Család és párkapcsolat

#mérgezőkapcsolat

Kedves Szakértők!

Édesanyámmal kapcsolatban írnék Önöknek. Az utóbbi időben teljesen elmérgesedett a viszony közöttünk. A probléma már nagyon régóta húzódik, de mostanra jutottam el arra a pontra, hogy már beszélni sem akarok vele, mert állandóan gyomoridegem van, fáj a gyomrom, hasmenésem van stb. Gyermekkorom óta olyan személy, akinek ha rossz napja van érdemesebb elkerülni, mert hajlamos kiabálni, nagyon csúnya stílusban beszélni az emberrel. Ő tipikusan az az ember, aki beleáll a konfliktusba (néha direkt keresi?), én viszont inkább nyugodtabb ember vagyok, szeretem kerülni a veszekedést. A probléma nagyon régre nyúlik vissza, minél idősebb voltam, annál inkább azt éreztem, hogy anyukámnak nem jó semmi amit és ahogy csinálok.

Gyermekkoromban nagyon sokszor megkaptam, hogy miért nem vagy olyan, mint a nővéred (ő inkább extrovertált típus, én ennek az ellenkezője). Miért nem öltözöl úgy, ahogy ő. Miért nem viselkedsz úgy, ahogy ő. Ha valami jól sikerül, akkor a dicsérő mondat is úgy kezdődik tőle, hogy pl: na lányom ezt nem néztem volna ki belőled, hogy ilyen jó ebédet főzöl. Édesapám halála óta, egyre inkább romlik a kapcsolatom édesanyámmal. A mélyrepülés azóta tart nagyjából, amióta feleségül mentem a férjemhez és családi házba költöztünk. Azóta született két gyermekünk is. Anyukám 200 km-re lakik tőlünk és rendszeresen jön látogatóba. A látogatásai egyre rosszabbak. Bármit és bárhogy mondunk neki, talál valamit amin meg tud sértődni. Néhány példa. Amikor megszületett az első fiam jött "segíteni". Ha sírt a fiam, akkor állandóan ki akarta venni a kezemből. Amikor nem adtam oda, akkor pedig kritikákat kaptam. Nem jól fogom, miért nem énekelek neki, miért kell állandóan beledugni a mellem a szájába a gyereknek (iszsz volt a fiam), miért nem a kiságyban alszik, miért rajtam, a hordozás hülyeség stb. A hétköznapi dolgokban mint például takarítás nem segített.

Ezek a látogatásai egyre rosszabbak lettek. Tavaly már ott tartottunk, hogy az egész hétvégét végig morgolódta. (pont két éves lett a fiam). Ezen a hétvégén én is robbantam és visszaszóltam neki, hogy fejezze be, mert tönkre teszi az unokája szülinapját az állandó veszekedéssel és megmondtam neki, hogy ha még egyszer ilyen lesz, akkor változtatni fogok a kapcsolatunkon, mert nekem is vannak határaim, mi a gyerekeket igyekszünk nyugalomban, harmóniában nevelni. Nem is jött hozzánk nagyjából fél évig, aztán a következő látogatása során is ugyanezt tapasztaltuk. Végig veszekedett (vagyis csak szeretett volna, mert nem vettük fel amiket mondott), minősíthetetlen stílusban beszélt velünk, amikor hazament nagyjából rám csapta az ajtót. Dőlt belőle a negatív energia, maró gúnyt kaptunk nagyon sok dologra. És ezeket a dolgokat idegenek is észrevették. Néhány nap elteltével pedig úgy tett, mintha nem történt volna semmi. Amikor beszéltem vele erről, akkor ő azt mondta, hogy nem érez kivetnivalót a viselkedésében és mindenben minket hibáztatott és ismét megsértődött.

Sokszor úgy érzem, hogy ő csak azért jön hozzánk, hogy a külső környezetnek megfeleljen, különben a háta közepére nem kíván minket. Legutóbb az unokaival is alig foglalkozott. Nem örül a sikereinknek, sőt inkább olyan, mintha féltékeny lenne, hogy nekünk esetleg jól mennek a dolgaink. Már nagyon sokféle módszert kipróbáltam, hogy változtassak a helyzeten. Már régóta nem is akarok megfelelni neki, úgysem tudom kiérdemelni a megbecsülést. Nem tudom elérni, hogy felnőttként kezeljen, a kommunikáció nem működik közöttünk. Egyre inkább csak úgy érzem, hogy mérgezi az életünket ezzel a viselkedéssel. Megfordult a fejemben, hogy többet nem találkozunk vele,mivel félek, hogy amit mi felépítünk nyugodt légkört a gyerekeknek, ő tönkre teszi (ha mással nem azzal, hogy én folyton idegeskedem miatta). Mit javasolnak, mit tehetnék még annak érdekében, hogy normalizálódjon a kapcsolatunk?

Köszönöm