Gyermeklélektan

#kamasz #pánik #szorongás

Kedves Szakértők!

Nagylányom 17 éves elmúlt. Mindig is szorongó gyermek volt, teljesítménykényszerrel. Az általános iskolában kiközösítették. Egyházi gimnáziumban tanul, ahol szereti az osztályát,
legjobb barátnője nincs, de sokakkal barátkozik, állítólag jól érzi magát. Kollégista. Kilencedikben asztmás lett. Először csak testnevelésórán jelentkeztek tünetek.
Majd sorra jöttek a problémák: klausztrofóbia, hirtelen rosszullétek (pánikszerű tünetek), rosszkedv. Elvesztette a tanuláshoz való kedvét, semmi sem érdekli.

Nagyon kreatív gyerek, kiemelkedő anyanyelvi és idegen nyelvi képességekkel, de most, tizenegyedikben már nem tudja, mit szeretne tanulni, leginkább semmit.
Az online oktatás alatt még stresszesebb lett. Felborult a bioritmusa, éjjel nem alszik, de a délelőttöt átalussza. Folyton dühös. A problémákat traumaként éli meg.
Mindenben (tanulás, iskola, tanárok, a mi családunk, egy egyszerű beszélgetés, kérdéseink, kéréseink, elvárásaink) a negatívumot látja, azonnal befeszül - ez kívülről is látható. Sír, kiabál.

Többször járt már az iskolapszichológusnál, szeretett vele beszélgetni. Az online oktatás vége felé kezdte megsérteni magát: karmolja a bőrét, sebeket okoz magának.
Emiatt kórházi pszichológushoz fordultunk. Az ő véleménye az volt, hogy nagyon érzékeny, igen magas szocializációs szinten, kialakult értékrenddel.
Figyelmeztetett, hogy már nem tudjuk nevelni, de bízzunk a lefektetett jó alapokban. Úgy ítélte meg, nincs szükség klinikai pszichológusra.

Én azonban nagyon félek, mert nem tudok segíteni, a gyerekem pedig nem boldog. És valóban nem tudom nevelni: bármit mondok, falra hányt borsó (rendrakás, normális étkezés,
hagyományosan elegáns megjelenés egy alkalomnak megfelelően, és hasonlók). A kérdésem az, hogy mit tegyek a pánikroham esetén.
Hogyan segítsek neki?

Szülőként azt gondolom, még kérhetek, és elvárhatok - itthoni tennivalókkal kapcsolatban és a tanulással kapcsolatban is.
Hogyan kommunikáljam, hogy ez ne okozzon dührohamot? És ha ő dühöng, felháborodik vagy csak semmibe vesz, mennyire jelezhetem, hogy ez nincs rendben?
Mert olyan, mintha mindig arra kellene figyelnem, nehogy pánikrohama legyen a gyereknek.
Van testvére, szintén kamasz, de vele működik a kommunikációnk, nincs ilyen problémánk, csak " sima" kamaszkor.

Köszönöm a válaszokat!