Lelki egészség

#szülésutanidepresszió #pszichiáter #elegemvan

Kedves Szakértő!

Röviden az eleje, 2 gyermekem van, 2 gyönyörű kisfiam. Mindkét szülésem indított volt, az első túlhordás miatt, a másik, azért mert nem volt egy csepp magzatvizem sem. Mindkét szülésem szép volt, fájdalmas ugyan, de bármikor újracsinálnám. Egyik gyermekemet sem sikerült sokáig és kizárólag szoptatni, az elsőt 7 hónapos koráig a kicsit pedig 2 hónapig, itt jött az első nagy kudarc, mert azt gondoltam , hogy én biztosan fogok tudni szoptatni, ki lehet nálam alkalmasabb rá. Hát nem tudtam. A nagy nem kapott az orrán levegőt és nehezen szopizott, mellé affektív apnoeja van, ami egy újdonsült anyukának elég rémisztő, a másik babám a hiúságom miatt nem tudott szokta szopizni, ugyanis hiába volt az elején pár nap alatt 150-200ml tejem, alig ettem, és sajnos a hiúságom miatt (legalább is szerintem) elment a tejem.

A nagyobbik fiam után is volt szülés utáni depresszióm, de nagyon enyhe, ami visszajött ahogy teherbe estem a második babával. Nem sikerült leadni a felesleges súlyt így pár kg plusszal újra terhes lettem 7 hónap után. Tervezett baba volt, több szempontból is így szerettük volna. És itt jött vissza szép lassan az örök boldogtalanság érzése, ami még jobban tetőzött azért mert újra kisfiút mondtak az ultrahangon. Teljesen letörtem, zokogtam, azért is mert kislányt akartam, már elsőre is, és azért is mert szegény pici baba nem tehet róla, hogy minek készült. Szégyelltem magam, hogy másnak babája sem lehet nekem azonnal összejött, mindkét baba és válogatok. Itt meg kell említsem a férjem testvérének a feleségét. Folyamatos kimondatlan feszültség van közöttünk.

Úgy érzem olyan verseny részese vagyok amiben nem akarok részt venni, de akkor is muszáj. Mindketten jó anyagi körülmények között élünk a férjeinkkel a hitel ellenére, csak annyi különbséggel h ő meg egy másodpercet nem dolgozott. Folyton panaszkodik, és azt érzem, hogy ő a szorongásom egyik fő forrása. Képtelen vagyok neki megmondani, hogy mennyire féltékeny vagyok rá,és irigy, és egyúttal hagyjon békén a számomra nevetséges problémáival. Hogy neki minden összejött és meg csak nagyon tennie sem kellett érte én meg 7 éve várok egy konyha felújításra és sosem lesz. Napi szinten zokogok, és borzasztó felszínesnek és gonosznak érzem magam. Nem tetszik az az ember aki lettem, betegesen irigy, boldogtalan valaki aki non-stop savanyú. A férjem is megsínyli és a gyerekek is napi szinten ezt látják.

A másik fő gond az a nagyobbik fiam és köztem lévő kapcsolat. Az érzem hogy nincsen. 8 hónapos kora óta csak Apa van. Ez mára olyan szintig fajult, hogy hajnalban, mikor a férjem dolgozni megy hörgésig üvölt. Hiába vigasztalom, simogatom, puszilgatom, csak üvölt üt vág, és mindenbe erőből beleveri a fejét. Borzalmas. Teljesen ki vagyok ettől készülve. Kezdek az erőm végéhez érni, kezdek teljesen elmerülni az önsajnálatban, és a tehetetlenségben. Kezdem teljesen feladni, mára már ott vagyok, hogy inkább mesét kapcsolok h ne kelljen a naggyal foglalkozni, és telefonozok, pakolgatok, és közben felemésztenek azok a gondolatok, amiért pár éve még szembe köptem volna magam. Esetleg egy pszichiáter megoldás lehet a problémáimra?