A leghatékonyabb megoldás, ha megéled az érzéseidet és őszintén ki is mondod, megfogalmazod azokat. Ilyenkor általában csak a dühünket folytjuk vissza, nem tudjuk, mit kezdjünk a saját érzelmeinkkel és azt érezzük, az egyetlen megoldás a fenyegetés. „Ez és ez fog történni, ha” típusú mondatok ilyenkor hagyják el leggyakrabban a szánkat.
Ezt azonban tehetetlenségünkben csináljuk, ez ugyanis az első reakció, ami kijön belőlünk. Ez viszont gyereknevelésben, különösen a kisgyermekeknél nem célravezető. Sőt, hosszú távon előbb-utóbb már nem tud az ember "nagyobbat mondani", így a gyerek szemében hiteltelenné válik. És az végzetes állapot egy szülő-gyerek kapcsolatban.
Legyünk őszinték, egyenesek és mondjuk ki, mi zajlik bennünk! Mondjuk ki, hogy dühösek vagyunk, hogy rá vagyunk mérgesek vagy, hogy felbosszantott valami kívülálló ok. Fogalmazzuk meg az érzést, mintha pszichológusnál lennénk, írjuk körül, mi zajlik bennünk, de ezt az ő nyelvén tegyük, hogy megértse.
Például így:
Akkor tesszük a legjobbat, ha megoldókulcsot is adunk hozzá. A feszültséget együtt is levezethetjük, aztán nevethetünk egy jót. De vigyázzunk, ne vicceljük el a helyzetet, mert akkor újabb köröket kezdhetünk.
Alvás után is érdemes visszatérnünk arra, ami történt például így:
Nagyon lényeges, hogy ne vágjuk a gyermek fejéhez a történteket. Megtörtént, kiadtuk magunkból az érzelmeket, lezártuk egy megoldással vagy átbesztéltük, majd tovább lépünk. Ne felejtsük azonban el, hogy a mintaadás a legjobb tanító.