Halottak napja
Bizonyára sok család látogat el a temetőbe Mindenszentek és halottak napja alkalmából, hogy gyertyagyújtással, csendesen emlékezzen elhunyt szeretteire. Kisgyermekes anyaként úgy hiszem sokan ilyenkor szembesülünk azzal, hogy nem igazán beszélünk a gyermekeinknek a halálról, és ha nem muszáj, akkor eléggé kerüljük ezt a témát, esetleg a már meghalt családtagokat is kevésbé emlegetjük.
No, de ilyenkor nagyon szembeköszönhet ennek a hiánya, hiszen a gyermeki lélek kiváncsi és nem igazán elégszik meg annyival, hogy halottainkra emlékezünk, hanem kérdez, és kérdez, és kérdez….
Több szülő ilyenkor megijed, vagy próbál terelni, nehogy rosszat szóljon, illetve vannak akik félnek attól, hogy maradandó károkat okoznak, ha nem elég alaposan gondolják át a válaszukat. Ebben a cikkben összeszedtem pár gondolatot, ami segíthet neked, ha hasonló helyzetbe kerülsz:
1. Jó ha tudod, hogy a 3-4 évesek még időszakos állapotként tekintenek a halál állapotára, nem végesként fogják fel. Emiatt kérdeznek arról, hogy mikor találkozunk a halottakkal újra, mikor jönnek vissza. 4-8 évesen akár megszemélyesíthetik a halált, azaz a halál az, aki elvihet, elaltathat. Nagyjából 10 éves koruk körül realizálódik náluk a halál végessége és visszafordíthatatlansága.
2. Amikor beszélgettek, akkor figyelj a szó használatra! Ne mondj azt, hogy a sírban fekszik, vagy alszik valaki, hanem mond ki, hogy meghalt és a halott testet eltemették. Miért fontos ez? Többször előfordult már, hogy szülők kerestek meg azzal, hogy fél elaludni a gyermek, mit tegyenek. Ahogy beszélgettünk, kiderült, hogy a halál szót nem merték használni a gyermek előtt, helyette az elaludt, örökre elaludt, lecsukta a szemét kifejezést használták. A gyermek pedig összekötötte a tabusított halál körüli félelmet az alvással.
3. Amikor csemeténk nem igazán érti, hogy miért van a nagyszülő vagy dédi teste a föld alatt, hogyan tud levegőt venni, akkor próbálja összerakni a meglévő tudását, és a hézagokat kipótolhatja a saját magyarázatával. Inkább egyszerűen, de konkrétan és őszintén beszélj a gyermekednek, ahelyett, hogy olyan dolgokat találjon ki, ami félelmet kelthet benne. Mond el, hogy a testére már nincs szükség, mert meghalt. A halott nem lélegzik, nem eszik, nem mozog. A testet elhagyja a lélek, nincs többé közöttünk, mint ahogyan a pillangó elhagyja a bábot. A test egy holttest, már nem vesz levegőt, az élet elillant belőle. És ha vallásos vagy, akkor nyugodtan beszélj arról, hogy a mennyországban, vagy angyalok között van a hozzátartozónk lelke. Kislányomat megnyugtatja, és nagyon természetesnek veszik, amikor egy halott szerettünk kapcsán azt mondja, hogy fent van a mennyben és valamelyik felhőn lábát lógatva néz le ránk.
4. Ha a halál utáni életről beszélsz, azt hitelesen képviseld! Ha ebben te nem hiszel, akkor legyen olyan magyarázatod, amit őszintén át tudsz adni a gyermekednek. Például beszélhetsz arról, hogy az élet egy körforgás, mint ahogy a természetben is megtapasztalhatjuk. Egy bogár, egy állat is elpusztulhat, a teste bekerül a föld körforgásába, amiből új élet, új növény fakad. A halott szerettünk teste is ennek a része, utána új élet fakadt, ő pedig a mi emlékeinkbe tovább él, jelen van, amikor róla mesélünk el egy történetet, vagy egy ránk hagyott tárgyát használjuk, megsütjük azt a süteményt, aminek a receptjét ránk hagyta.
5. Tudom, hogy olykor nehéz, de engedj teret a szomorú érzéseknek, hiszen a halál hiányérzetet generál, így a nem csak benned, de a gyermekben is megjelenhetnek a negatív érzések. Ne menekülj el ettől, beszéljetek róla, akár azt is elmondhatod, hogy benned is hasonló szomorú érzések vannak, mert már nem láthatod, nem beszélhetsz az elhunyttal. Nem kell beleragadni ebbe az állapotba, de ne akard kimenekíteni a gyermeket ebből csak azért, mert te nehezen viseled vagy a sírás kerülget. Teljesen természetes a sírás, lehet sírni, ha szomorúak vagyunk, és akár erről a megélésről is beszélgethettek.
6. Ebben az időszakban érdemes megragadni az alkalmat az emlékezésre, akkor is, ha a gyermek nem kérdez. Meséljük el, hogy az adott sírba kit temettek el, hogyan állunk vele rokonságba, hogyan emlékezünk mi rá, és milyen történet kapcsolódik hozzá. Ezzel megszülethet a gyermekben az az élmény, hogy a halál után van emlékezés, a gyàsz, a veszteség túlélhető.
Mi szülők vagyunk a gyermekünk támasza, mintája, mi tudunk nekik biztonságot adni, ezért is fontos, hogy gyászban, veszteség esetén képesek legyünk őszintén, egyszerűen, a saját életkorának megfelelően beszélgetni a gyermekkel. Ehhez először magunkat kell felkészíteni, amihez bátran kérjük szakember segítségét, vagy olvassunk ilyen témát feldolgozó könyveket, mint például:
Dobosné Bús Ágnes
tanácsadó szakpszichológus, kisgyermekes családanya, az Anyakép facebook oldal pszichológusa