Lelki egészség

#vetélés #kistesó

Tisztelt Szakértők!

37 éves vagyok, férjem 40. Mindig is egy nagyon aggódó, "kocka" ember voltam, aki szereti a kiszámíthatóságot, a biztonságot. Van egy gyönyörű 16 hónapos kisfiúnk, akire a drága férjemmel, külső segítséggel 3 évet vártunk, nagyon - nagyon akartuk őt, testileg- lelkileg készültünk rá hosszú hónapokig.
Pár napja sajnos, a csodaként megélt, spontán fogant 8 hetes kistesó lelke mégsem minket választott, hirtelen elvetéltem. Mély lelkiismeret furdalásom van, az érzéseim miatt, szeretnénk kistesót, hogy a kisfiúnk ne legyen egyedül, ha mi már nem leszünk, de rettegek. Megbeszéltük, hogy max 40 éves koromig próbálkozunk, utána már nem. Amint kiderült az újabb várandósságom, elöntött a boldogság, de hihetetlenül meg is rémültem.

Hogy fogok két kisgyereket ellátni? Egyik kicsi (2 éves) a másik pici (újszülött) lesz. Férjem éjjel is dolgozik, amiben tud segít, de próbálom kímélni, hogy tudjon pihenni. Féltem őt is.
Szóval nagyon kimerült vagyok, nem bírom jelenleg sem testileg sem lelkileg elképzelni, hogy lennék rá képes. Érdekes, pedig a testem a jelek szerint kész rá szerencsére. Kezdődik a dac korszak, rugdos a kisfiam, ha pocakon talán véletlenül?! Szopizik még, nehéz a táplálkozás, az altatás, szeparációs szorongás tombol.Hogy tudnék emellett még egy kisbabát gondozni, teljesen odafigyelni rá? Soha nem tartottam magam önző embernek, de annyira úgy érzem (ami rettenetesen megrémít), hogy teljesen feláldoznám önmagam az anyaság oltárán, és legbelül ezt nagyon nem akarom. Normális hogy ezt érzem?! Más anyák is hasonlóan élik meg a kis tesó kérdést?

Mellesleg azonnal nagyobb lakásba is kellene költöznünk. Ami plusz stresszforrás. Tanácsukat kérném, hogy az ilyen lelkiállapot normális? Jártam pszichológushoz a Kaális kezelések mellett, de csak önmegnyugtatás volt mint kiderült, semmi igazán kezelendő.... De most nagyon nagy a bizonytalanság a nem megfelelősség kérdése bennem....
Szakértői válaszukat hálásan köszönöm!