Téma - Gyógypedagógia

Segítség! Kényszeres a kislányom
#kényszeresség #maszturbálás #érzékenyhállas #szorulás #4ésféléves Kedves Szakértők! Kislányom 4.5 éves. Kicsi kora óta észrevettük, hogy rendkívül érzékeny a különböző hangokra. A rutin hallásvizsgálatok során annyit állapítottak meg, hogy a hallása rendben van. Viszont a mai napig sír/sikít/remeg a váratlan, hangos,ismeretlen hangoktól. Az új helyekre is (ovi, uszoda) zajtompítóval mentünk mindig. A hogy nő,egyre jobban viseli,de még mindig retteg. Ezenfelül,...
Kialakulhattak már a tanulási zavarok?
#mozgásfejlődés #várakozás Kedves Szakértők! Kisfiam mindjárt fél éves, azonban nem forog, nem mászik, de nemrégiben elkezdte magát felnyomni négykézlábra, és ez most nagy sláger is lett nála. Előtte azért próbálkozott forogni, hébe-hóba sikerült is, mióta azonban fel tudja nyomni magát, sokkal nehezebben is motiválható másra. Igyekszünk mihamarabb eljutni konduktorhoz, és Dévényeshez is bejelentkeztünk, azonban leghamarabb 1 hónap múlvára kaptunk...
Túlkorán kieső fogak okozhatnak később beszédhibát?
#logopédus Kedves Szakértők! Kislányom 3éves volt szeptember végén. 1.5éves korától beszél. Választékos a szóhasználata, sokat beszél, viszont az 'r' es 'l' betűt 'j'nek ejti. Cumizik még alváshoz, illetve, ha nehéz napja van, fáradt, akkor veszi elő. Nem akarom erőszakkal elvenni tőle, próbáljuk rávezetni, hogy hagyja el. Egyenlőre sikertelenül. 2évesen elesett a motorral és beütötte a felső ajkát és fogait. Eddig bírták a fogak, most 3évesen kiestek a feslő...
Nem tudja ki az anyja?
#nemmutatrám #nemnevezmeg #anya Kedves Szakértők! Az érdekelne, hogy mennyire normális az, hogy a 16 hónapos gyermekem nem tudja, ki az anyja? Mindenkit felsorol, nevén nevez a családból, rámutat. Még a macskát is névlegesen ismeri. 4 hónapos kora óta az adott személy felé néz a szűk családból, ha megkérdezzük hol van apa, tesó, stb. Már a tágabb családban is jól kiismeri magát. Ha azonban megkérdezi őt valaki, hol van anya, egyszerűen úgy tesz, mint aki nem érti....
Hátra feszíti magát a babám
#megfeszítés #idegrendszer Kedves Szakértők! Egyik este a kisfiamat az apuka az ölébe fogta, majd minden előjel nélkül hátrafelé megfeszítette magát és a kezeit is a magasba emelte, mintha nyújtózkodna. Egymás után többször is csinálta ezt a megfeszítést. Amikor letette, majd újra felvette ismét csinálta, s ha átvettem nálam is csinálta. Videót is készítettünk. Gyerekorvos javaslatára koponya és hasi ultrahangra mentünk, ahol elváltozást nem találtak. Azonban még...
Kényszermozgások
#repkedés #kényszermozgás Tisztelt Szakértők! Középső kicsink lassan öt éves leányzó, bár már voltak egyéb genetikai veleszületett rendellenességek miatti kórházi tartózkodásuk és műtétek,bélműtét Hirschsprung szindróma miatt. A születésekor minimális valószínűleg benignus tágulatnak megfelelő határeseten lévő tágulat a subarachnoidealis térben,illetve tesókat is genetikai koponya eltérés miatt műtötték szintén ilyen jelenséggel. Mégis amivel most Önökhöz fordulok...
A kislányom nem szeretne bugyit felvenni
#fehérnemű# Kedves Szakértők! 4 éves kislányom kis kora óta nem viseli el magán a bugyit meg a zoknit, minden egyes öltözésnél sír el dobálja magát hogy ez a zokni, bugyi nem jó, mondja is hogy nem szeretem a bugyikat meg a zoknikat de próbáltam már több fajta bugyi zoknit mindegyiknél ez a ki borulás sírás van. Ez mitől lehet vagy hogy kezeljük ezt az egészet ? Napközben is zavarja piszkálja. Csak a pizsamát viseli el nagy részt, de ha tehetné sose öltözne fel. Nem...
A kényszeresség meddig normális?
#megszokások #ragaszkodás #dackor Kedves Szakértők! 3,5 éves gyermekem görcsösen ragaszkodik a megszokotthoz. Pl: Eleinte a lépcsőn spontán úgy közlekedtünk, amikor a család együtt megy le/föl, hogy én és a nagyobb elől a kicsi apával utánunk. Ez annyira megmaradt benne, hogy ha esetleg sietünk vagy a nagy elmolyol valamivel akkor apa előbb leviszi a kicsit és utána megyünk mi. Ebből akkora hisztit, duzzogást rendezett, hogy kénytelenek voltak apáék vissza jönni az...
Tényleg ellustul a lába szupinált cipőben?
#szupinált #ludtalp Kedves szakértők! Kisfiam négy éves, egy éves korától magabiztosan jár. Mindig figyeltünk, hogy jó cipő, szandál legyen a lábán (bokatartó, bőr stb), nyáron próbáltam sokat mezítláb hagyni, még a bölcsiben is bőrtutyija volt, itthon csak vastagabb zokni. Mégis két hónapja azt vettem észre, hogy belül koptatja a sarok résznél a cipőt. Mégsem a jó cipő a nyitja mindennek? Eljutottunk ortopédiára, de ha jól tudom itt sem egységes az irányelv az...
Gyenge az idegrendszere?
#gyenge_idegrendszer Kedves Szakértők! 3 éves Kislányommal kapcsolatban fordulok Önökhöz. Születése után egy ciszta miatt oxigén hiányos állapotba került. Ennek szerencsére nincs maradandó nyoma, okos, értelmes, egészséges ,szépen beszél, a bölcsiben központi szemelyiség, nyitott, könnyen barátkozó. Viszont az idegrendszere szerintem gyenge, már nagyszülők is többször felhozták ezt, egy náluk töltött hétvége után. Illetve csak lábujjhegyen jár. Ezt az oxigén hiánnyal ...