Bántalmazás

Hova fordulhatok segítségért?

#dadogás #hiperhidrózis #gyermekkoribántalmazás

Kedves Szakértők.

Valószínűleg beszédhibásan láttam meg a napvilágot, sajnos ezt mindig csak hátrányként éltem meg. Iskolai felelések alkalmával nem tudtam az általam vágyott formában előadni a mondandómat.
Miért lett volna ez annyira fontos, hogy a tudásomról másokat is meggyőzzek? Az iskolarendszert okoljam, a szüleimet, akik tudatlanságuk miatt nem vittek szakemberhez és Ők is hibásként láttak, kezelek.
Bocsánat vittek, logopédushoz. Hangos olvasás, nyújtott magánhangzóval szóalkotás stb.
Megtanítottak hogyan kerülhetem el a kellemetlen helyzeteket. Arra, hogy bízzak és megismerjem bátran önmagamat, nem.

Olyan erősen kezdtem el titkolni a hibáimat, hogy a nagy nyomás miatt állandóan izzadtam,
ami szintén problémának fogtam fel. Már nem csak a beszédem miatt kellett aggódni, hanem azért is, hogy csöpögni fog a tenyeremből a víz.
Ördögi kör következett és huszonöt év. Sikerült valamilyen formában megtalálnom az életemet, de a tanulást a fejlődésbe vetett hitemet száműztem.

Ha apám megvert (ami minden napos volt), ha betegeskedtem, vagy fájdalom ért, valahogy mindig békét, megkönnyebbülést éreztem. Talán azért mert valamit valamiért eddig még soha nem éltem át?
Olyan segítséget szeretnék kérni, ahol le tudnak lassítani a magas védekezési folyamatról. Olyan helyre elvinni, ahol a tüneteimhez, a beszédhibához, izzadáshoz már nem tartozik félelem és szégyenérzet.
Ne kelljen mindig úgy gondolni magamra, mint akivel valami probléma van, de legfőképp ne úgy, hogy emiatt félelmet kelljen éreznem.

Szakértői válaszok

2db válasz elérhető

A tartalom megtekintése csak a tagok számára elérhető.

Csatlakozás
Van már fiókod?
Bejelentkezés