Nagytesó levele Anyához és Apához

Sokszor felmerül a kérdés, hogyan lehet "jó" testvéreket nevelni? Hogy van ez nálatok? Nálatok is mindennaposak a harcok? Vagy most fogalmazódik meg, hogy jó lenne kistestvért vállalni és keresitek a válaszokat, hogyan lehet erre a nagyot jól felkészíteni?

Nemrég tartottam egy beszélgetést a kerületi baba-mama klubbunkban a témában, erre az alkalomra foglaltam össze az alábbi levelet. Előre szólok, nem rövid, de érdemes végigolvasni.Fogadjátok szeretettel és kérdezzetek bátran, ha bármi eszetekbe jut a témában. 

Egy nagytestvér levele Anyához, Apához

Kedves Anya, Apa!

Itt ez a tesótéma... sokat gondolkodtam rajta, hogyan mondjam el az érzéseimet ezzel kapcsolatban. Fontos, hogy megértsetek, akkor ígérem, sokkal könnyebb lesz elviselni engem a nehéz helyzetekben.

Kezdjük azzal, ezt az egészet nem én akartam... Ezt sose felejtsétek el! Tudom – mert mondtátok – hogy jó lesz nekem, hogy van tesóm, mert így hamarosan lesz kivel játszani. Mondjuk ezt most nehezen tudom elképzelni erről a bőgő csomagról...

Hallottam, mikor arról beszéltetek, így lesz kivel megtanulni az együttműködést és az osztozkodást. De… én nem akarok együttműködni és osztozkodni senkivel! Főleg, ha rólatok és a ti szeretetekről van szó! Na meg a kedvenc játékaimról! Szóval értem én, hogy jó lesz nekem, én is vártam őt, mert már akkor sokat beszélgettünk róla, mikor a baba az anya pocakjában nőtt, de ez a helyzet most nekem akkor is nehéz!

Tényleg Anya, te mit szólnál, ha Apa holnap hazahozna egy új feleséget és azt mondaná, mostantól szeretned kell őt? Tudom, ez azért nem ugyanaz, de értsetek meg kérlek, jó?

Igazából arról van szó, hogy félek. Félek, hogy ezentúl nem engem fogtok szeretni a legjobban a világon, pedig nekem ti vagytok a minden! Egyedül nem tudom ellátni magam, nélkületek nem tudok létezni sem. Persze, hogy meg vagyok ijedve attól, hogy ezt a kis csomagot majd jobban szeretitek nálam… Nem tudom pontosan, mi lenne, ha nem szeretnétek már, de attól tartok, nekem akkor végem… na, ezért vagyok olykor elviselhetetlen!

Nem szeretitek, ha hisztizek… Hát, azt kell mondjam, azt én sem szeretem, mégis megtörténik olykor velem. Nem tehetek róla, csak úgy jön. Ilyenkor valami feszít belülről, az a baj, hogy nem tudom ilyenkor elmondani, amit szeretnék, mert nincsenek még rá szavaim.

Módszerem sincs még, hogy máshogy fejezzem ki az érzéseimet. Sőt, sokszor én magam sem tudom ilyenkor, hogy mi a baj, egyszerűen csak rossz nekem. Állítólag az agyam fejlődése okozza ezeket a jeleneteket, mert hamarabb van akaratom, mint képességem elérni azt, amit szeretnék… Hát, most mit mondjak, jól elbánt velem a természet, nem? Szóval, ha elviselhetetlen vagyok, egyet tehetsz!

Kérlek, SZERESS!

Néha hagyj egy kicsit, jogomban áll kitombolni magam. De legyél ott mellettem és várd meg, amíg készen állok az ölelésre. Hidd el, az megnyugtat. Utána megbeszélhetjük, mit kellett volna tennem, mit tegyek legközelebb, ha megint jön ez az érzés. Rendben?

Visszatérve a tesóra. Nektek kell megtanítani, hogy miért jó, hogy én vagyok a nagy. Nem szeretem hallani, hogy nekem kell engednem, mert én nagy vagyok, azt viszont nagyon szeretem, mikor én segíthetek Anyának a főzésben vagy Apának a barkácsolásban, mert én már nagy vagyok. Arra is büszke vagyok, mikor megdicsértek, hogy segítek a kistesóm körül. Nagyon jó érzés, hogy én adhatom a pelenkát vagy bekenhetem a hasát a fürdőkrémmel. Szóval nagynak lenni jó, de csak ha nem kell ezért mindig nekem lenni az okosabbnak. Azért, mert én vagyok a nagy, én is kicsi vagyok, ezt ne felejtsétek el kérlek!

Látom, hogy a kistesó sok törődést igényel, de nagyon fontos nekem, hogy legyenek saját programjaim kettesben Anyával. Megértem, hogy könnyebb, ha apa velem foglalkozik, míg Anya a kicsit látja el, de légyszi figyeljetek, hogy ne állandósuljon ez a szereposztás. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég egy összebújós meseolvasás, mikor a tesóm alszik (légyszi Anya, ne ilyenkor akard az összes házimunkát gyorsan elvégezni!), vagy egy séta, bevásárlás, míg valaki vigyáz a picúrra.

Tudom, sokszor nehéz ezt megoldani, de ez igazán fontos nekem!

Mióta megszületett a tesóm, gyakrabban jönnek a rokon, barátok látogatóba. Ezt nagyon szeretem! Azt kérem csak, hogy ha jönnek, beszéljétek meg velük előre légyszi, hogy előbb velem foglalkozzanak és csak utána menjenek oda a kicsihez. Sőt, ha akarják, én magam mutatom meg nekik őt, akkor nagyon büszke leszek, hogy nekem van kistesóm!

Várom már, hogy megnőjön és együtt tudjunk játszani, de kicsit félek is ettől. Mi lesz majd, ha az én játékaimat akarja? A kisbabák állítólag összenyalogatnak mindent! Na, arról szó sem lehet! Kérlek benneteket, segítsetek kialakítani a saját kis határaimat. Legyen olyan zóna, ahova ő nem jöhet, csak ha én megengedem. És kérlek, ha összeveszünk, ne mindig neki adjatok igazat, csak azért, mert ő a kicsi. Segítsetek, hogy megtanuljam, hogyan védhetem meg magam és a saját érdekeimet anélkül, hogy bántanám őt. Ne avatkozzatok rögtön közbe, inkább engedjétek, hogy magunk oldjuk meg a konfliktusainkat, persze arra figyeljetek, hogy mindezt biztonságban tegyük. Úgyis visítunk, ha magunk nem boldogulunk!

Kérlek, ha megszidtok valamiért, ne minősítsetek engem!

Sose mondjátok, hogy „Rossz vagy!”, „Buta vagy!”, mert az a baj, hogy akkor én ezt elhiszem magamról. Mondjátok inkább azt, hogy „Ilyet nem szabad csinálni, fáj a tesódnak, ha megütöd.” vagy „Most rosszaságot csináltál, ezt ne tedd legközelebb!” Azt is beszéljük meg ilyenkor, hogy mit tegyek legközelebb, ha hasonló eset történik? Higgyétek el, okos vagyok, megtanulom idővel az együttműködést. Persze, nem merném megígérni, hogy nem lesz addig még egy pár balhénk…

Tudom, azt szeretnétek, ha én és a tesóm szeretnénk egymást és felnőve is jó testvérek maradnánk. Furcsa lehet, de az kérem, ne követeljétek meg tőlem, hogy szeressem őt, mert tudjátok, az ilyesmi nem megy parancsra. Én azt tanulom meg, amit példaként látok, nem azt, amit mondotok nekem. Pont elég, ha ti feltétel nélkül szerettek engem, egymást és a tesómat is, higgyétek el, ezzel teszitek a legtöbbet.

Hát, most egyelőre ennyi jut eszembe.

Nagyon szeretlek benneteket:
a Nagytesó
 


Reinhardt Gabriella
Pszichológus

FB oldal: www.facebook.com/Anyapszichologus


Tetszett a cikk? Hasznosnak találod? Megköszönjük a megosztásokat!

Kövessétek az Édesanyák Facebook oldalunkat, csatlakozzatok az Édesanyák Szakértői Csoport elnevezésű zárt Facebook csoportunkhoz, melyben kizárólag szakértők válaszolják meg a szülők kérdéseit, vagy olvasgassatok itt, az Édesanyák weboldalon. 

Szakértő cikkei