A férjem mindent megenged a gyereknek
#vita #nemegyezünk #másnevelesielvek
Kedves Szakértők,
Van egy 4 éves kisfiunk és az apukájával nagyon sok mindenben más nevelési elveket vallunk. Ő kb mindent megenged neki, ha az ágyban akar enni ott eszik, ha csokit akar reggelizni, azt reggelizik,
ha mesét akar nézni, barmikor nézhet. Ha a kisfiunk kér valamit, rögtön ugrik neki, barmit megvesz neki.
A kisfiunk ezt jól tudja is, hogy nála bármivel bepróbálkozhat. Nagyon türelmes egyrészről, kiabálás helyett inkább elmagyarázza neki a dolgokat, viszont másrészről szerintem azért is enged meg neki sok mindent,
hogy csend legyen. Én nyilván pont az ellenkezője vagyok, szerintem nem viszem túlzásba a szigort és a szabályokat sem. Na és ebből van a legtöbb vita, hiába mondom a páromnak,
hogy a szabályok a gyereknek is jók és nekünk is, bólogat, aztán nem úgy csinálja.
Eléggé fárasztó mindig kontrollálni és a gyereknek sem jó, hogy vitázunk ezen. Én nem értem, hogy ilyen általános szabályok a páromnak, hogy nem jönnek alapból, és hogyan kellene valahogy közös nevezőre jutni.
Jó lenne egy kistesó is , de ilyen totális más elvekkel nem vágnék bele.
Köszönöm