Alvás

8 hónapos altatása 1 órás szenvedés

#8honapos #egyorasvergodeslefekveselott #mintapartravetetthal #mitlehettenni
Tisztelt Szakértők!
Kisfiam most múlt 8 hónapos és kb 3 hete teljesen mindegy hogy mennyi idővel az utolsó szundi után (2,5-4 óra) teszem be az ágyba, kb. 1 órába telik neki elaludni, de ez úgymond még a legkisebb gond. Kb fél óra után ha még mindig nem történik semmi, leoltom a lámpát és odahúzom szopizni, hogy az hátha akkor álomba ringatja, de nem.

Ez után elkezd durván, hirtelen mozdulatokkal jobbra - balra, előre-hátra vergődni, átmászni mindenen, dobálni a tagjait, a fejét sokszor az ágyrácsba (pedig van rácsvédőnk) vagy az én fejembe ütve (sírni nem sír, inkább nyüszög).
Próbáltam már mindent: hagyni az ágyában, vagy magamhoz húzni és próbálni altatni, de úgy érzem semmi nem használ. Látszik rajta hogy már fáradt, sőt sokszor mindezt már csukott szemmel teszi (az elmúlt két éjjel az éjszaka közepén is! ).

A kérdésem az lenne, hogy mit csinálhatnánk máshogy hogy ezt elkerüljük? Vagy hogy segíthetném könnyebben elaludni? Minden esti altatás így szenvedésbe megy át, és azt sem szeretném hogy véletlenül nagyon megüsse magát.

Napközben 3x alszik (0,5-1,5 óra/alvás, összesen max 3 órát) , többnyire szopizás után a kezemben elringatom és az Adamo hintájában alszik, esőhang szól mindaddig amíg fel nem kel. Relatív sokat járunk el itthonról, így hetente van, hogy többször is máshol kell altatnom, ami hordozóban történt az elmúlt 4 hónapban, mert máshogy nem volt hajlandó elaludni.

A napokban sikerült végre újra elaltatnom a babakocsiban is napközben (a súlya miatt ugye egyre kevésbé komfortos annyit cipelni elől, hátul pedig még kint a szabadban nem merem hurcizni). Amikor hurciba vagy babakocsiban alszik akkor nem szól semmi zene.
Este átlagosan 10-11 órát alszik, többnyire velünk egy ágyban (legtöbbször az ágya és köztem) mert amint leteszem az ágyába felébred, már mászik is vissza mellém.

A család életében semmi változás nem történt. Betegségként csak az én laktózérzékenységemet tudnám mondani, de szerencsére a kisfiamnak semmi gondja nincs, legalábbis semmilyen allergiás reakciót nem észleltem.
Kb 2 hónapja kezdett el kúszni, rá egy hónapra megtanulta felhúzni magát állásba és jelenleg az oldal irányba haladást és biztonságos popsira huppanást gyakorolja, állandóan áll. Még lefekvés előtt is.
Előre is köszönöm válaszukat!

Szakértői válaszok

1db válasz elérhető

A tartalom megtekintése csak a tagok számára elérhető.

Csatlakozás
Van már fiókod?
Bejelentkezés