Télapó / Mikulás, Jézuska / Angyalka, Karácsonyi manó

#télapó #mikulás #hisz-e még a télapóban #jön a jézuska

A gyermeki gondolkodás és a varázslat világa

A kisgyerekek gondolkodása mágikus, főleg az ovis–kisiskolás korosztályé. Minden gyerek hisz a mesékben: látják a mesék hőseit, élőnek gondolják a játékaikat, és hisznek a Télapóban. Az ovis korú gyerekek a meséken keresztül tanulják a felnőtt világot, a bátorságot, kudarckezelést, örömöt, bánatot – és a hitet is.

A hit itt nem feltétlenül istenhitet vagy vallásosságot jelent, hiszen rengeteg olyan család van, akik nem vallásosak, mégis az Angyalka hozza karácsonykor az ajándékot.

A mesék és a várakozás öröme

Marék Veronika Boribon karácsonya című könyvében például Boribonék sütnek-főznek, szépen felöltöznek, és együtt díszítik a fát, amit az Angyal hoz a díszekkel együtt.
Ajándékot is ők adnak egymásnak, tehát nem az Angyal hozza, mégis ott van a mesében a különleges karakter, akit várnak. Az írónő egy interjúban el is mondta, hogy olyan mesét szeretett volna írni, amelyben vissza tudja adni a gyerekeknek a karácsonyi várakozás és készülődés örömét, úgy, hogy azt bármilyen családban el tudják mesélni a felnőttek. Ebben a várakozásban és készülődésben segít nekünk a Télapó és társai karaktere. Segítenek lelassulni, türelmet tanulni; ott az izgalom, hogy vajon meglátom-e, ha fent maradok éjjel, vajon mit fog hozni, elért-e hozzá a kívánságom?

Sokféle szokás – sokféle valóság

Minden család egyedi: más szokásokat követ, másként készül az ünnepekre, más hozza a fát és az ajándékot.
A gyerekek tudják, hogy ez sokféle lehet, és attól még, hogy nálunk az Angyalka van, a barátjánál lehet Jézuska. Sőt, a nagymamához külön jön a Jézuska, és a Télapó ott is hagy csomagot számára! Ez számukra nem okoz különösebb problémát.

Nem hazugság, hanem varázslat

A gyermekpszichológusok, pszichiáterek többsége szerint a Télapó meséje nem hazugság, sokkal inkább egy mankó, egy játék a gyerekek számára. Amikor a 4–5 éves ovis azzal jön haza, hogy „de nincs is Télapó”, még nyugodtan mondhatjuk neki, hogy van – és ezzel nem is hazudunk: tényleg létezik Télapó, Lappföldön él, levelet is lehet írni neki, néha el is látogat Magyarországra. Ha megkérdezi, hogy a plázamikulások kicsodák, mondhatjuk, hogy a Télapó segédjei.

Vekerdy Tamás tanácsa szerint a Mikulást ne használjuk fegyelmezésre: a „nem hoz neked semmit, ha rossz leszel” nagyon rossz üzenetet közvetít.
A gyerek így inkább félni fog, mint örömmel tekinteni erre az időszakra. Ettől még kerülhet a csomagba kicsi virgács a csoki mellé.

Amikor a gyerek már kérdez

Amikor pedig – nagyjából hat–nyolc éves korban – eljön annak a pillanata, hogy a gyerek már tényleg nem tud hinni, bár még évek telnek el a valós „nincs Mikulás” és a „nem hiszek benne” között, el lehet mesélni neki a Nagyszakállú eredetét: Miklós püspökről és a jótékonyságról. Vagy elmondhatjuk (ezt egy karácsonyi manós csoportban olvastam), hogy a Télapó anya-apa szívében él. Igen, mi vesszük az ajándékot, hogy csodát teremtsünk neked – de ettől még nem kevésbé valóságos a csoda maga. Ha van kisebb testvére, be is vonhatjuk őt a csodakészítésbe.

A csoda felnőttként is él

Sokan felnőttként is csokit teszünk a szeretteink csizmájába, holott tudjuk jól, hogy amit reggel találunk, azt nem a Télapó hozta. Maga a várakozás, a reggeli öröm, a tudat, hogy gondoltak ránk – jóleső érzés. A gyerekeknek, és hitem szerint a felnőtteknek is, szüksége van a varázslatra, a varázslatban és csodákban való hitre.

Tanfolyamok, rendezvények