Mozgás- / beszédfejlődés

Ügyetlenül esik

#mozgásfejlődés #egyensúly #ügyesen_esni

Kedves szakértők!

Kisfiam 10 hónapos múlt. Ügyesen mozog, 6 hónapos korában pár nap kúszás után elkezdett négykézláb mászni, és ezzel szinte egyidőben felkapaszkodva sétálni a kanapé mentén.
Ekkoriban nagyon sokat esett, de ezt betudtam annak, hogy épp most tanul állni, ráadásul kicsit a korát megelőzve. Kapaszkodás nélkül állni még nem tud.


Ahogy telt az idő, valóban jobb lett a helyzet, de csak olyan szempontból, hogy ritkábban esik el. Viszont amikor mégis, akkor nagyon ügyetlenül csinálja.
Van, hogy egyszerűen hanyatt dől, gyakrabban kicsit elfordul oldalra, de szinte minden esetben odavágja a fejét a földhöz.
Még soha nem láttam tőle olyat, hogy ügyesen "fenékre csüccsenne"

Azt szeretném kérdezni, hogy mi lehet ennek az oka, és hogyan tudnék segíteni neki megtanulni ügyesen esni?
Milyen terület problémáját jelezheti ez?
Dévényes látta 4 és 9 hónapos korában is, nem látott semmilyen eltérést.

Örülnék, ha egy másik nézőpontú szakember is ránézne, hogy ez még a normál fejlődés része,vagy esetleg valami problémát jelez.
De nem tudom, merre kellene indulni, neurológus, konduktor, visszamaradt reflexekkel foglalkozó gyógytornász?

Köszönöm előre is a segítséget!

Szakértői válaszok

1db válasz elérhető

A tartalom megtekintése csak a tagok számára elérhető.

Csatlakozás
Van már fiókod?
Bejelentkezés