Gyermeklélektan

Bölcsis agresszió

#bölcsi_agressziv_SNIs_gyerek
Kedves szakértők!
Két kislányom van. A kicsi 9 hónapos, 7 hósan kezdett kúszni, jelenleg mászik és fel is áll. Szinte bármelyik játékot eléri, amit akar.
A nagy lányom 2.5 éves, már egy éve bölcsis. Tavaly minden rendben volt. Idén viszont sok kisgyerek került a csoportba 1-1,5 évesek. A régi gyerekek között pedig ott van az SNIs kisfiú is, aki folyamatosan terrorizálja a társait. Tépi a hajukat, és harap is. Én eddig nem szóltam, de tegnap a lányom karján olyan harapás nyommal jött haza, hogy mikor megláttam elsírtam magam. Beszéltem este a gondozójával, aki azt mondta, hogy dolgoznak azon, hogy hogy tudnának a kisfiúnak segíteni. Mellesleg a gondozókat nem hibáztatom, mert még úgy is képes a gyerek kárt tenni másban, ha ott vannak mellette, mert kiszámíthatatlan, nincs előjele annak, hogy támadni akarna.

A kérdésem az, hogy én, mint szülő, mit tehetek? Az én gyerekemnek is vannak jogai, vagy az SNIs gyerekkel szemben esélytelen bármit is próbálkozni?
A másik gond itthon van. Az elmúlt pár hétben olyan agressziót mutat itthon a nagy, hogy védenem kell tőle a kicsit. Szintén harap és húzza a haját. Persze egyik oldalról mérges vagyok rá, másik oldalról tudom, hogy szegény csak le akarja vezetni a frusztrációját. Korábban ilyen nem volt, mondjuk az is igaz, hogy a kicsi tényleg mindenhez hozzányúl mostanában.
A harmadik gond, hogy a nagylány július közepe óta stabilan szobatiszta volt, balesetek nélkül, a héten pedig már 3x bepisilt. A kérdésem, hogy hogyan tudnék neki segíteni?

Szakértői válaszok

1db válasz elérhető

A tartalom megtekintése csak a tagok számára elérhető.

Csatlakozás
Van már fiókod?
Bejelentkezés