Hogyan tudnék nagyobb bizalmat engedni másoknak
#kötődés #bizalom #terapia
Kedves Szakértők,!
Abban szeretném véleményüket, tanácsukat meghallgatni hogyan tudnék nagyobb bizalmat engedni másoknak a kisfiam gondozásában? Röviden magamról annyit, hogy engem nagyon korán bölcsibe adtak, talán sérült az ősbizalom kialakulása nem tudom. 3 városban nőttem fel, sok intézménybe jártam, szüleim alkalmanként külön éltek a munka miatt. Egyetlen biztos pontom a nagymamám volt.
Ezen felül sok mindent cipelek, de dolgozom magamon, kommunikatív, nyitott, barátságos ember lett belőlem. Kismamaként nyugodt szívvel terveztem hogy ki miben fog tudni nekem segíteni, mikor kinél lesz a pici.. aztán megszületett és amióta rám rakták 15 hónapja, na azóta abszolút nem szívesen eresztem. Az első hónapokban olyan erős ösztön lett úrra rajtam hogy a víz levert ha valaki a kicsi gondozásában akart segíteni (kivéve férjemet és idővel édesanyámat) pedig szükségem lett volna rá, de akkor azt gondoltam hogy ez így van jól hiszen iszsz, anyatejes baba, rám van szüksége.
Nagyon sokat kivett belőlem az első év, fel tudom mérni hogy szükségem lenne több segítségre -már csak azért is hogy türelmesebb, válaszkészebb, szenzitívebb anya lehessek -ahogy azt is hogy szeretnénk még babát és a későbbiekben ez is új helyzeteket fog teremteni de ennek ellenére úgy érzem továbbra sem tudok eléggé bízni a környezetemben.. Kisfiam egyébként nagyon nyitott személyiség, kíváncsi, bátor, imádja az embereket, gyerekeket, állatokat. A kötődő nevelés minta példája lehetne, bizalma van a világ iránt, amiért kezdetek óta igyekszem tenni a nevelésen túl.
Társaságba járunk, bandázunk, sokat vagyunk levegőn, partnerként kezelem, az otthoni légkörünk harmonikus ???? Kezdettől együtt aludtunk -ez épp most kezd változni mert úgy éreztünk igénye lenne nagyobb helyre, így külön ágya lett (én pedig mellette egy matracon alszom egy ideig ha szüksége lenne rám, de igazából nincs) és úgy tűnik a változás engem visel csak meg.. Folyamatosan lavírozok abban hogy ne korlátozzam őt a saját gátjaimmal és közben ebbe ne szakadjak bele lelkileg. Egy ideje 1-2 hetente van kimenőm (férjem vagy édesanyám segítsége esetén mert másra nem bízom azóta se) viszont max 1,5-2 óra után már nem tudok jelen lenni se másra se magamra koncentrálni.
Hogyan tudnék dolgozni ezen a kontroll mánián? Mert úgy érzem ez részben az..
Édesanyám nagyon figyelmes, férjemnél jobb és támogató apukát nem is kívánhatnék de anyósomék kompromisszumok mellett sem nyitottak vagy támogatóak abban ahogy mi neveljünk kisfiúnkat. Ez persze nem feltétlen jelent rosszat de a bizalmamat az első két hétben elvesztették.. és azóta sem sikerült ezt helyre tenni pedig fejben tudom hogy kisfiamnak nem egy burokra van szüksége amiben kizárólag az általam helyesnek vélt dolgokkal találkozik.
Milyen típusú terápia, szakember segíthet? Egy későbbi bölcsis vagy ovis beszoktatás előtt hogy tudnék készülni arra hogy bizalommal álljak az intézmény felé? Jól érzem, hogy kicsit túlságosan kötődöm és kötöm a dolgokat, vagy szigorú lennék magammal? Az említett baráti találkozásokon például, teljesen el tudom magam engedni, ha jelen vagyok nincs bennem görcsösség annak kapcsán mi hogy legyen, mit hogy csináljunk, jól érzem magam, sodródunk.
Kedves Szakértők,!
Abban szeretném véleményüket, tanácsukat meghallgatni hogyan tudnék nagyobb bizalmat engedni másoknak a kisfiam gondozásában? Röviden magamról annyit, hogy engem nagyon korán bölcsibe adtak, talán sérült az ősbizalom kialakulása nem tudom. 3 városban nőttem fel, sok intézménybe jártam, szüleim alkalmanként külön éltek a munka miatt. Egyetlen biztos pontom a nagymamám volt.
Ezen felül sok mindent cipelek, de dolgozom magamon, kommunikatív, nyitott, barátságos ember lett belőlem. Kismamaként nyugodt szívvel terveztem hogy ki miben fog tudni nekem segíteni, mikor kinél lesz a pici.. aztán megszületett és amióta rám rakták 15 hónapja, na azóta abszolút nem szívesen eresztem. Az első hónapokban olyan erős ösztön lett úrra rajtam hogy a víz levert ha valaki a kicsi gondozásában akart segíteni (kivéve férjemet és idővel édesanyámat) pedig szükségem lett volna rá, de akkor azt gondoltam hogy ez így van jól hiszen iszsz, anyatejes baba, rám van szüksége.
Nagyon sokat kivett belőlem az első év, fel tudom mérni hogy szükségem lenne több segítségre -már csak azért is hogy türelmesebb, válaszkészebb, szenzitívebb anya lehessek -ahogy azt is hogy szeretnénk még babát és a későbbiekben ez is új helyzeteket fog teremteni de ennek ellenére úgy érzem továbbra sem tudok eléggé bízni a környezetemben.. Kisfiam egyébként nagyon nyitott személyiség, kíváncsi, bátor, imádja az embereket, gyerekeket, állatokat. A kötődő nevelés minta példája lehetne, bizalma van a világ iránt, amiért kezdetek óta igyekszem tenni a nevelésen túl.
Társaságba járunk, bandázunk, sokat vagyunk levegőn, partnerként kezelem, az otthoni légkörünk harmonikus ???? Kezdettől együtt aludtunk -ez épp most kezd változni mert úgy éreztünk igénye lenne nagyobb helyre, így külön ágya lett (én pedig mellette egy matracon alszom egy ideig ha szüksége lenne rám, de igazából nincs) és úgy tűnik a változás engem visel csak meg.. Folyamatosan lavírozok abban hogy ne korlátozzam őt a saját gátjaimmal és közben ebbe ne szakadjak bele lelkileg. Egy ideje 1-2 hetente van kimenőm (férjem vagy édesanyám segítsége esetén mert másra nem bízom azóta se) viszont max 1,5-2 óra után már nem tudok jelen lenni se másra se magamra koncentrálni.
Hogyan tudnék dolgozni ezen a kontroll mánián? Mert úgy érzem ez részben az..
Édesanyám nagyon figyelmes, férjemnél jobb és támogató apukát nem is kívánhatnék de anyósomék kompromisszumok mellett sem nyitottak vagy támogatóak abban ahogy mi neveljünk kisfiúnkat. Ez persze nem feltétlen jelent rosszat de a bizalmamat az első két hétben elvesztették.. és azóta sem sikerült ezt helyre tenni pedig fejben tudom hogy kisfiamnak nem egy burokra van szüksége amiben kizárólag az általam helyesnek vélt dolgokkal találkozik.
Milyen típusú terápia, szakember segíthet? Egy későbbi bölcsis vagy ovis beszoktatás előtt hogy tudnék készülni arra hogy bizalommal álljak az intézmény felé? Jól érzem, hogy kicsit túlságosan kötődöm és kötöm a dolgokat, vagy szigorú lennék magammal? Az említett baráti találkozásokon például, teljesen el tudom magam engedni, ha jelen vagyok nincs bennem görcsösség annak kapcsán mi hogy legyen, mit hogy csináljunk, jól érzem magam, sodródunk.
Szakértői válaszok
1db válasz elérhető
A tartalom megtekintése csak a tagok számára elérhető.
CsatlakozásVan már fiókod?
Bejelentkezés
