Gyermeklélektan

Mikor vigyük pszichológushoz?

#testvérféltékenység
Tisztelt Szakértők!

3,5 éves kisfiam nagyon féltékeny a 4 hónapos húgára. Az elején rágta a körmét, felriadt éjszakánként, nem hagyta, hogy etessem a kicsit, vagy tiltakozott, hogy felvegyem. Ezek elmúltak, azonban egyre agresszívebb kezd lenni, ütöget minket, és már a húgát is. Nyilván nem hagyjuk, hogy bántsa, de már nagyon kimerítő. Óvodába nem jár a covid miatt a gyerekorvos javaslatára. Olvastunk a témában, próbálkoztunk szép szóval, türelmesen elmagyarázni, néha már kiabálunk is vele, aminek semmi értelme persze.

Sok figyelmet kap, sokat játszunk csak vele, besegít a kistesó körül, ha van kedve, mutatjuk neki, hogy tud kedvesen bánni vele. Javulást nem látok rajta, tele van feszültséggel, szeretnénk segíteni neki feldolgozni, hogy már nem egyedül van. Értelmes, könnyen kifejezi szavakkal is mit érez, pl azt mondja, hogy mérges a húgára vagy szomorú, hogy mindent rosszul csinál...Sokat dicsérjük is pedig. Ehhez kérnék tanácsot, mit tehetünk, illetve mikor érdemes pszichológushoz vinni, meddig “kellene” várnunk a javulásra? Védőnő annyit mondott, hogy ez még rosszabb is lehet, és nagyon sok idő kell..
Előre is köszönöm.

Szakértői válaszok

4db válasz elérhető

A tartalom megtekintése csak a tagok számára elérhető.

Csatlakozás
Van már fiókod?
Bejelentkezés