Bölcsőde/ Óvoda

4 évesen ovi kezdés

#ovoda #felnapovi
Tisztelt Szakértők!
Négy éves kisfiam most kezdi majd az óvodát. A tavalyi évre felmentést kértünk és kaptunk. A szobatisztaság lassan alakult, beszédfejlődése megkésett volt, most jutottunk el oda, hogy folyékonyan, szépen beszél. Múlt év augusztusában született a húga, úgy gondoltuk, egy hatalmas változás bőven elég egyszerre.

Amikor az ovira kezdtünk készülni bennem az fogalmazódott meg, hogy ebéd után elhoznám a fiamat, hadd töltsük együtt a délutánt, hisz itthon vagyok a kicsivel. Amikor ezt felvetettem, értetlenkedéssel találtam szembe magam. A védőnő szerint ez nem szokás, az óvónéni pedig az első szülői értekezleten kioktatott, hogy a gyerek épp elég nagy már ahhoz, hogy kibírja az egész napos távollétet. Persze hogy kibírja, de ez nem érv szerintem.

Fontosnak tartom, hogy közösségbe járjon, hiányzik is neki, mindamellett nem értem, miért szentségtörés, ha nem alszik ott. Önöknek mi a véleménye erről? Egész nap óvodában vagy csak fél napot töltsön ott? Lemarad valamiről? Én szívem szerint most amellett döntenék, hogy ebéd után elhozom, és később, ha megszokta, szeretné, aludjon ott. A járványhelyzet miatt nem volt nyílt nap, óvónéniket nem ismeri, a beszoktatás az udvaron történik majd, mi szülők be sem léphetünk az épületbe. Megértem az intézkedéseket, mindenkinek nehéz ez a helyzet. Csak szeretném, ha a társaságban kicsit visszahúzódó kisfiam örömmel menne oviba, nem szorongana.
Véleményüket előre is köszönöm!

Szakértői válaszok

5db válasz elérhető

A tartalom megtekintése csak a tagok számára elérhető.

Csatlakozás
Van már fiókod?
Bejelentkezés