Bántalmazás

Gyermekkori bántalmazás felnőttkori hatásai

#gyermekkoribántalmazás #bántalmazás #bántalmazáshatása

Tisztelt Szakértők!
Anyám nem szeretett volna engem, az apám erőltette a gyerek kérdést. Elváltak 4 éves koromban, maradtam az anyámnál.
Állítólag egészen kicsi koromtól kezdve kezelhetetlen voltam, így anyám rendszeresen bántalmazott. A paletta mindig elég széles volt: verés, hideg zuhany, hajtépés, fojtogatás, megszégyenítés... stb.

Alkoholista családból származik, náluk rendszeresek voltak a verekedések, amiben felnőtt korában ő is részt vett. Ezek után a párkapcsolatait is úgy válogatta, hogy tudja a hozott mintákat tovább vinni, így akárhogy kutatot az emlékeimben, sajnos nem sok jót találok. Csak a rendszeres ordibálás, verekedés. Vagy őt verték, vagy ő vert. Alkoholista-agresszív pár, illegális üzletet folytató pár és még hosszasan folytathatnám a sort.

A kamaszkorom arról szólt, hogy hülyeséget csináltam, megvert, aminek hatására még nagyobb hülyeséget csináltam. Ittam, drogoztam, buliztam, tomboltam. Az érettségi előtt elkezdtem Csernust olvasni, mert csak azt éreztem, hogy én olyan életet nem akarok, mint amit az anyám él és elgondolkoztam azon, hogy ez így nem lesz jó.

Végül sikeresen leérettségiztem, aztán szakmát szereztem és külföldre mentem, ahol megismertem 10 éve a párom. Sok év alatt megteremtettünk mindent magunknak és hazaköltöztünk, házat vettünk, családot alapítottunk. Egy éve megszületett a kisfiunk, akit szeretetben, odafigyeléssel, válaszkészen nevelünk. Igyekszünk saját értékrendek szerint, a korábbi mintáinkat hátrahagyva élni.

Azt gondoltam, hogy sikerült rendeznem magamban sok mindent. A gyerekkoromat szégyenként éltem meg, bár az eszem tudja, hogy nem az én szégyenemnek kellene lennie.

Viszont amióta anya lettem, borzalmas haragot érzek. Anyámra azért haragszom, mert elhitette velem, hogy rossz gyerek voltam, akit csak így lehetett kezelni, az apámra, hogy ezt hagyta, sőt ő szavakkal bántott mindig.

Jogos a haragom? Van a környezetemben olyan, aki tud ezekről és azt mondja, hogy szemet kell ezek felett hunynom, mert ő az anyám, nevelt, ahogy tudott.

Jártam terápiára, ott volt szó róla, hogy ezek az érzések felerősödhetnek bennem, miután gyermekem lesz, akkor nem értettem, viszont most már igen. Ahogy nézem a kisfiam, eszembe jut mindig, hogy valószínű én sem voltam rosszabb, csak olyan lettem amilyennek formáztak, amilyen hatások értek.

Normálisak ezek az érzések vagy én letten túl érzékeny? Ezt már megkaptam a kisfiam születése után. Például akkor is, amikor anyám az 1 hetes babámat felvette, hiába mondtam, hogy akkor inkább ne, mert nem mindig szeret kézben lenni, főleg ha aludna. Ezt ő nem vette figyelembe, a kisfiam pedig elkezdte feszíteni magát, mire megkértem, hogy inkább tegye le, mert ez neki most nem jó. Erre az volt a válasz, hogy meg kell szoknia, hogy nem az van, amit ő akar. Na ez volt az a pont, amikor tudtam, hogy határt kell húznom azonnal, és a gyerekem érdekében is érdemes tartani a 2 lépés távolságot.

Szerinte én megváltoztam, nem értem hogy neki milyen nehéz volt, mert nekem sokkal könnyebb. Nyilván könnyebb, mert tettem érte nem keveset, hogy az legyen. Elmúlnak ezek az érzések idővel, vagy érdemes lenne szakember segítségét kérni? Milyen hatással lehetnek ezek az érzéseim a kisfiamra?

A párommal mindig átbeszéljük az érzéseimet, aikor erre szükségem van, hogy ne legyen bennem feszültség, de időről időre visszatér. Főleg ha anyám látogatóba jön és előadja a "mintanagyi" szerepét. Válaszaikat előre is nagyon köszönöm! További szép napot kívánok!

Szakértői válaszok

4db válasz elérhető

A tartalom megtekintése csak a tagok számára elérhető.

Csatlakozás
Van már fiókod?
Bejelentkezés