Gyermeklélektan

Mit tegyek, hogy megszűnjenek az oviban a gondok?

#ovi, #lökdösődés, #testvér, #költözés

Kedves Szakértők!

Teljesen tanácstalan vagyok. Van egy 3és fél éves kisfiam. Tavaly szeptemberben kezdte az ovit, előtte 1évig bölcsis volt. Csak idéntől lenne ovi köteles, de úgy ítéltem meg inkább menjen oviba mint bölcsiben maradjon. Szeptemberben eladtuk lakásunkat, csaladiházba költöztünk. Azonban a ház igényelt felújítást, emiatt 3 hónapra albérletbe mentünk. Maradtunk a környéken, gyakorlatilag mind 3 ingatlan egy utcában volt. Oviban már érződtek a gondok, el kezdett hisztizni, lökdösődni, dacolni. Ovi pszichológust megkerestem azt mondta megkésett dackorszak, hamarosan elmúlik, így is lett egy hónap múlva rendeződött a helyzet. Decemberben beköltöztünk házunkba, idén tavasszal megszületett kislányunk is. Szereti, puszilgatja, kíváncsi rá. Azonban produkálja minden tünetét a tesó születésének. 1év után újra bepisil(de csak itthon), erőteljes dühkitörések. Igyekszünk mindenben segíteni neki. Azonban mióta ovi zár után újra kezdtünk járni ismét elkezdődött a verekedés, óvónéni szerint random lökdös gyerekeket, nincs igazán oka, és sajnos az egyik kislány torkát is elkapta. Leginkább a barátait bántja. Anyukák természetesen felháborodtak, támadnak engem és az ovit is. Tehetetlennek érzem magam, mindennap beszélgetünk róla, el magyarázom századszor is, hogy ez milyen rossz dolog, hogy neki is milyen rosszul esik ha bántják. Tudom, hogy ez a sok változás iszonyú teher egy ilyen kisgyereknek, de mit tudok tenni hogy megszűnjenek az oviban a gondok, hogy tudok segíteni neki?
Köszönöm előre is a segítségüket.

Szakértői válaszok

4db válasz elérhető

A tartalom megtekintése csak a tagok számára elérhető.

Csatlakozás
Van már fiókod?
Bejelentkezés