemkontaktust, és ezekre az anya reagál.
A reagálás megában foglalja, hogy tevőlegesen cselekszik, felöltözteti, elringatja, megeteti, ölbe veszi a babát, másrészt azt is magában foglalja, hogy verbálisan, hanglejtéssel, mimikával tükrözi a baba számára, amit a baba átélhet:
„Jaj de hideg a kezed, hiszen, te fázol!” Ejej, de türelmetlen vagy, már nagyon szeretnél túllenni az öltöztetésen!” Ó, de nagyot sóhajtottál, látom, megnyugodtál végre?!” „Jó, összebújni, ugye milyen finom?”
Mitől függ az anyai ráhangolódás képessége?
Hogy egy édesanya mennyire szenzitív, azaz mennyire tudja fogadni a gyermek jelzéseit és mennyire tud megfelelően reagálni azokra, azt legfőképpen az anya addigi élettapasztalatai és a jelen élethelyzete határozzák meg. Szükség van hozzá nyitottságra, befogadókészségre, bizalomra a testi és érzelmi folyamatok iránt. A pozitívak és a negatívak iránt is. A gyerek és önmaga belső állapotai felé is.
Ha az anya barátságos viszonyban van saját testével és érzéseivel, nem fél élvezni a jót és nem fél megélni a nehezet, ha nem ítéli el magát a negatív élmények miatt, akkor a baba állapotaira is ítélkezés, kétségbeesés és félem nélkül, egyszerűen nyitott lesz. Minél inkább kapcsolatban tud lenni az anya a saját testi-lelki rezdüléseivel, tehát minél inkább képes saját érzelmeit is tartalmazni, szabályozni, annál nagyobb a szabad kapacitása arra, hogy a baba állapotaival is együtt legyen.
Ha az anyát elárasztják a saját erős érzései és ezek a saját maga számára is fenyegetőek és nehezen tarthatóak, akkor sokkal inkább ezekkel lesz elfoglalva. Kisebb figyelme és tere marad annak, hogy a baba valós állapotait érezze és helyesen értelmezze. azokat. Akkor saját nehéz érzései, a félelem, a harag vagy a bűntudat beárnyékolják a babára való ráhangolódásának képességét és ezek miatt nagyobb eséllyel érti félre a gyermek jelzéseit.
Éppen ezért a múltbeli feldolgozatlan traumák és veszteségek, a szülési trauma, az anyai önbizalomhiány, valamint a jelen élethelyzetben megélt nagyfokú stressz, például anyagi problémák, megromlott házastársi kapcsolat, a baba betegsége, és egyéb nehézségek nehezítik az anyának a babára való ráhangolódási képességét. Minél több támogatást és megerősítést kap egy anya a környezetétől, annál több ereje és kapacitása lesz jól figyelni a gyermekére.
Az anya valójában két ember életét éli egyszerre. Abban az értelemben mindenképp, hogy saját testi-érzelmi életét is szabályozza és közben a babáét is. A kettő szorosan összefügg. És óriási feladat. Ezért fontos segítséget kérni, ha anyaként nehéz helyzetben vagy, érzelmi problémákkal küzdesz és azt érzed, rendszeresen túllépsz a saját érzelmi és testi határaidon.
Sokat sír, nem alszik, nem eszik a gyerekem! - regulációs nehézségek csecsemő- és kisgyermekkorban
A fentiek fényében érthető, hogy amikor az etetés, az altatás, a megnyugtathatóság témájában jelentkeznek nehézségek, akkor legtöbbször az érzelemszabályozás és az anya-gyerek kapcsolatban van valamilyen elakadás. A gyermek a tünet hordozó, nem őbelőle fakad a probléma. Sokkal inkább az anya-gyerek kapcsolatban, a családi dinamikában és az ezek mögötti feldolgozatlan eseményekben szoktunk rálelni a nehézség forrására.
A nehézségek nagyrésze átmeneti és feloldható. Ha több területen van elakadás, és mindez rányomja a bélyegét a mindennapokra és az anya-gyerek kapcsolatra, akkor érdemes segítséget kérni ezek feloldásához.
A nehézségeken való túljutás mindig megerősíti a kapcsolatot és az anyai önbizalmat, ezáltal erőforrást ad a családnak.
Verdes Dóra
IBCLC laktációs szaktanácsadó, szülő-csecsemő konzulens
Tetszett a cikk? Hasznosnak találod? Megköszönjük a megosztásokat!
Kövessétek az Édesanyák Facebook oldalunkat, csatlakozzatok az Édesanyák Szakértői Csoport elnevezésű zárt Facebook csoportunkhoz, melyben kizárólag szakértők válaszolják meg a szülők kérdéseit, vagy olvasgassatok itt, az Édesanyák weboldalon.