Szeretnék a hozott mindtáimon változtatni
#kötődés #minták #továbbadás
Kedves szakértők!
Kötődési mintázatok megváltoztatásával vagy feldolgozásával kapcsolatban szeretnék segítséget kérni. Az én családomban elég rossz kötődési minták alakultak ki, vagy lehetséges, hogy nem is léteznek. Visszagondolva azt látom, sőt, anyukám egyszer ki is mondta, hogy mi mindig csak eléldegéltünk egymás mellett. Ez nagyon jól leírja a családtagok közötti kapcsolatot. Nem voltak konkrét problémák, bántalmazás vagy súlyos elhanyagolás a gyermekkoromban, de mégis azt érzem, hogy csak azért látogatom a rokonaimat, mert az az elvárt, kb. muszáj, nem azért, mert szeretem őket és érdekel, hogy mi van velük. Az ismerőseim kapcsolataira a családdal és az anyukájukkal mindig is irigykedve néztem, sosem értettem, hogy nálunk mi a gond.
Például a nagy családi ünnepeket is mindig egy kötelező képmutató kínlódásnak éreztem. Vagy például nem olyan régen kérdeztek tőlem egy olyat, hogy mi a legkedvesebb vagy legszebb közös emlékem anyukámmal és szégyenszemre semmi sem jutott eszembe. Ami miatt most ez az egész jobban elkezdett foglalkoztatni, az az, hogy én is családot alapítottam, van egy csodás férjem és egy gyönyörű egyéves kisfiam. Azt hiszem a férjemmel már jobb úton járunk, mint a szülő családommal valaha is, vele a kezdettől fogva ügyelünk arra, hogy beszéljünk az érzéseinkről, megbeszéljük a problémákat, gondolatainkat.
Azonban most félek attól, hogy esetleg a kisfiamnak és a későbbi gyermekeinknek továbbadom ezeket a rossz kötődési mintákat. Együttalszunk, igény szerint szoptatott, hordozom, szeretem, de félek tőle, hogy érzelmileg nem tudom neki megadni azt, amire a biztonságos kötődéshez szüksége van.
Rájöttem, hogy mi a kapcsolatunkból is hiányzik az az áhítat, mint ami anyukámmal is. Együttalszunk, igény szerint szoptatott és hordozom, de csak azért, mert ezt érzem természetesnek és valljuk be, kézenfekvő is... De mikor mások könnyes szemmel mesélik, hogy milyen jó, hogy mellettük/rajtuk szuszog a pici stb. én olyankor azt érzem, hogy nekem ezek az érzések kimaradtak. Most egy kicsit megijedtem, mert attól félek, hogy ez oda vezet, hogy minden igyekezetem ellenére érzelmileg távol maradunk egymástól. Olyan érzés, mintha egy távolságtartó pici gombócba burkoltam volna magam vele szemben és talán egy picit most már a férjemmel szemben is. Ölelek, ha éppen várják, de utána húzódom is vissza a magam kis világába. Ezzel kapcsolatban szeretnék segítséget kérni, akár olvasnivaló, könyvajánlás formájában, akár szaksegítség irányában, mert nem tudom, hogy ezzel a problémával hová tudnék fordulni.
Köszönöm szépen!
Kedves szakértők!
Kötődési mintázatok megváltoztatásával vagy feldolgozásával kapcsolatban szeretnék segítséget kérni. Az én családomban elég rossz kötődési minták alakultak ki, vagy lehetséges, hogy nem is léteznek. Visszagondolva azt látom, sőt, anyukám egyszer ki is mondta, hogy mi mindig csak eléldegéltünk egymás mellett. Ez nagyon jól leírja a családtagok közötti kapcsolatot. Nem voltak konkrét problémák, bántalmazás vagy súlyos elhanyagolás a gyermekkoromban, de mégis azt érzem, hogy csak azért látogatom a rokonaimat, mert az az elvárt, kb. muszáj, nem azért, mert szeretem őket és érdekel, hogy mi van velük. Az ismerőseim kapcsolataira a családdal és az anyukájukkal mindig is irigykedve néztem, sosem értettem, hogy nálunk mi a gond.
Például a nagy családi ünnepeket is mindig egy kötelező képmutató kínlódásnak éreztem. Vagy például nem olyan régen kérdeztek tőlem egy olyat, hogy mi a legkedvesebb vagy legszebb közös emlékem anyukámmal és szégyenszemre semmi sem jutott eszembe. Ami miatt most ez az egész jobban elkezdett foglalkoztatni, az az, hogy én is családot alapítottam, van egy csodás férjem és egy gyönyörű egyéves kisfiam. Azt hiszem a férjemmel már jobb úton járunk, mint a szülő családommal valaha is, vele a kezdettől fogva ügyelünk arra, hogy beszéljünk az érzéseinkről, megbeszéljük a problémákat, gondolatainkat.
Azonban most félek attól, hogy esetleg a kisfiamnak és a későbbi gyermekeinknek továbbadom ezeket a rossz kötődési mintákat. Együttalszunk, igény szerint szoptatott, hordozom, szeretem, de félek tőle, hogy érzelmileg nem tudom neki megadni azt, amire a biztonságos kötődéshez szüksége van.
Rájöttem, hogy mi a kapcsolatunkból is hiányzik az az áhítat, mint ami anyukámmal is. Együttalszunk, igény szerint szoptatott és hordozom, de csak azért, mert ezt érzem természetesnek és valljuk be, kézenfekvő is... De mikor mások könnyes szemmel mesélik, hogy milyen jó, hogy mellettük/rajtuk szuszog a pici stb. én olyankor azt érzem, hogy nekem ezek az érzések kimaradtak. Most egy kicsit megijedtem, mert attól félek, hogy ez oda vezet, hogy minden igyekezetem ellenére érzelmileg távol maradunk egymástól. Olyan érzés, mintha egy távolságtartó pici gombócba burkoltam volna magam vele szemben és talán egy picit most már a férjemmel szemben is. Ölelek, ha éppen várják, de utána húzódom is vissza a magam kis világába. Ezzel kapcsolatban szeretnék segítséget kérni, akár olvasnivaló, könyvajánlás formájában, akár szaksegítség irányában, mert nem tudom, hogy ezzel a problémával hová tudnék fordulni.
Köszönöm szépen!
Szakértői válaszok
2db válasz elérhető
