Bántalmazás

#párkapcsolat #nárcisztikusszemélyiség #újéletbabával

Kedves Szakértők!

4 éve vagyunk együtt a párommal, aki tavaly óta a férjem. Augusztusban született meg a közös kisfiúnk, neki van egy fia az előző házasságából is. Voltak hullámhegyek-, völgyek, mint minden kapcsolatban, de... Mielőtt megfogant a kisfiunk, majdnem elhagytam őt, eljutottam arra a pontra, hogy nem oké a kapcsolatunk. Akkor megállított, és maradtam. Ezután estem teherbe. A terhesség hónapjai a kapcsolatunk szempontjából nagyon boldogok voltak, a korábban lefoglalt esküvőnket is megtartottuk. A szülés utáni első héten még nem gondoltam volna, hogy problémák lehetnek később, de lettek.

Tudtam mindig is róla, h egy narcisztikus személyiség, de talán gyermek nélkül ezt jobban tudtam kezelni, mert nem volt rá ilyen szükségem korábban, mint most. 9 hónapja majdhogynem semmilyen segítséget nem kapok tőle, mosogatáson kívül pl (erre nagyon tudja verni a mellét, h segített). Sokszor abban kifúj a dolog, h 15percet foglalkozik a babával. Délutánra jár dolgozni, így tölthetne velünk több időt.

A hobbijáról sem mondott le miattunk, már 2 hónapos babával itthon hagyott 4 napra, h ennek éljen. Azóta is majdnem minden hónapban elmegy hosszabb-rövidebb időre horgászni. Őszerinte neki ez jár, annyit dolgozik, neki ez a hobbija, én sajnálom tőle. Sok olyan bántó mondat hagyta el a száját, amire nem is gondol, h nekem mit okozott az elmúlt hónapokban. Példának okáért pár ilyen:
3 hetes hasfájós picivel laktam a kanapén, nem tudott miatta aludni éjszaka, azt mondta, neki szívás az élete, h még pihenni sem tud. Ringattam, cipeltem a babát, ő fülhallgatót bedugva végignézett évadokat egy sorozatból, mert nehogy már ne pihenhessen a szabadnapján. Visszakérdezve, h nekem mikor lesz ilyen, azt mondta, én akartam anya lenni.

Sok-sok ilyen apróságnak tűnő dolog gyűlt össze az elmúlt 9 hónapban. Mikor ezt egyszer elmondtam neki, h ezek a tüskék nem hagynak nyugodni, azt válaszolta, szívesen hoz egy kést és meg is forgatja.
Nálam ez volt a vége. Még én voltam pszichológusnál, h hátha velem van baj, de ott csak megerősítettek, h nem. Nem mondom, h könnyen vettem az anyaságot. Nagyon vágytam rá, de a depresszió egy nem gyermek felé irányuló fajtája mégis megtalált. Ebben sem kaptam tőle támogatást. Nem kel fel már éjjel a sírásra, nem eteti meg, nem cserél pelenkát, maximum eljátszik vele kicsit.

Kelj fel jancsit játszom. Néha napokra azt hiszem, h rendben lehetnek a dolgok, de aztán rá kell jönnöm, h én már nem szeretem, nem akarok itt lenni vele. Szüleim azt mondták, átmenetileg mehetek haza, de ez az átmenetileg dolog megijeszt. Nem tudom, mit jelent az átmenetileg. Hogy oldhatnám meg, h egy babával új életet kezdjek, h őket ne "zavarjam" sokáig? Azt érzem, meghoztam már a döntésemet rég, mégsem tudok véglegeset lépni. Ő nem tudja, h válni akarok, nem is igazán akarok vele beszélni erről. Mert már nem akarom megmenteni a kapcsolatunkat. Sok helyről, családtól, barátoktól kaptam megerősítést, h nem ezt érdemlem, mégis mi az, ami visszatart? Nem tudom, hogyan tegyem meg az első lépést ebből kifelé.