Dackorszak

Kedves Szakértők!

Nagyon el vagyok keseredve. Adott egy 2 év 4 hónapos kisfiú, aki mind testileg, mind szellemileg fejlettebb a koránál. Folyékonyan beszél, megérteti magát, tud jól viselkedni, és tud iszonyú rosszul is... Tudom én, hogy dackorszakban van, de olyan szinten feszegeti a saját illetve az én határaimat, hogy azt érzem néha szétrobban az agyam. Szeptemberben kezdtük a bölcsit, amit már nagyon vártam, remélve hogy szusszanhatok egy kicsit, illetve ő is kaphat egy másfajta fegyelmezési/nevelési módszert, ami talán hatásosabb lesz mint itthon a miénk. Szuperül is ment minden, kisfiamon láttam hogy élvezi a gyerek társaságot, elkezdett önállóbban játszani. Szóval úgy érzem mindenkinek jó volt.

Aztán haza hozott egy betegséget a bölcsiből, amit aztán átadott nekem, végül október 28 óta megint itthon van velem. Most már mehetne bölcsibe, de úgy döntöttünk, hogy a Mama felajánlását elfogadjuk, és rábízzuk a kisfiamat, a bölcsi helyett. Heti 3 napot beszéltünk meg egyelőre, jövő héten kezdjük.
Ami elkeserít, hogy mostanában a kisfiam olyanokat csinál, hogy minden egyes lépésében azt érzem, hogy az ellen van, amit én mondok neki. Ha azt mondom állj fel mert így nem tudom felhúzni a nadrágodat, akkor leveti magát a földre mint egy hal, csak azért is. Egy peluscserét nem tudunk úgy megcsinálni hogy ne kelljen vele vitázzak hogy jöjjön. Ha én valamit ÍGY kérek, akkor az biztos hogy a reakció az ÚGY lesz. Mindennel az ellen van amit én szeretnék. (Illetve mi, mert a férjemmel is pont ugyanezt csinálja)

Mostanában elkezdte azt, hogy direkt húzza az idegeimet és közben azt mondogatja hogy “anya sírj! anya sírj!” Van hogy ütöget is közben, ha mondom hogy ne csinálja, meg is fogom a kezét hogy ne, ezt hagyd abba mert fáj, akkor is csak annyit mond hogy “anya sírj!” A másik meg hogy rosszalkodik és kérdezi hogy “anya mérges vagy? Anya mérges vagy?” Mondom hogy nem, vagy próbálom elmagyarázni, hogy amikor nem fogadsz szót, akkor igen, mérges leszek. De ezt higgadtan mondom neki.
Nem fordult még elő, de ma sikerült egymás után kétszer is megríkatnia, annyira elkeserítő volt hogy csak egy megállás nélküli huza-vonából áll a napunk, hogy mindennek ellenáll és hiába mondom szépen, csúnyán, bárhogy, nincs rá hatással. Szóval sírva fakadtam. Észre vette ő is, és mondta hogy “anya ne sírjál, anya ne sírjál”. Láttam rajta hogy tényleg rosszul érzi magát attól, hogy ezt váltotta ki belőlem. Mondta is hogy visszapakolja azt amit épp az előbb szétdobált. Aztán megbeszéltük hogy most már szót fogad, de aztán 2 perc múlva megint meg akart ríkatni. Olyan mintha szándékosan akarná látni ezeket az érzelmeket rajtam (a szomorúságot és a düht). A férjem sokat dolgozik, de munka után sokat játszik vele, mesét mond neki, stb., tényleg minőségi időt tölt vele.

Én azt érzem néha hogy totál elfogyok, nem örülök az együtt töltött időnek, inkább azt figyelem hogy mennyi idő van még hátra fektetésig. És azon gondolkodok hogy vajon más anyukáknak is ilyen nehéz? Mindenki ennyire szenved tőle? Vagy az én kisfiam különösen nehéz eset, vagy én nem vagyok jó anya, hogy nem boldogulok vele